Berta Sándor

Megjelenés előtt törölnének egyes közösségi bejegyzéseket

A német CSU azt szeretné, hogy idejében kiszűrjék a közösségi hálózatokról a gyűlöletkommentárokat.

A Facebook és a többi közösségi hálózat általában azután törli a gyűlöletbejegyzéseket, illetve más hasonló tartalmakat, hogy azokat a regisztrált tagok jelentették az üzemeltetőknek. A bejelentések vizsgálatára és az esetleges törlésre 24 órán belül sor kerül. Erről még tavaly decemberben állapodott meg a Facebook, a Twitter és a Google a német szövetségi igazságügyi minisztérium képviselőivel.

Azonban egy új ötlet alapján a jövőben a Facebookon, a Twitteren és a többi közösségi platformon már a megjelenés előtt törölnék a gyűlöletkeltő bejegyzéseket, valamint a terrorszervezetek propaganda anyagait. Ugyanakkor az elképzelés technikai szempontból nehezen megvalósítható, annak ellenére, hogy a Facebook átmenetileg eltárolja az éppen írt bejegyzéseket, így az ellenőrzés elméletileg lehetséges.

A világhálón közel sem fogadta osztatlan elismerés a javaslatot. Nico Lumma, az SPD belpolitikai ügyekért felelős szóvivője azt mondta, hogy a CSU vezetői még mindig nem értették meg, miként is működik az internet. Erre reagált Dorothee Bär, a CSU online szakértője és főtitkárhelyettese. Eva Högl, az SPD frakcióvezető-helyettese azt nyilatkozta, hogy az előterjesztés megvalósítása "cenzúra" lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ManoNegra #62
    Pontosan mutatják a példák, hogy mindenhol balhé van, ahol migránsok vannak. Nem csak a szilveszteri akciót kell nézni, hanem az útvonalat és a befogadóállomásokon történt zavargásokat is!
    Továbbá számtalan példa van arra, hogy az integráció többnyire nem működik. Még ha az első generáció igyekszik beilleszkedni, a másod/harmad generációt frusztrálttá teszi, hogy noha ott született már, de mégsem érzi magáénak az országot, nem akarja azt a munkát végezni, aminek a szülei még örültek. Gettókba tömörülnek agresszívek, és minél többen jönnek, annál kétségesebb hogy valaha is be fognak illeszkedni.

    Természetesen nem állítom én sem, hogy mind, egytől egyig balhézott például most szilveszterkor, de el fog jönni a pillanat, amikor választaniuk kell hogy ki mellé állnak, az őslakosok vagy a hangos kisebbségük mellé, és ne legyen kétséges, hogy nem a gyenge, hitét vesztett európait fogja választani.
    Utoljára szerkesztette: ManoNegra, 2016.01.07. 17:38:34
  • matatom #61
    Köszönöm a tökéletes példát a téves sztereotípiára. Hol a legnagyobb hiba benne? Ott hogy egy kis csoport alapján általánosít egy hatalmas embertömeget, úgy hogy statisztikailag nem vizsgált a zavargók és a békés menekültek száma, bár a hírek alapján eddig az több, mint egy millió vs. pár ezer pont az ellenkezőjét sugallja. Az érzet mégis a hangos, jól látható kisebbség miatt torzul. (Mellesleg nem csak ott van zavargás, ahol migráns van: pl. focimeccs.)

    Szemléltető párhuzam példa: hiba lenne azt mondani, hogy mivel csak ott vannak a villamos gázolásos balesetek ahol villamosvezetők dolgoznak, ezért a villamosvezetők "megfelelő kontroll nélkül" embereket gázolnak. "Így ez ízelítőül szolgál, hogy mire lehet számítani, ha a villamosvezetők valahol többségbe kerülnek a tömegközlekedésben". Marhaság, ugye? Nos a te példád is az. Az ok-okozati viszony nem ilyen egyszerű.

    Aki tanult pszichológiát, filozófiát vagy hasonlót, az tudja, hogy mi a dedukció, indukció, redukció és tudja, hogyan működnek az általánosítások, következtetések, és hogy milyen előnyük, hátrányuk van. Érdemes ilyesmiket is olvasgatni, sokat javulhat tőle a gondolkodásmód.
    Utoljára szerkesztette: matatom, 2016.01.07. 17:24:13
  • ManoNegra #60
    Úgy gondolom, abban igazad van, hogy az általánosítás elkerülhetetlen emberi jellemző, csak ugyanakkor sokszor, és manapság egyre többször téves sztereotípiákhoz vezethet, ha egy hangos és jól látható kisebbség adja az alapot.

    Valóban, ne általánosítsunk. Csak ott van zavargás, erőszak, ahol a migránsok megjelennek. Ebből felelőtlenség azt a következtetést levonni, hogy ezek erőszakosak a megfelelő kontroll nélkül.

    Pontosan abból kaptunk ízelítőt, hogy mire lehet számítani akkor, ha többségbe kerülnek.
  • matatom #59
    Az első okfejtésedre pont azt a merkeli mondatot tudom említeni megerősítés gyanánt, miszerint a multikulti halott, nem működik. Ezért is hülyeség összemosni a merkeli politikát, a liberalizmust, és a "Willkommenskulturt" ilyen formán. Pontosan igaz amit mondasz, és éppen ezért a jelenlegi német álláspont is azt vallja, hogy mindenki jöhet, aki rászorul, de csak az maradhat, aki integrálódik, beilleszkedik és felveszi az európai normákat. Ebbe a vallás összességében nem kötelező elem, hiszen Európa így is bőven megosztott ilyen téren (én pl. nem vagyok vallásos, de európai vagyok kultúrámban), de bizonyos keresztény értékek, attól még kötelezőek, és nem is kell ellentmondaniuk a muszlim vallásnak. Mások ellent mondhatnak egyes vallási nézeteknek, mint pl. a csador vagy burka viselet, vagy a női alsóbbrendűség elve, ami szerintem sem illik az európai kultúrkörnyezetbe, így ha a törvényeink is az mondják, akkor aki itt szeretne élni annak le kell mondania ezekről. Nyilván a szabályokat mi szabjuk, és nem a bevándorlók, ugyanakkor fontos, hogy aki ezeket elfogadja, azt mi is fogadjuk el, hisz az megfelel az európai normáknak, kritériumoknak.

    Úgy gondolom, abban igazad van, hogy az általánosítás elkerülhetetlen emberi jellemző, csak ugyanakkor sokszor, és manapság egyre többször téves sztereotípiákhoz vezethet, ha egy hangos és jól látható kisebbség adja az alapot. Racionális ember ezért igyekszik túllépni az általánosításokon, és a tényeket figyelembe véve megítélni egy csoportot, emberek esetén pedig lehetőleg egyéneket elbírálni, és ha lehet kerülni az általánosítást, amíg az nem nyert igazolást. Ez különösen igaz olyan kényes témában, mint az üldöztetés, menekült kérdés vagy épp a bűnözői csoportok, esetleg vallási, nemzeti hovatartozás. Az általánosítás véleményem szerint ilyen esetekben sokkal inkább hátrányos, mint hasznos, mivel túl komplexek, sokrétűek a mai társadalmak, és nagyon könnyen mellé lehet nyúlni, így akár többségben ártatlan embereket is áldozattá tenni. Persze van kivétel is, mint az egyértelműen bizonyított, sőt lehetőleg statisztikailag alátámasztott esetek: pl. a terroristák bizonyítottan egy negatív értelmű csoport.
    Utoljára szerkesztette: matatom, 2016.01.07. 15:20:10
  • matatom #58
    Érdeklődtem a kölni eset után német ismerősnél, és egyre világosabb, hogy mi az alapja ennek az elhallgatásos sztorinak.

    Az első tényező, hogy a kölni rendőrség a másnapi legkorábbi jelentésében, azt nyilatkozta, hogy nagyjából minden oké volt szilveszterkor, holott számos kivezényelt rendőr már akkor szembesült vele, hogy milyen súlyos dolog zajlott. a rendőrségi nyilatkozat erről nem csak egyszerűen hallgatott, hanem ellenkezőjét állította, ami egyértelműen súlyos hiba részükről, még akkor is, ha a pánikkeltés és a revansizmus megakadályozása volt a szándék.

    A német sajtó, és jellemzően a nagyobb országos média egy része hallgatott pár napig a dologról, majd az élkövetők származását további egy napig nem említette. Ez a lokális sajtót nem annyira érintette, és az országos vagy nagyobb médiumoknak is csak egy részét. Nyilvánvalóan ezért nem volt számomra sem világos, hogy milyen jellegű volt ez az elhallgatás, ugyanis én véletlenül több sajtóorgánumot is olvastam, hallgattam a napokban, olyanokat is, amelyek csak kisebb késéssel közölték a híreket, és az élkövetők származását is gyorsan közölték.

    Nekem ezen okokból kifolyólag nem jött le, hogy itt tényleges elhallgatások is történtek nem sokkal az eset után. Mindemellett továbbra is fenntartom, hogy a német média és jogi állapotok, minőségben messzemenően felülmúlják számos kelet európai demokráciáét, ahol az eltussolások nem ritkán nagyüzemi mértéket öltenek és sokszor napfényre sem derülnek, vagy csak hónapok és évek múltán. Remélem hogy Németországban is ez csak egy apró botlás volt, mert a részrehajlás semmilyen irányban sem engedhető meg.

    Követve továbbra is az esemény által vert hullámokat, és a téma jelenlegi nyitott megvitatását a német sajtóban, a mai napon is szembesülhettem vele, hogy nagyon nyílt és erős vita folyik jelenleg is az eseményekkel kapcsolatban, és valóban kritikát kapott a rendőrség is és több sajtóorgánum is a történtek után. Engem ez megnyugtat, és remélem mindenütt ilyen gyorsan helyre kerülnek a dolgok, nem csak Németországban.
  • ostoros #57
    https://sg.hu/cikkek/116758/800-ezres-penzbirsag-facebookos-holokamu-kommentert
  • Cefet #56
    Te a nyilvánvaló tényeket hagyod figyelmen kívül, vagy magyarázod félre, újra és újra. Azt is leírod miért, csak kicsit hibásan.
    "Én két dolgot szeretnék elérni, az ilyen hozzászólásaimmal. Egyik az hogy a dezinformációk, hazugságok és féligazságok mellet elhangozzon az igazság, vagy annak a másik fele is, és hogy ez utóbbiak is teret kaphassanak. Ezáltal könnyebb lesz az embereknek helyes döntést hozni, véleményt alkotni."

    Helyesen így hangzana: Én két dolgot szeretnék elérni, az ilyen hozzászólásaimmal. Egyik az hogy az igazság mellett a dezinformációk, hazugságok és féligazságok is elhangozzanak, vagy hogy ez utóbbiak is teret kaphassanak. Ezáltal könnyebb lesz az embereknek helytelen döntést hozni, véleményüket befolyásolni.
    Tudjuk kiknek a módszere ez.
    Ja, és a Nobel-díjat nem nyerni szokták...
    Utoljára szerkesztette: Cefet, 2016.01.07. 11:48:52
  • btb300 #55
    "Azok az emberek, akik Európa elarabosodásával ijesztgetnek, definíció szerint is megfelelnek a xenofób jelzönek, és nem akarják megérteni a szükséges integráció lényegét, valamint azt hogy ha valaki arab, magyar, cigány vagy német, attól még ember. Ez egyfajta hajlam az istenkomplexusra, és nagyon vigyázni kell vele, mert az ember könnyen bele esik, és felsőbbrendűnek képzeli magát embertársainál. Az olyanok akik a liberalizmust és a konzervatív értékeket nem tartják összeegyeztethetőnek, azok összekeverik a liberális rendet és az anarchikus káoszt. A kontrollálatlan és illegális migrációt, a liberálisok sem támogatják sehol a világon tudtommal."

    A problema gyokere az, hogy a tarsadalom csak bizonyos ertekek menten tud szervezodni, definialni magat, egyebkent megszunik az integritasa. A liberailzmus ugyanilyen ertekrend lehetne, bar eleg ellentmondasos, hiszen az elfogadast hangsulyozza, de a vele ellenkezo velemenyen levokkel ugyanolyan intolerans, mint barmi mas. A kereszteny ertekrendtol sem idegen a hasonlo gondolkodas, hiszen alapveto elvei kozott van az egalizacio, az itelkezestol tartozkodas, ami a gyakorlatban sokszor nehezen valosul meg. De alapvetoen nem lenne baj egyikkel sem, ha nem keverednenek. Ez azonban a legtobbszor feszultseget szul, rosszabb esetben eroszakot. Akkor van nyugi, ha mindenki a seggen van a sajat elettereben. A neolit forradalom ota ez sajnos nem tul jellemzo, es a vege mindig az, hogy az erosebb kutya baszik (nem a toleransabb). Az adott tarsadalmi egyseg termeszetesen mindig arra torekszik, hogy o legyen ez a kutya, ennek erdekeben az erkolcsok mindig is rugalmasan voltak kezelve. A hatalmon levokre meg nyilvan ez meg fokozottan igaz. Szoval a xenofobiat erkolcsi vagy erzelmi alapon elitelni szerintem szinten hibas dontes, mivel a tarsadakmi dinamizmus magatol ertetodo resze.

    "Tehát fontos tisztázni, hogy kik volt az elkövetök, de még véletlenül sem szabad keverni és összemosni egy heterogén fogalom elemeit, majd általánosítani."

    Ez szerintem szinten legalabb akkora tevedes, mint ami az altalanositasban van. Az emberi gondolkodas alapvetoen az altalanositasra epul, kozos jellemzoket ragad meg valamikben, es egy fogalommal definialja oket, a nyelv logikaja is ilyen. A vegtelen differencialas keptelenseg, a cel mindig az, hogy olyan merteku legyen a megkulonboztetes, ami az egyen/csoport szamara a megfelelo hasznossagu informaciot biztositja realis energiabefektetes mellett. A lo nem a ragadozo latvanyatol fel, hanem a predat kereso ragadozo viselkedesetol, neki ez bizonyult hasznosnak. Egy kozosseg ugyanakkor alapvetoen bizalmatlan lehet az idegenekkel szemben, mert vannak korabbi rossz tapasztalatai, vagy mert kiszamithatatlan, ismeretlen, es ezert a kockazatot magasabbra ertekelik, mint esetleg valojaban. Az eloiteletek sosem veletlenek, es az adott kozosseg szempontjabol gyakran hasznosak. Ha az altalanositasban rejlo inherens hibat hajlando vagy latni, akkor tedd meg a kovetkezo lepest, es lasd meg az okat es ertelmet is, es probald moralisan elfogulatlanul tenni ezt.
  • matatom #54
    A te szövegedhez tartoznak a következők, azért írtam válaszként, de te rá hederíts, nem neked szól, hanem azoknak, akiket félre szeretnél vezetni.

    Én 3-án értesültem az esetről, és 4-én hallottam az elkövetők származásáról, ugyanakkor az általam fellelt legkorábbi 2-i sajtóhírben már szerepel származásra utaló adat: klikk. Nem tudom, hogy akkor itt mi lett elhallgatva. A rendőrség és azt követően a sajtó több okból sem verte nagy dobra a hírt, mivel el szerették volna kerülni az önbíráskodó revansot, valamit a németeknél nem szoktak a nagyobb médiumok alapos ellenőrzés nélkül híreket, vagy bizonytalan informáciokat leközölni, ami viszont eleve időbe telik. Szándékos elhallgatásról én 4-én csak a rendőrség részéről hallottam. Az index.hu jól informált lap, de nem szentírás minden szava, az ember maga is utánajárhat dolgoknak, hogy pontosítson.

    A német sajtó valóban kerüli az egyértelmű arabozást, vagy bármilyen megbélyegzést és persze, hogy olyat ír, mint "észak-afrikainak kinéző férfiak". Ez azért van mert jellemzően betartják a törvényt és az emberi jogokat, és a bizonytalanra nem állítják, hogy biztos, valamit elejét akarják venni, hogy a szélsőségesek olyan erőszakos cselekményekbe kezdjenek, mint pl. a dreieichi menekültszállásra való lövöldözés volt a napokban.
    Ugyanakkor személyes tapasztalatom, hogy a német média rendkívül kiegyensúlyozott ugyanakkor humánus, és olyan viták és riportok hangzanak el benne teljesen nyíltan felemlegetve a legszélsőségesebb véleményeket is többek között menekültügyben, amikről Magyarországon csak álmodhat egy demokrata, és a hideg verné ki a hataloméhes, erkölcstelen politikust, vagy szimpatizánsát, ha hasonlókat hallana, olvasna. Csak javasolni tudom a németül értök számára az ottani média böngészését.

    Migráns és migráns között akkora a különbség, mint itt is jól láthatóan magyar és magyar között. Migráns szír lehet menekült, de magyar vendégmunkás is. Migráns generációk és hullámok között, pedig mint magyar generációk vagy kül- és belhoni magyarok között ugyanúgy megvannak a különbségek. Nem lehet általánosítani a migráns fogalmát és/vagy bűnözővel, terroristával egyenlővé tenni, mert a 40 éve Németországban elő török, annak unokája, a jugoszláv háborús menekült, a 2 éve érkezett koszovói, és a 3 hónapja megjelent szír között ég és föld a különbség. Mind más helyről és okból érkezett, és mint más integrációs folyamaton ment vagy nem ment át. De a szír bűnöző és a szír egyetemista között is akkora a különbség, mint a magyar bűnöző és egyetemista között. Mint ahogy a menekültek között van ilyen is olyan is, magyarok között is van mindkettö. Tehát fontos tisztázni, hogy kik volt az elkövetök, de még véletlenül sem szabad keverni és összemosni egy heterogén fogalom elemeit, majd általánosítani. Az is ugyanolyan naivitás lenne, ha azt hinnénk, hogy minden most érkezett menekült bűnöző, mint ha azt hisszük, hogy mind gyámoltalan rászoruló. Aki bármelyiket állítja azzal valami nincs rendjén.

    Azok az emberek, akik Európa elarabosodásával ijesztgetnek, definíció szerint is megfelelnek a xenofób jelzönek, és nem akarják megérteni a szükséges integráció lényegét, valamint azt hogy ha valaki arab, magyar, cigány vagy német, attól még ember. Ez egyfajta hajlam az istenkomplexusra, és nagyon vigyázni kell vele, mert az ember könnyen bele esik, és felsőbbrendűnek képzeli magát embertársainál. Az olyanok akik a liberalizmust és a konzervatív értékeket nem tartják összeegyeztethetőnek, azok összekeverik a liberális rendet és az anarchikus káoszt. A kontrollálatlan és illegális migrációt, a liberálisok sem támogatják sehol a világon tudtommal. Az ilyen téveszmékkel elő emberek maguk is megtévesztettek, és sokszor észre sem veszik, hogy lassacskán rasszistává, xenofóbbá válnak levetkőzve az oly sokszor hivatkozásként említett keresztény európai konzervatív értékeket, iszlamistákra oly jellemző viselkedést felvéve. Észre sem veszik, hogy olyanná válnak lassan, mint az olyannyira utált ellenfél. Ez egy rendkívül veszélyes folyamat, mely pont az ellenfél kezére játszik. Sajnos az ilyenekből lesznek a rossz emberek, akik ma még el sem hiszik magukról, de holnapután menekült táborokat gyújtogató, vagy azokra lövöldöző szélsőséges "terroristákká" vedlenek. Ezek az emberek maguk is potenciális bűnözők, és közülük kerülnek ki az erőszak elkövetők, nem a humánus gondolkodású emberekből.

    Amikor megszületik egy később bűnözővé váló ember, legtöbbször nincs predesztinálva, hogy belőle az lesz, ezt a legtöbb esetben környezeti hatás dönti el, tehát ezek az emberek a környezetük, neveltetésük, korlátozott lehetőségei egyfajta áldozatai. Ez persze egyiküket sem menti fel az egyéni döntéseikből származó következmények alól. Ennek azonban számos esetben elejét lehet venni, ha az ilyen irányba haladó embereket, felvilágosítással, neveléssel, pozitív hozzáállással és felkarolásukkal még időben kizökkentik a rossz kerékvágásból. Sajnos így is rengetegen vannak akiknek ez már késő.

    Én két dolgot szeretnék elérni, az ilyen hozzászólásaimmal. Egyik az hogy a dezinformációk, hazugságok és féligazságok mellet elhangozzon az igazság, vagy annak a másik fele is, és hogy ez utóbbiak is teret kaphassanak. Ezáltal könnyebb lesz az embereknek helyes döntést hozni, véleményt alkotni. A másik amit szeretnék, hogy az emberek elgondolkodjanak tetteiken, magukba nézzenek, és megpróbáljanak jobbak lenni. Amit nem akarok: senki fejébe sem szeretném a saját véleményem beleverni. Amit remélek: mivel én természetesen saját véleményem tartom helyesnek, evidens hogy szerném elérni, hogy mindazt láthassák mások amit én, hogy megértsék, hogyan jutottam a véleményemre, és így saját felismerésből is valami hasonló kép alakuljon ki bennük önnön meglátásukon, egyéniségükön átszűrve, mint ami bennem kialakult a megismerési folyamatok során.

    (Aki vette a fáradtságot és elolvasta, attól elnézést kérek az elgépelésekért, hibákért, de már nincs erőm ellenőrizni a szöveget.)




    Utoljára szerkesztette: matatom, 2016.01.07. 03:26:31
  • Archenemy #53
    "mindössze a rendörség hallgatta el a tettesek származását így a média sem adhatott más közleményt a redörség szájába, de ezt már megírtam"

    Meg persze, csak az idézett cikkben meg pont az ellenkezőjét írják. Tisztelettel elismerem, hogy az indeksz olyan amilyen, és máskor is tévedtek már, de most mégis inkább nekik hiszek, ha nem gond.