MTI

Elektronikus bilincset akarnak a szlovákok is

Belátható időn belül gyakorlattá válhat Szlovákiában az elektronikus bilincsek alkalmazása, amennyiben sikerül előteremteni a rendszer kiépítéséhez szükséges anyagiakat.

Erről Tomás Borec szlovák igazságügyi miniszter beszélt a cseh kollégájával közösen tartott hétfői sajtótájékoztatóján, miután Pavol Blazek pozsonyi látogatása során megosztotta vele az elektronikus bilincs tesztelése során szerzett csehországi tapasztalatokat.

Csehországban nemrégiben kezdték meg az elektronikus bilincsek gyakorlatban való tesztelését. Jelenleg 25 elítélt bevonásával teszik próbára műszaki megbízhatóságukat. Daniel Volák cseh igazságügyi államtitkár szerint a rendszer fő hozadéka az alacsonyabb fenntartási költségekből adódik. Míg egy börtönben lévő rab napi közel 40 eurójába kerül a cseh államnak, addig az elektronikus bilinccsel ellátott házi őrizetes esetében ez 6,6 eurót tesz ki. A tesztelés költségei a 25 elítélt esetében 20 ezer euróra rúgtak.

Borec hangsúlyozta: az elektronikus bilincs jövőbeni alkalmazása csökkentheti a szlovák börtönök túlzsúfoltságát és fenntartási költségeit. "Ma az államnak napi 36 eurójába kerül egy elítélt Szlovákiában, a különbség tehát meglehetősen markáns" - fogalmazott. Bár egyelőre - a rendszer kiépítésének anyagi vonzatai miatt - kérdéses, mikortól alkalmazzák majd az elektronikus bilincseket, de "olyan életképes elképzelésről van szó, amelyet a tárca alkalmazni akar, és bízik benne, hogy hamarosan megtalálják az ehhez szükséges anyagi fedezetet is". A rendszer tesztelésének folyamata belátható időn belül elkezdődhet.

Szlovákiában 19 büntetés-végrehajtási intézmény működik, ezekben jelenleg több mint 11 ezer rabot tartanak fogva. Az intézmények túltelítettsége átlagban már huzamosabb ideje 10 és 15 százalék között mozog. A házi őrizet intézményét 2007-ben vezették be, ám kihasználtsága egyelőre alacsony, az elmúlt 5 évben 169 vádlottra róttak ki ilyen büntetést. A szaktárca vezetése az elektronikus bilincs jövőbeni bevezetésétől többek között ennek az aránynak a javulását is várja. A házi őrizetesek elektronikus megfigyelésének módjait szabályozó - kidolgozás alatt álló - jogszabály-tervezet hatástanulmánya szerint az elektronikus bilincs évi 500 börtönhelyet takaríthatna meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #11
    helyes kapjanak elektronikus lábbilincset a szlovákok, a mária valéria hidnál kezdhetne el jelezni
  • halgatyó #10
    Ha jól tudom, nálunk 17 ezer rab van, az a 11ezer a Szlotákiában van.
    (ha tisztességesen szigorú törvények és rendőrhatóság lenne, akkor szerintem minimum 30ezer lenne itt nálunk, legalábbis amíg a rend ki nem alakulna, utána viszont lehet hogy még kevesebb)
    Tent city kellene! Aztán hulladékválogatás és recycling, árokásás (az Alföldön igen rossz állapotban vannak a vízelvezető árkok), ruhavarrás (később a szabadulás után is jól hasznosítható), és folyamatos képzést nekik! Aki rosszul tanul, az csak moslékot kapjon enni

    Ez az elektronikus lábbilincs szerintem elsősorban az előzetes letartóztatást válthatná ki, ott, ahol már össze vannak gyűjtve a bizonyítékok, valamint az enyhébb (közérdekű munkával letudható) bűncselekmények retorzióját.

    Azt látni kell, hogy ha valaki a saját otthonában van tartva ilyen lábbilinccsel, akkor a büntetés inkább elmegy a szanatórium irányába, legalábbis a börtönhöz képest
  • zolis #9
    Chaingangs.
  • Zoli007 #8
    Szerintem ez gyakorlatban kivitelezhetetlen. Mit termelnének? Húst, zöldséget? Kicsiben nem éri meg, drágább lenne, mint a mostani étkeztetés IMHO.
  • TARTYOM #7
    Börtönök önellátása
  • Tetsuo #6
    A rabok dolgoztatasat ugy kene megoldani, hogy csak olyan munkat kapnanak, ami egyben buntetes is, vagyis visszatarto ero az esetleges kesobbi elkovetoknek.
    Ilyen munkat rendes ember nem nagyon vegezne.
  • rajdi #5
    Én sonajdoba -val értek egyet. Nem azért sok a munkanélküli mert nincs munka, de ebbe monóst ne menjünk bele. 400 rabot lezavarni Kelenföldön a föld alá, és az első tíz aki kibújik a keletinél amnesztiát kap. 3 hét alatt ki lenne ásva a négyes metró :o)
    amúgy mi a lényege az elektronikus bilincsnek? Ha ficeregsz megbax a villany? :o) Nah rágugliznom.
  • Zoli007 #4
    De ha volnának ilyen munkahelyek, miért rabokat dolgoztatnál ott, és nem rendes embereket fizetésért, akik ezt a pénzt visszatermeli a gazdaságba?
  • sonajdoba #3
    nem foltetlen novelne. ez a 11.000 ember amugy sem dolgozik, akkor legalabb valamit termelne az allamnak.

    mi lenne ha mondjuk banyaba, epitkezesbe, foldmuvelesbe, nehez iparba dolgoznanak. az allam joval tobb pezt tudna megtermelni sajat maganak, mintha mas kulsosnek adna a munkat.

    egy kis elmelkedes: rengeteg szemetet dobunk ki es rengeteg nyersanyag megy karba. az allam miert ne valogattathatna szet ezt a temerdek mennyisegu szemetet es hasznosithatna ujra. nem is megterhelo a rabokra nezve es az allamnak megis nyereseget hoz a konyhara. vannak olyan orszagok, ahol a szemetbol szinte mindent ujrahasznositanak, de a legtobb orszagba rengeteg nyersanyag megy tonkre.
  • Zoli007 #2
    Nem biztos, hogy jó ötlet, mert növelné a munkanélküliséget.