Napi Online

Napi félmilliárdot bukhat az állam az e-útdíj késésén

Naponta 470 milliót bukhat az állam, ha csúszik az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítése.

A T-Systems készül a magyarországi az elektronikus útdíjfizetési tenderre - mondta Molnár Attila, a T-Systems vezető tanácsadója csütörtökön, a műhold alapú díjszedési rendszer bemutatóján. A cég információi szerint a napokban jelenik meg a pályázati felhívás, s a kormány korábbi tervei szerint a rendszernek 2013 közepére működnie kell, és a 3,5 tonnánál nagyobb járművek ennek alapján fizetik majd az úthasználati díjat. A rendelkezésre álló idő tehát elég szűkös, de a feladat megoldása nem lehetetlen - fogalmazott Molnár, aki szerint olyan rendszert kell, amelynél nagyon minimális a telepítési kockázat. Minden egy napos csúszás ugyanis 460-470 millió forint bevétel kiesését eredményezne - hangsúlyozta a szakember.

Mint ismert, az állam éves szinten nettó 150 milliárd forint plusz bevétellel számol az útdíjból. A T-Systems képes egy, a magyarországi igényekre szabott, kulcsrakész rendszer implementálására még a jelenleg ismert, szűknek tűnő határidőn belül - mondta Molnár. A két lehetséges technológiának - a mikrohullámúnak és a műholdasnak is - megvannak az előnyei, de míg a mikrohullámúnak nagy lehet az építési igénye, addig ez a műholdasnál minimális. Olyan rendszerre van szükség, amely rugalmasan bővíthető, és naponta több tíz ezer ügyfelet képes kiszolgálni - hangoztatta a szakember.

A Deutsche Telekom 45 százalékban tulajdonos a német TollCollct GmbH-ban, amely 2002-ben nyerte el - szolgáltatási konstrukcióban - a német útdíjrendszer kiépítését és üzemeltetését. A rendszer technológiai szállítója a T-Systems International volt, az ellenőrzést mobil eszközökkel végzik. A pályázat ismerete nélkül ma még nem lehet megmondani, hogy mekkora értékű beruházást kell végrehajtani, ez 10-100 milliárd forint között lehet mindkét technológia esetében - válaszolta lapunk érdeklődésére Molnár. Egyes információk szerint a kormányzat 75 milliárd forintot szán a projektre. A szakember szerint az általuk ismert információk alapján ebbe belefér a T-Systems megoldása.

A T-Systems képes részt venni a teljes vagy részleges projekt finanszírozásban, amelyre forrást a saját, illetve anyacége a Deutsche Telekom csoport 4,2 milliárd euró szabad cash-állománya a fedezet. A cég hajlandó előre finanszírozni a beruházást - mondta Molnár, aki arra a kérdésre, hogy egyedül vagy konzorciumban indulnának-e a pályázaton - a kiírás ismerete nélkül - még szintén nem tudott válaszolni. Horváth Gábor, a ügyvezető igazgató-helyettes ezt azzal egészítette ki, hogy a hazai partnerekre - ahogyan más projekteknél is - mindenképpen építeni akarnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • okosan gyerekek #4
    de jó bassza meg, hogy kiszivárog, mekkora az állam kerete a feladatra, biztos nem annyit fog kérni ezután az összes pályázó, amekkora pénzt az állam fizetni hajlandó, hogy basznátok meg! ezzel az infóval teljesen értelmét vesztette a tender, ez nem nemzetgazdasági kockázat, ez nemzetgazdasági kár.
  • torcipepe #3
    mivel csak az autópályán van kiépített rendszer, főutakon meg csak kb egy tucat autó ellenőrzi az egész országot, a kis cégek egyszerűen nem fizetnek útdíjhasználati díjat és inkább bevállalnak 1-2 bírságot évente.
    remélem a német rendszerből csak a gobox megoldást veszik át, a tollcollect rendszerről csak rosszat hallottam eddig.
  • god25 #2
    Az adófizetők pénzét Baltázzák el!
  • Dluinet #1
    Mi ez? Valami szerencsejáték, hogy veszít vagy nyer?