Berta Sándor
Nem alapjog a raboknak az internet
Bírósági döntés született arról, hogy jár-e a rácsok mögött ülőknek a világháló.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy döntött, hogy a rabok számára nem általános jog az internethozzáférés biztosítása. A testület a 21575/08. számú ítéletében az 1961-ben született litván Henrikas Jankovskis ügyében hozott döntést.
A férfi börtönben van és 2006-ban azt kérdezte a helyi oktatási minisztériumtól, hogy milyen tanulási lehetőségei vannak. Azt a választ kapta, hogy online megtekintheti az elérhető ajánlatokat. Ezután a börtön vezetőihez fordult és internetezési lehetőséget kért, de azt a válaszolták neki, hogy biztonsági okokból nem kaphat internetelérést. Emiatt fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert úgy érezte megsértették az információkhoz való hozzáférési szabadságát. A testület azonban nem adott helyet a keresetének, igaz, némi kártérítést megítélt neki.
A kérdés egyébként évek óta megosztja a társadalmat és minden országban másképp kezelik azt. Észtországban például a rabok korlátozott internethozzáférés mellett használhatják a számítógépeket, hogy elolvashassák a törvényeket és a bírósági ítéleteket a hivatalos adatbázisokban. Ugyanakkor minden más esetben a világháló elérése tiltott a számukra. Németországban a rabok csak azokat az oldalakat látogathatják meg, amelyek az egyes büntetés-végrehajtási intézmények szerverein elérhetők. Ilyen lehet például a munkaügyi hivatal honlapja vagy a Wikipédia.
Marc Coester kriminológus szerint a kérdés összetett. Egyrészt a társadalom részéről elvárás, hogy aki a börtönbe kerül az bűnhödjön. Az internetezés jelentette szórakozás ennek ellentmond valahol. Már a rabok tévézési lehetőségét is nehezen fogadják az emberek és azt kérdezik, hogy megérdemelte-e az illető ezt a kedvezményt. Ugyanakkor a reszocializációban fontos szerepet játszhatnak az online kapcsolatok és a bíróság nem szenvedésről, hanem szabadságvesztésről dönt.
A megoldást a fokozatos engedélyezés jelentheti. Meg kell figyelni, hogyha lépésenként egyre nagyobb mértékben engedélyezik az internetezést a raboknak, akkor ez milyen hatással jár: nő-e például a visszaesési ráta vagy több kitörésre kerül-e sor. A hatékony megoldás bizonyos oldalak korlátozott elérése és az e-mailek ellenőrzött használata lehetne. Müller viszont úgy vélte, hogy ehhez képzett személyzet kellene, de már most is körülbelül 2000 őr hiányzik az állományból.
A brit rabok oktatásával foglalkozó szervezet, a Forum on Prisoner Education (FPE) már 2005-ben felvetette, hogy biztosítani kellene a börtönökben az internetet. Norvégiában teljesen más gyakorlatot követnek: 2010 óta minden helyi börtön korlátozott internetelérést nyújt a raboknak. Amikor valamelyikük begépel egy címet, akkor a rendszer automatikusan ellenőrzi azt, mielőtt betöltené az adott honlapot. Az oktatási és hírportálok szabadon felkereshetők, az erőszakos tartalmakat megjelenítő és pornóoldalakhoz viszont egyetlen elítélt sem férhet hozzá. A rendszert folyamatosan frissítik, de mindez nagyon költséges, gondoljunk csak a 77 embert megölő Anders Behring Breivik esetére, aki konzollal játszik a 3 szobás magánzárkájában. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a liberális skandináv börtönökben messze a legalacsonyabb a visszaesési arány egész Európában, és végülis az egész intézmény célja ez lenne.
A német főváros első szövetségi államként korlátozott internethozzáférést ad az elítélteknek. René Müller, a Német Büntetési-végrehajtásban Dolgozók Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy alapvetően nem tartják jó ötletnek, hogy az internet szabadon hozzáférhető legyen a rabok számára, ez ugyanis nagyon veszélyes lenne. A vizsgálati fogságban például az igazságszolgáltatás akadályozására, míg később az újabb bűncselekmények tervezésére lehetne felhasználni az interneteléréseket. A legtöbb elítélt pedig szerinte élne is ezzel a lehetőséggel.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy döntött, hogy a rabok számára nem általános jog az internethozzáférés biztosítása. A testület a 21575/08. számú ítéletében az 1961-ben született litván Henrikas Jankovskis ügyében hozott döntést.
A férfi börtönben van és 2006-ban azt kérdezte a helyi oktatási minisztériumtól, hogy milyen tanulási lehetőségei vannak. Azt a választ kapta, hogy online megtekintheti az elérhető ajánlatokat. Ezután a börtön vezetőihez fordult és internetezési lehetőséget kért, de azt a válaszolták neki, hogy biztonsági okokból nem kaphat internetelérést. Emiatt fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert úgy érezte megsértették az információkhoz való hozzáférési szabadságát. A testület azonban nem adott helyet a keresetének, igaz, némi kártérítést megítélt neki.
A kérdés egyébként évek óta megosztja a társadalmat és minden országban másképp kezelik azt. Észtországban például a rabok korlátozott internethozzáférés mellett használhatják a számítógépeket, hogy elolvashassák a törvényeket és a bírósági ítéleteket a hivatalos adatbázisokban. Ugyanakkor minden más esetben a világháló elérése tiltott a számukra. Németországban a rabok csak azokat az oldalakat látogathatják meg, amelyek az egyes büntetés-végrehajtási intézmények szerverein elérhetők. Ilyen lehet például a munkaügyi hivatal honlapja vagy a Wikipédia.
Marc Coester kriminológus szerint a kérdés összetett. Egyrészt a társadalom részéről elvárás, hogy aki a börtönbe kerül az bűnhödjön. Az internetezés jelentette szórakozás ennek ellentmond valahol. Már a rabok tévézési lehetőségét is nehezen fogadják az emberek és azt kérdezik, hogy megérdemelte-e az illető ezt a kedvezményt. Ugyanakkor a reszocializációban fontos szerepet játszhatnak az online kapcsolatok és a bíróság nem szenvedésről, hanem szabadságvesztésről dönt.
A megoldást a fokozatos engedélyezés jelentheti. Meg kell figyelni, hogyha lépésenként egyre nagyobb mértékben engedélyezik az internetezést a raboknak, akkor ez milyen hatással jár: nő-e például a visszaesési ráta vagy több kitörésre kerül-e sor. A hatékony megoldás bizonyos oldalak korlátozott elérése és az e-mailek ellenőrzött használata lehetne. Müller viszont úgy vélte, hogy ehhez képzett személyzet kellene, de már most is körülbelül 2000 őr hiányzik az állományból.
A brit rabok oktatásával foglalkozó szervezet, a Forum on Prisoner Education (FPE) már 2005-ben felvetette, hogy biztosítani kellene a börtönökben az internetet. Norvégiában teljesen más gyakorlatot követnek: 2010 óta minden helyi börtön korlátozott internetelérést nyújt a raboknak. Amikor valamelyikük begépel egy címet, akkor a rendszer automatikusan ellenőrzi azt, mielőtt betöltené az adott honlapot. Az oktatási és hírportálok szabadon felkereshetők, az erőszakos tartalmakat megjelenítő és pornóoldalakhoz viszont egyetlen elítélt sem férhet hozzá. A rendszert folyamatosan frissítik, de mindez nagyon költséges, gondoljunk csak a 77 embert megölő Anders Behring Breivik esetére, aki konzollal játszik a 3 szobás magánzárkájában. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a liberális skandináv börtönökben messze a legalacsonyabb a visszaesési arány egész Európában, és végülis az egész intézmény célja ez lenne.
A német főváros első szövetségi államként korlátozott internethozzáférést ad az elítélteknek. René Müller, a Német Büntetési-végrehajtásban Dolgozók Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy alapvetően nem tartják jó ötletnek, hogy az internet szabadon hozzáférhető legyen a rabok számára, ez ugyanis nagyon veszélyes lenne. A vizsgálati fogságban például az igazságszolgáltatás akadályozására, míg később az újabb bűncselekmények tervezésére lehetne felhasználni az interneteléréseket. A legtöbb elítélt pedig szerinte élne is ezzel a lehetőséggel.