23
  • Akva
    #23
    "a mai fiatal hozzáfér az összes parasztbácsi által elmesélt történethez és népdalhoz."

    Egészen addig, amíg nincs áramszünet. mert AKKOR egyáltalán semmit sem tud. A paraszt bácsi pök egyet a tenyerébe, megkapálja a kukoricát és nem hal éhen. A mai generációk (nem csak a legfiatalabbak) tökéletesen ki vannak szolgáltatva a technikának. Komolyabb üzemzavar esetén hullanánk, mint a legyek. A paraszt bácsi viszont valószínűleg túlélné, legalábbis jó eséllyel.
  • Tetsuo
    #22
    Pontosan. Normális embereknek ez nyilvánvaló is.
  • ostoros
    #21
    Ebben semmi meglepő nincs. Akár a szülő, akár a gyerek, ha rá van buzulva a képernyőre, ami okos telefon is lehet, akkor egymással nem kommunikálnak, vagyis a gyerek kommunikációs készsége nem fejlődik, lassul.
    Ráadásul nem alakul ki közöttük a megfelelő érzelmi kapcsolat sem, a társas készségei bizonyosan nem fejlődnek, vagyis a gyerek szociopataként nő föl.
    Felnőttként is majd elvonul egy sarokba, hogy a telefonját basztassa, és egy penészvirág lesz belőle, aki társaságban meg sem szólal, csak ott van, ha egyáltalán hajlandó elmenni társaságba.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.06.08. 12:13:10
  • ostoros
    #20
    sg.-hu ügyeletes techno hívői egyesüljetek! A technológia mindannyiunkat az örök mennybe visz!
  • BladeW
    #19
    sg.hu ügyeletes ludditái egyesüljetek! minmeghalunk!!4
    Utoljára szerkesztette: BladeW, 2017.06.07. 18:45:45
  • Archenemy
    #18
    "és mivel a neten hozzáférnek valós információkhoz is, így nem lehet olyan könnyen átverni őket kormánypropagandákkal"

    hiszen köztudott, hogy "a neten" csakis igaz dolgok vannak, hagyjuk má :D egyik is propaganda meg a másik is, nem kell szépíteni.
  • Macropus Rufus
    #17
    Nem értek egyet a véleményeddel. Pl mit tekintesz te általános műveltségnek? És miért pont ezt?
    Régen azt mondták, hogy azért kell tudnom pl. az egyiptomi társadalom felépítését mert kell az általános műveltséghez.
    Ez a semmire nem jó tudás, ami csak a helyet foglalja a fejembe miért is kell? Mert általános tudás kell? Butaság.
    Ami a macskát illeti: 15 éves sztori legalább. És egy idős nő volt aki betette. Ha neten rákeresett volna a mikró működésére, nem hinném, hogy betette volna. Viszont frankónk képben volt az ősközösség felépítésével és működésével (mert az általános műveltség...)
    Miért lenne anarchia és fejetlenség net nélkül? Amúgy lenne. De nem azért amire te gondolsz.
    A parasztbácsinak azért volt a fejébe, mert pl. nem tudott írni se olvasni. De ez azért nem olyan nagy gond nem? A fejében van az általános műveltség. Ami a fiatalokat illeti: a szüleinkről hasonló képen vélekedtek a nagyszüleink. Úgy látszik kezdesz már te is öregedni :)
  • Andrevv
    #16
    Tehát szerinted az a normális, ha az ember teljesen hülye, általános műveltségből nulla, semmiben sem kiemelkedő, vagyis nem tud semmiről semmit és minden szarra a neten keres rá? Hát nem csodálkozom, hogy a mai fiatalok arra is rákeresnek, hogy ki lehet-e mosni a macskát mosógépben. Mi lesz mikor nem lesz net? Fejetlenség és anarchia? Vagy csak simán kidől a selejt, mert net nélkül nem tud élni?
    A "parasztbácsinak" irdatlan mennyiségű információ volt a fejében, nem csak pár ez meg az. Ezzel szemben a mai fiatalok önállóan semmire sem képesek, mert buták, csak azt tudják, hogy rá lehet keresni a neten, szép…
    Hidd el, hogy aki nem néz politikai befolyás alatt levő TV-t vagy weboldalt, az sokkal boldogabb ember.
  • Ulkesh
    #15
    "A mai fiatalok mit tudnak?"

    Jó esetben tudják, hogy milyen információt hol találnak meg.
    Az általad említett parasztbácsi fejből tudott pár történetet meg népdalt, a mai fiatal hozzáfér az összes parasztbácsi által elmesélt történethez és népdalhoz.
    Az információ és annak helyes használata hatalom amivel a mai fiatalok többet tudnak elérni, mint az előző generációk együttvéve.

    "Mennek tüntizni/menetelni mert valaki azt mondta, ahelyett, hogy a saját és családjuk életével foglalkoznának."

    Pont azért mennek, mert a saját és családjuk életével foglalkoznak és mivel a neten hozzáférnek valós információkhoz is, így nem lehet olyan könnyen átverni őket kormánypropagandákkal, mint az idősebb korosztályt.

  • ToxiMaxi
    #14
    Szerintem fontos megtalálni az egyensúlyt. A mai szülőknek nehezebb dolga van mint az ő szüleiknek mert megváltozott felgyorsult a világ. A ma felnövekvő nemzedéknek érteni kell majd a ma és a jövő eszközeihez, régen ez volt a tv ma tablet, okostelefon, okoskütyü stb.. és ami még jön majd. Nade ez nem jelenti azt, hogy a régen értéknek számító dolgokat teljesen háttérbe kell szorítani. Mozgásra szüksége van a gyereknek. Sportolásra most több lehetőség van mint korábban, az egészséges életmód ugyanúgy elérhető, mint korábban. Egyedül a magasabb stressz szint az, amivel nem lehet mit kezdeni de egy gyereknek nem ebben kell felnőnie és itt jön a szülő a képbe. A felelősség az övé, hogy ne hagyja 8-10 órát tabletezni a gyereket és szűrje azt ami a gyerekhez eljut. Igen tanulja meg használni, élvezni de ne az irányítsa az életét. Képesek vagyunk rá? Remélem igen.
    Utoljára szerkesztette: ToxiMaxi, 2017.06.07. 11:15:52
  • Archenemy
    #13
    "37 éves vagyok, '79-ben születtem"

    Basszus akkor a kisgyerekkorodban a legdurvább dolog a színes TV meg a c64 volt, bár az már inkább csak ovi után. Bölcsődéskorodban meg max. a TV. A cikk nem arról szól, hogy tizen- meg huszonévesen ki mennyit gépezett vagy videózott, hanem a sokkal korábbi időszakról van szó.

    Arról van szó, hogy a bölcsödés, ahelyett hogy mozogna és ezáltal fejlődne az idegrendszere, bambulja a tabletet, aztán csoldálkozik a szülő, hogy miért hiperaktív és szociálisan érzéketlen tízévesen. Azért, mert az evo nem arra "tervezte" a gyerekeket, hogy egyhelyben feküdjenek 10 órákat, hanem az ilyen "gyerekes" tevékenységek (összevissza mászkálás, gügyögés, tapicskolás) szükséges az idegrendszer korai fejlődéséhez. És ebbe kavar be a tablet.

    Ezt ne keverd már össze azzal, hogy 10 évesen órákig nézted a Pro7-en a gyerekműsort. Tök más téma.
  • Andrevv
    #12
    Elcseszett egy fiatalság van manapság, ez kétségtelen. Emlékszem amikor Erdélyben az ezer éves határ közelében egy öreg még mindig azt hitte, hogy Magyarországon él, soha nem volt képben a politikával, de azt tudta, hogy hogyan kell megélni fizetés vagy nyugdíj nélkül, gazdálkodással; ezenkívül rengeteg verset tudott fejből, néptánc, népdalok, hagyományok, minden ott volt a fejében ami számít. A mai fiatalok mit tudnak? Nyomkodni az okostelefont és lenézni az idősebbeket akik nem értenek hozza? Azt hiszik, hogy a tehén lila. Mennek tüntizni/menetelni mert valaki azt mondta, ahelyett, hogy a saját és családjuk életével foglalkoznának. Éjjel nappal Budapest és hasonló szennyekből tanulják az életet. Mit fognak továbbadni a következő generációnak? Mert nem lesz mindig ilyen a világ, előbb vagy utóbb újra vissza fog térni az emberiség az alapokhoz, mert rákényszerül.
  • HyBrIDNyLA
    #11
    Ha nálunk szakmai workshop van, elhangzik valamilyen állásfoglalás és az valakinek nem tetszik, akkor nálunk szokás kifejteni az ellenvéleményt, hogy miért is.. Ilyen egyszerűen, bekiabálni nálunk nem illik kifejtés nélkül. Amúgy tartom a véleményem. Van több tanár kollégám is, aki osztja a nézetemet, hogy alapvetően olvasni kéne először megtanulni és nem biztos, hogy 12 éves korban Móricz Zsigmond 7 krajcárját kéne nyúznia egy gyereknek, ami alapvetően a szenvedésről és a lemondásról szól. Az se baj, ha Harry Pottert olvas, csak olvasson, sokat, ami érdekli fejlessze.
  • HyBrIDNyLA
    #10
    37 éves vagyok, '79-ben születtem és középvezetőként dolgozok. 26 éves korom óta vezető beosztásokban dolgozok. Jelenleg is 17 ember van hozzám rendelve. Legjobb tudásom szerint állok hozzájuk. Amúgy köszi, tényleg egyátalán nem érzem magam öregnek:)
    Egyébként a válaszodva reagálva: nem, nem rendelkeznek személyi kompetenciákkal. Nem így szocailizálódtak, ez által nem terhelhetőek. Készség szinten nem ismernek dolgokat és sokan komplexen sem képesek gondolkodni ez által. Ez nem öregség, vagy lustaság kérdése. Én nem hiszem, én tudom, hogy egyszer én is le leszek alázva a fiatalság által. Ez az élet rendje, csak én ezt felfogom, hogy előbb-utóbb követelni fogják a helyemet.
  • arty
    #9
    ".és ezt pontosan annak köszönhetem, hogy kétpofára faltam a médiatartalmakat és megtanultam pillantás alatt szelektálni."

    nem :) ez azért van, mert fiatal vagy. "ők" meg öregek/öregebbek/lasabbak/lustábbak.
  • arty
    #8
    jaja, mi volt h akár 1 (!!!!) teljes órát is nézhettük a család fekete fehér tévéjét.
    már amikor volt mit nézni...

    és ez NYILVÁN ugyanaz, mint amikor a kiskölök mondjuk 8-10 órát nyomatja a tabletjét/notiját/tévéjét. tehát a SAJÁTJÁT.

    ;)

    valami tanulmány kimutathatná végre, hogy pontosan mennyi a max, amennyit a kölök képernyőzzön... mert a nemjóa11óra az számomra akkor is világos volt, amikor ez a tanulmány még tervben se volt :))
  • NEXUS6
    #7
    Habár én az idősebb korosztályba tartozom én sem olvastam a Tüskevárat, meg az Egri csillagokat, de vagy tucatszor láttam mindegyiket Tv-n. :D

    Szóval igen, ki mondta, hogy ilyennek kell lennie annak a médiának, amit az emberek a netről fogyasztanak, hogy ez legyen a hatása? Olyan ez, mint a kaja, lehet egészségesen is táplálkozni, de vajon az emberek tehetnek róla, hogy csak szemetet kapni?
  • Tetsuo
    #6
    Most egyetértek veled. ;-)
  • Tetsuo
    #5
    Ez baromság.
  • HyBrIDNyLA
    #4
    ..annyit hozzátennék, minden tiszteletem azon idősebbeknek, akik valóban tanítani akarnak, átadni a tudást, a tapasztalatot.
  • HyBrIDNyLA
    #3
    Ez a cikk marha jó. Eszméletlenül sok igazságtartalma van. ..de egy dolgot azért figyelembe kéne venni, a világ változik és az igények is változnak. Egyes dolgok a háttérbe szorunak, egyes dolgok pedig előtérbe kerülnek. Már nem a Tüskevár meg az Egri csillagok fog dominálni. ..és ezt már jó lenne felfogni, hogy nem kéne lenyomni ilyeneket a jövő nemzedékének a torkán. Nálam se sokat értek el vele. Az ami apáinknak szép volt meg jó, az már nekünk nem biztos, hogy bejön. Tudom-tudom, szép a Balaton a döglött angolnákkal, meg az 1.000 ft-os lángossal, de én már valahogy más helyre vágyom. Ja médiafogyasztás.. a melóhelyen van, hogy 6 óra alatt 1.200 komplett A4-es lapot kell feldolgoznom, megértenem, osztályoznom. A régi tanulási módszerekkel kiváncsi vagyok a sok okos hogy menne neki ilyen feladatnak. ..és ezt pontosan annak köszönhetem, hogy kétpofára faltam a médiatartalmakat és megtanultam pillantás alatt szelektálni. Az idősebb kollégák hozzá se akarnának kezdeni, de valakinek meg meg kell csinálni. Az idők változnak, ők kikopnak és jövünk mi.
  • Cat #2
    Ennek is köszönhető, hogy eszméletlen rossz a magyar fiatalok általános egészségügyi állapota. A néhány konditerembe járón kivül alig mozognak, rengeteg a gerincferdülés és az egyéb a rossz fizikumból adódó probléma. (Az élsportokba tolt milliárdok helyett a tömegsportokat és a mindenféle kis klubot kellene támogatnia a kormánynak.)
  • grobs
    #1
    Amikor gyerek voltam ugyanezt mondták a tvre. A szomszédunkat aki gyerekként sokat vigyázott rám pedig a könyvektől tiltották el gyerekkorában, mert miért nem csinál valami értelmeset.
    Szerintem a korosztályomban (40+), vagy az azt követőben nincs ember aki fél óránál kevesebbet tvzett volna naponta 10 évesen.