Berta Sándor

Napi 9 órát töltenek az amerikai fiatalok a mobil és a PC előtt

A számítógép- és okostelefon-használat függ a családok helyzetétől és a bőrszíntől.

A Common Sense Media csoport tanulmánya szerint az Amerikai Egyesült Államokban élő tinédzserek átlagosan naponta 9 órán át nézik az okostelefonjaik vagy az asztali számítógépeik képernyőjét. Ez a 9 óra még nem tartalmazza azt az időt, amit a fiatalok a házi feladataik megoldására fordítanak. A 8 és 12 év közötti gyerekeknél ez az idő naponta 6 óra. Az időtartam különbözik a nemek, a családok bevételei és bőrszín alapján is. A kis bevételű családok gyermekeinél például ez az idő sokkal kevesebb, de viszont amikor gép elé jutnak, akkor sokkal intenzívebben használják a különböző készülékeket.

A fiúk 56 percen át játszanak videojátékokkal, a lányok mindössze 7 percig. Ezzel szemben a lányok naponta 52 percet töltenek a közösségi oldalakon, a fiúk viszont mindössze 1,5 percet. Az afroamerikai fiatalok több mint 11 órán át, a latin-amerikaiak 8 órán és 51 percen, míg a fehérek 8 órán és 27 percen át ülnek az okostelefonjaik és a számítógépek képernyője előtt.


A tizenévesek képernyők előtt töltött idejének megoszlása

Az esetek közel felében telefont használnak a tinédzserek, igaz, ebből kétharmadrészt zenét hallgatnak rajtuk, 58 százalékában videókat néznek. Csupán a megkérdezettek 36 százaléka mondta azt, hogy sokat látogatja a közösségi oldalakat, a televíziózással kapcsolatban 45, a zenehallgatással kapcsolatban 73 százalékuk nyilatkozta ugyanezt.

Egyre több gyermek használ mobil eszközöket, ami egészségügyi veszélyeket hordoz magában. A túl fiatalon kezdett okostelefon- és tábla PC-használat egyáltalán nem tesz jót a kicsik fejlődésének, s arra sem jelent garanciát, hogy később emiatt könnyebben boldogulnak majd a munka digitalizált világában. Ráadásul az IT-függőség testi és lelki bajokat egyaránt okoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #1
    "a 9 óra még nem tartalmazza azt az időt, amit a fiatalok a házi feladataik megoldására fordítanak. A 8 és 12 év közötti gyerekeknél ez az idő naponta 6 óra"

    Az iskola további 6 óra. 9+6+6 = 21 Mikor alszanak? Idióták!