Szekeres Viktor

Neten az Avatar forgatókönyve!

Miközben James Cameron Avatarja folytatja pazar mozis menetelését és egyre nagyobbra dagasztja a Fox pénztárcáját, a stúdió kellemes meglepetésben részesítette a rajongókat, hiszen feltöltötte sajtós oldalára a film forgatókönyvét.

A 20th Century Fox elérhetővé tette 2009-es sikerfilmje, az Avatar forgatókönyvét az interneten (innen tölthető le). Persze a stúdió nem csak szívjóságból vagy jófejségből tette ezt, hiszen a FoxScreenings.com oldalon az Amerikai Filmakadémia figyelmébe ajánlja a filmet, és szervez tagjainak ingyenes, bemutató vetítéseket. A letöltésre kirakott szkripttel is a "Legjobb eredeti forgatókönyv" kategóriában való nevezést kívánja elérni a stúdió, a maga meglehetősen szimpatikus módszerével.

Akinek van elég ideje, az belemélyedhet James Cameron művébe; érdekes látni, hogy mi került be a filmbe és mi maradt ki belőle. Az Avatar egyébként - a hír írásának pillanatában - bármelyik percben a 2009-es év legsikeresebb filmje lehet Amerikában, megelőzve a Transformers 2. részét. Ezzel pedig minden idők 9., sőt, a Pókember 3-at is rögvest maga mögött hagyva a 8. legtöbb bevételt hozó filmmé avanzsálna hazájában, miközben a világszintű bevételek tekintetében már második a film a Titanic mögött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #51
    "Egy filmben nem az a fontos, hogy történetváz hogy épül fel, hanem hogyan meséli el azt."
    Ez pontosan így van. Nem is tudok ehhez mást hozzáfűzni.
  • NEXUS6 #50
    :D
    Jó zárszó és sajna igaz is.

    Hát igen.
    Bizonyos szempontból ellentmondásos, sőt ellenszenves személyiségnek tűnik nekem Cameron. Amit írsz, hogy keményen megmondta, hogy hogy legyen és kész-passz, az beleillik, a róla bennem is kialakuló képbe.
    Az alkotás mindig kísérletezés is, és minnél több ember szólhat bele, annál gazdagabb lesz a mű.
    Ennél a filmnél is azt éreztem, mint az új SW epizódoknál, hogy ott Lucas egyszerűen annyira elszállt magától, hogy fontos dolgokban nem engedte, hogy más nála tehetségesebb emberek is beleszóljanak, hogy részt vegyenek az ő alkotásában.

    Ebbe a csapdába szerintem itt Cameron is beleeshetett. Az Abyss-ban a T2-ben és a True Lies-ban neves színészekkel dolgozott, akik akarva akaratlanul alakították valszeg ezek a filmeket, egyrészt mert voltak ötleteik, másrészt mert talán Cameron sem merte őket olyan kemény kézzel fogni.
    Itt kevésbé tehetséges szereplőgárdával és talán keményebb irányítással dolgoztak. Mellesleg pedig egy motion capture szobában, ahol a film nagy része készült a színészek képességei minden bizonnyal nem jönnek át annyira, mint valós-díszletek között, valós forgatás alatt.

    Mi mégis a siker titka?
    Az hogy a scifi nem ment ki a divatból, talán nem az olyan hardcore szinten, mint a 2001. űrodüsszeia, hanem a SW féle űropera szintjén.
    Aztán az emberek igen is vágynak a 3D filmekre. Én is örülök ilyen szempontból ennek a filmnek. Azonban az, hogy hányan szídják, vagy istenítik ilyen szempontból, az az hogy milyen kevesen, jelzi hogy sajna éppen hogy megütötte a mértéket, még van fejlődni ebből a szempontból is.
    És hogy az emberek szeretik a klasszikus hálivúdi filmeket, klasszikus karakterekkel, kalsszikus történettel és klasszikus technikával elkészítve (vágás, kamera) - a klasszikus itt a sablonos szóval is behelyettesíthető:) Azonban minden civilizációnak megvan a saját színházi kultúrája, a görög színház, a japán no/kabuki színház, a Shakespeare drámái és a modern nyugat számára hálivúd. Ezeknek a színházi, színjátszási kultúráknak vannak szabályrendszerei, amiket egyrészt lehet feszegetni, de alapvetően be kell tartani.
    Nekem viszont csak annyi a gondom ilyen összefüggésben, ha egy filmet forradalminak, forradalmian tökéletesnek kiáltanak ki, az ne legyen már ilyen csak klasszikusan jó film.
    :)
  • redgreen #49
    "Nos egyrészt jogos ez a csodálat, másrészt a nagy részlet kidolgozásban inkább az látszik, hogy megvolt az alapsztori és csak azután kezdték el kitalálni a részleteket" - érdekes, nekem is pontosan ez az érzésem. És bár ez nagyon sok filmnél így van, az innen-onnan való nyúlások is bevettek, itt minden összeollózás tetten érhető. Úgy tűnik, hogy Cameron megmondta mi legyen, és senki nem szólhatott egy szót se. Ami még jó is lehetett volna, ha ő nem áldoz fel mindent (41-esben kifejtettem) a látvány oltárán. Nem értem. És most nézem, hogy az Abyss (A mélység titka) is az ő filmje. Egyik kedvencem, magával ragadó, kitűnő alkotás. Ott hogyan sikerült? De mindegy is, láthatóan Cameron minden megmozdulása filmtörténeti mérföldkő, egyik így, másik úgy, és amihez hozzáér, arannyá változik, pont. Minden filmjét látni kell. Ez utóbbit már tényleg elég csak látni.
    (akár egy kritika zárszavának is elmenne, nem? :D)
  • redgreen #48
    Az előző Neked volt válasz bippo, csak szerverprobléma volt az sg-n...
    Egyébként én is karácsony előtti héten láttam, szintén nem emlékszem valami jól. A forgatókönyvet nem olvastam végig, csak keresgettem benne. De már látom, hogy az sem teljes. Viszont leír olyan érzéseket, amiket a filmnek nem sikerült átadnia. Szinte biztos, hogy már készül a könyv is.
  • NEXUS6 #47
    Nézd, annak akinek nem tetszett és nem érdekli annyira a filmművészet sem, ezért nincs annyi film sem, amit ismerne, az nyilvánvalóan azt a filmet fogja beírni, ami neki először beugrik és az a Pocahontas.
    Ez nem lovaglás a témán, de ha te a gumimacikban láttad volna először ezt a sztorit, akkor nem azt írod be, amiből a gumimacik nyúlták, hanem a gumimacikat, de ettől még sajnos tényleg lerágott csont a sztori.

    "Nekem azért tetszett a film, mert Cameron következetesen, és körültekintően alkotta meg azt a mesevilágot, amibe történetét belehelyezte. Látható, hogy igyekezett a látvánnyal újat hozni, ugyanakkor én úgy ítélem, hogy kellő precizitással mérte ki az egyensúlyt a látvány és a cselekmény között. Komolyan figyeltek arra, hogy a film cselekménye, a részletek következetesek maradjanak. Érződik rajta, hogy nem csak leültek, és egy délután kiötlötték, hanem komoly szakértőkkel építették fel a film világát."
    Nos egyrészt jogos ez a csodálat, másrészt a nagy részlet kidolgozásban inkább az látszik, hogy megvolt az alapsztori és csak azután kezdték el kitalálni a részleteket, amelyek lásd redgreen hsz.-ét messze nem sikerült ellentmondás mentesre csinálni. És sajna az ellentmondások feloldásánál, nem a kidolgozott új világ által diktált irányban, hanem a szokásos hálivúdi sémáknak engedve mentek tovább.
    Pl. nem tudom feltűnt-e az hogy a Navik mennyire nem illettek a Pandorára!?
    Tök emberszerűek voltak, az ottani állatokkal ellentétben, nem dupla melső végtagjuk volt, nem dupla "internetes" csatlakozójuk, és ami a legdúrvább, hogy annak ellenére, hogy fán éltek olyan lábuk volt mint az embernek, ami hosszsszzu talajon járás tesz lehetővé, de a fán gyakorlatilag használhatatlan.
    Egyértelmű, hogy szerethető, emberszerű lények megalkotása volt a cél, és nem olyanoké, akik a tényleg részletesen kidolgozott világba a legjobban illeszkednek.

    Aztán az a következő csapda, amibe sokan beleesnek, hogy kevernek a filmkészítéshez kapcsolódó kifejezéseket. Én sem értek hozzá, azonban nekem is feltűnik. Ezek a mondanivaló, a sztori (összetettsége, kidolgozottsága), karakterek megformáltsága, és mindezt végül ahogy ezt megvalósítják: a vágás.
    Az Avatarnak van mondanivalója: van egy öko vonal, van egy másik a mátrixos kinn is vagyok benn is vagyok érzésről, van egy antimilitáns, gyarmatosítás ellenes értelmezése, és még rengeteg más is. Ilyen szempontból roppant gazdag film, más filmben ennek töredéke sincs.
    Bocs, hogy ezt hozom fel, ami baxszni fogja az emberek orrát, de pont jó ellenpélda, hogy miközben a Ponyvaregény tényleg új korszakot teremtett a hálivúdi filmművészetben, gyakorlatilag semmi mondanivalója nincs. Dzsúsz moralizálása inkább a röhejessége és kétértelműsége miatt szórakoztató és nem mert valódi üzenete lenne, szerintem nincs is.
    Más szempontból is tök ellentétes az Avatárral, de itt a sztorira és a karaktere gondolok, de jobb példa Cameron előző filmje a T2, ahol ebből a szempontból fényévekkel magasabb szintet ért el, mint az Avatarban. Az Avatarban a nyitóképsoroknál az jön le, hogy mennyi katona, jéé, meg új bolygó, meg megszállás, jéé, és behúz a relé, hogy: ooó!!! ebből még kibaxott nagy harc lesz. És lőn! A dolog az első 5 percben leosztásra kerül és a hihetetlen eccerű háborús filmes sablontól egy cm-re sem tér el. A T2 töb részből tevődik össze:
    1. srác megkeresése, a menekülés és szökés,
    2. a központ elpusztítása,
    3. és a végén a boszfájt.
    Három film egybegyúrva, és bármelyik önmagában is elég cselekményt jelentene akár 2 órához is. Ilyen szempontból az Avatár egyszerű, nem több sztori egybegyúrásával jön létre. Nincs sem igazi többszálúság, sem új sztori vonal.

    Aztán sajna a karakterek nem is érdeklik igazán a rendezőt, messze nem olyan kidolgozottak, de legalább is valószerűek, mint a T2 emberei.
    Ott pl. Sarah Connor több szintjét ismerhetjük meg, egy rögeszmés emberét, aki kezdi elveszteni a kapcsolatát a külvilággal, de a saját rögeszméjével is. Aztán ez utóbbi újra megerősödik benne amikor, és ahogy kiszabadul a diliházból, ekkor átmegy egy profi kiképzésen átesett harcossá. És aztán előbukkan belőle az anya, ez a rétege a karakternek ugyan néha megbicsaklik, de ezen is mindig átsegíti a srác a beszólásaival. Ő a kritikus hang, amit az emberek megfogalmaznának, de aztán mivel a filmvásznon mondja ki valaki, ezáltal az egész extra realitást kap. A srác a realitás, aki a sztori második részét is új szemmel képes nézni. Igen jön Terminátor, láttunk már ilyet, nem igazán érdekes. De amikor saját érzéseit mondja el, ami egy emberben, egy fiatal srácban felmerülhet, akkor az ember félreteszi a sablonokkal szembeni automatikus ellenérzéseit és újra megvizsgálja a szitut és újra rácsodálkozik, hogy tényleg, vazze, ennek a srácnak tényleg van egy saját Terminátorja!:D
    És ugye ott a Terminátor, ami/aki egy roppant jól kidolgozott szerethető karakter lett, örökérvényű beszólásaival, azzal, hogy elhisszük a konfliktust a gépisége és az új beleplántált emberség között.
    Nos az Avatarban ezek a dolgok is megvannak, legalább is egy részük Scully folyamatosan monologizál, ő a friss szem, akin keresztül rácsodálkozunk erre az új valóságra, de sokkal passzívabb, kevésbé önálló, mint a kis srác a T2-ben, vagy bármelyik karakter. A karakterek, mintha Cameron előző filmjeiből lettek volna kopizva, kár értük. Ha az ezredes csak egy kicsivel mélyebb karakter, akkor a végső harcban mi is érezhetnénk egy kis vívódást, hogy ki győzzőn. Másrészt talán nem is utáljuk annyira, hogy egyértelműen Jake-nek drukkoljunk mert egy kemény, de nem feltétlenül szemét, álságos, szadista ember, csak a munkáját végzi, mint egy BKV ellenőr. Így aztán a filmtörténelem egyik leglátványosabb, de emellett legérdektelenebb boszfájtját láthatjuk, leosztott lapokkal.

    És itt jön a csapda legalattomosabb része: van egy katyvasz ebből az egészből, ami bármilyen film alapanyaga és egy nézhető, izgalmas valamit kell csinálni. Nos igen, ez a vágó feladata. Cameron nem véletlenül kapott Oszkárt a vágásért, forgatókönyvért azonban még soha!
    Hihetetlen érzéke van arra, hogy kell ezerszer is lerágott klisékből jó filmet csinálni a vágással. Ez az, ami a legkevésbé tetten érhető az ecceri néző számára. Jó lett a film mert olyan jó pörgős lett, gondolja, biztos a sztori, meg a karakterek.
    Hát egy lófaxt!!!
    Simán vágással, 1-2 kamera effektel bármilyen tréből lehet valami olyasmit csinálni, amire az ecceri néző rácsodálkozik, de mivel ehhez a részéhez nem ért annyira, minden másra fogja fogni, hogy miért jó a film.

    Az Avatár vágása, kamera kezelése klasszikus, de a zsenialitás határáig precíz, hihetetlenül jól ütemezett. Le a kalappal elötte!
    De könyörgöm, ettől a kidolgozatlan karakterek, a klisés történet, a közhelyes mondanivaló még nem lesz nóbeldíjas alkotás!!!
    Márpedig sokan beleesnek Cameron csapdájába, ezért minden csodálatom az övé.
  • redgreen #46
    Köszönöm a hozzászólásokat, láthatóan nem egyformán nézzük a filmet, több ponton nem győztél meg a magyarázattal, számos kényes kérdést ki is hagytál, de pár helyen azért elfogadtad az érvelésem. Nem szándékozom én sem túl sok további szót vesztegetni, sem kritikát írni (nem fizetnek érte), sem átírni logikusabbra a forgatókönyvet (ezért se fizetnének). De szívesen venném wolruf érveit is.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    1. Kérdés volt, nem parancs. Ha feltételeket szab, ha kérdez egy párat, ha gondolkodási időt kér, ha később parancsba adják, aminek muszájból eleget tesz, ez mind rendben van. De önként és dalolva?
    2. Le is lőtte volna, ha nem jönnek a "szellemek". Az ezt követő medúzarajzás Jake-avatar testére akkor, abban a pillanatban megalapozatlan volt, hiszen még nem szolgált meg arra, hogy kiválasszák.
    3. Emészthető, nem vitás, de Pandora varázsát elrontja. A Na'vi törzsek vajon harcban állnak egymással (normál esetben)?
    5. Neytiri fokozatosan megkedveli Jake-et. A srác viszont teljesen ugyanúgy viselkedik a lánnyal, mint találkozásukkor. Fut utána, tanul tőle, de nem szerelmes. Nem visz neki ajándékot, nem is mondja, hogy szereti (puska a forgatókönyvből: de, egyszer, amikor mindenki előtt elárulja, hogy elárulta őket...), a tekintetén sem látszik semmi, amikor a lányra néz (az érdeklődésen kívül). De elfogadom, hogy neked átjött oda-vissza a szerelmi szál, és én vagyok túl igényes.
    6. Inkább a többire lettem volna kíváncsi. :) Miért költöznek át, miért engedik el, miért nincs visszhangja a lebukásnak.
    8. De nem is érdeklődött a lehetőségről! Ez a legnagyobb baj! Mondhatták volna, hogy kimerültek, egy hónapban csak egy ilyet tudnak, bármit, elfogadtam volna, és nem kezdek el feszengeni a székben, hogy hogy lehetsz ilyen hülye, Jake...
    9. A páncél nélküli emberek akkor se illenek bele a képbe, még ha a helikopterekkel ki is békültem.
    10. Igen, ezt mondták, sosem avatkozik közbe. De semmi sem változott a harc kezdete óta addig a pillanatig, amíg jöttek az állatok. Vagy én maradtam le valamiről?
    11. Szerencsés vagy, én már a film felénél az órámat néztem. Persze ehhez köze van a 3D szemüvegekhez gyenge mozigéplámpához, ami miatt a sötét részeknél ki akart esni a szemem (Cinema City, Debrecen).


    Első filmes rendezőtől még tizedennyi munkaórából készült CGI-vel is azt mondanám, hogy elsőre nem rossz, a második résznek már lesz helye a polcomon. Camerontól többet vártam volna. De hála a hihetetlenül jól jövedelmező mozibemutatónak (szerintem a látogatóknak minimum fele a technikáért és nem a történetért ment el) a második részhez már halvány reményeket sem fűzök. :(
  • bippo #45
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Elöljáróban annyit, már rég láttam a filmet, így lehet, hogy 1-2 helyen pontatlan lesz a válaszom, kérlek abba ne nagyon kössetek bele, persze javítást szívesen fogadok. Majd csütörtökön újra, akkor frissebb lesz az élmény. +röviden fogalmazok, sok a pont :)

    1. Quatrich a felettese. Így felesleges is ellenkezni + nem ismeri még a Navi’kat, így simán egy titkos katonai küldetésnek indul. Ne felejtsük el, Jake katona.
    2. Behatolt a területre, így fel van készülve, hogy lelője. Ez természetes reakció egy vadásztól. De aztán meggondolja magát, mert felesleges lenne.
    Amikor pedig a (diplomáciiai kapcsolatban lévő) idegenek túllépnek a ‘hatáskörükön’, és odamennek a nagy gépeikkel, ahova már nagyon nem kéne, természetes, hogy védelemből megtámadják, még ha csak nyilakkal is.
    Amikor a törzsfőnökkel beszélnek, akkor pedig rájön, hogy diplomáciailag hatékony, ha hagyják magukat megismertetni. Azon én is meglepődtem, hogy ennyire bízik benne, és nem gyanakszik. De gondolom azért, mert a korábbi tudós ‘álomjárók’ is normálisak voltak.
    3. erre én sem tudok mit mondani. Legalább könnyen befogadható a nézők számára,.Az szól még Mellette, hogy a természeti népek elég hasonlóan viselkednek.
    4. bármiből lehet az a fáklya, így ez nekem nem furcsa.
    Gyilkolás. Csak így menthette meg Jake-et. De ahogy emlékszem, próbál minél kevesebbet ölni.
    5. Nálam átjött, ahogy fokozatosan megszereti.
    Továbbkémkedés: igen, nem szimpatikus, de gondolom viaskodott benne a 2 énje. Az új, ill. A régi ember-katona. Rosszul döntött, főleg mert nehéz ilyenből kitörni. Ilyen kettős helyzet lehet az, amikor valaki megcsalja a párját. Elég nehéz kitálalni, miközben az ember tudja, hogy rosszat tesz.
    6. Jake mindkét csapatnak beszámol. (tudósok + katonák is). Az ilyen beszámolók nem feltétlenül titkosak. Az már cask Jake bénasága, hogy hagyja kiszivárogni a titkos infót.
    Pontosan nem emlékszem, hogy ez a kettős játék időben hogy alakul, így ebbe most nem megyek bele, majd újranézés után.
    Energiaellátás szerintem nem nagy cucc. Vagy akksik vagy már helyben felhasználják a követ.
    7. Ez nekem is furcsa volt kicsit. Lehet, hogy ez volt a legkisebb bajuk, nem foglalkoztak vele kellő súllyal.
    8. Ugye az első alkalommal nem sikerült. Megértem, hogy nem erőltette. Elég sok navi és elmélyülés kellett hozzá, később megvolt rá a lehetőség. Meg persze dramaturgiailag is izgibb így.
    9. Több színtéren csatáztak. Látványosabb is, de én a főldi egységek bevetését nem találtam logikátlannak. Kísérőhelikopterek pedig kellenek a nagygépek mellé.
    10. dramaturgia. + Lehet, akkor Jake sem volt elég érett, hogy összefogja és vezesse a sereget. Így akkor még nem bízhatta rá. + gondolom Eywa is cask akkor reagál harccal, amikor már nagyon muszáj.
    11. Én nem éreztem hosszúnak, teljesen elillant az a majdnem 3 óra. A világ meg persze, hogy látványos. De miért ne lenne az, semmi nem szól ellene.
    12. Ez már ezerszer ki lett tárgyalva. Sok helyről meríthetett ötleteket a világ megalkotásánál. De ez szerintem annyira nem baj, mert korrekt egésszé gyúrta, és könnyen emészthető.
    Csatlakozó: Szerintem ötletes dolog, és jól tükrözi a összetartozást a természettel.


  • wolruf #44
    Megnézem mit válaszol redgreen, aztán munkából hazaérve én is válaszolok :) Ha nem válaszol meg mindent ő, vagy nem úgy válaszol, ahogy én tenném :)
  • redgreen #43
    Köszi előre is. Csak azokat a zavaró pontokat soroltam, amik a film közben rontották az élvezetet. Popcornmozinak, egyszeri megnézésre, eye-candyként nézhető az Avatar. Csak azt nem tudom lenyelni, hogy sokan az évtized filmjének aposztrofálják, újabban nemcsak a látvány, de már a sztori miatt is...
  • bippo #42
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Ez tényleg elég belekötősre sikeredett. A 3-as (meg a 7-es) pont kivételével mindegyikre könnyen adható rövid válasz. Ha nagyon akarod, amint hazaérek melóból, akkor válaszolok is, ha addig nem teszi meg más.