• matatom
    #58
    Érdeklődtem a kölni eset után német ismerősnél, és egyre világosabb, hogy mi az alapja ennek az elhallgatásos sztorinak.

    Az első tényező, hogy a kölni rendőrség a másnapi legkorábbi jelentésében, azt nyilatkozta, hogy nagyjából minden oké volt szilveszterkor, holott számos kivezényelt rendőr már akkor szembesült vele, hogy milyen súlyos dolog zajlott. a rendőrségi nyilatkozat erről nem csak egyszerűen hallgatott, hanem ellenkezőjét állította, ami egyértelműen súlyos hiba részükről, még akkor is, ha a pánikkeltés és a revansizmus megakadályozása volt a szándék.

    A német sajtó, és jellemzően a nagyobb országos média egy része hallgatott pár napig a dologról, majd az élkövetők származását további egy napig nem említette. Ez a lokális sajtót nem annyira érintette, és az országos vagy nagyobb médiumoknak is csak egy részét. Nyilvánvalóan ezért nem volt számomra sem világos, hogy milyen jellegű volt ez az elhallgatás, ugyanis én véletlenül több sajtóorgánumot is olvastam, hallgattam a napokban, olyanokat is, amelyek csak kisebb késéssel közölték a híreket, és az élkövetők származását is gyorsan közölték.

    Nekem ezen okokból kifolyólag nem jött le, hogy itt tényleges elhallgatások is történtek nem sokkal az eset után. Mindemellett továbbra is fenntartom, hogy a német média és jogi állapotok, minőségben messzemenően felülmúlják számos kelet európai demokráciáét, ahol az eltussolások nem ritkán nagyüzemi mértéket öltenek és sokszor napfényre sem derülnek, vagy csak hónapok és évek múltán. Remélem hogy Németországban is ez csak egy apró botlás volt, mert a részrehajlás semmilyen irányban sem engedhető meg.

    Követve továbbra is az esemény által vert hullámokat, és a téma jelenlegi nyitott megvitatását a német sajtóban, a mai napon is szembesülhettem vele, hogy nagyon nyílt és erős vita folyik jelenleg is az eseményekkel kapcsolatban, és valóban kritikát kapott a rendőrség is és több sajtóorgánum is a történtek után. Engem ez megnyugtat, és remélem mindenütt ilyen gyorsan helyre kerülnek a dolgok, nem csak Németországban.