MTI
Az autóiparra koncentrálnak az iGO magyar fejlesztői
Új piacokat keres a navigációs szoftvert fejlesztő budapesti Nav N Go Kft., a hagyományos hordozható PNA készülékek helyett egyre inkább, az autóipar felé fordul: a próbálkozás sikeres, hiszen már több nagy európai, ázsiai és amerikai társasággal is megállapodásra jutott, illetve ígéretes tárgyalásokat folytat.
Vahl Tamás, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, napjainkban hat-hét nagy szériás autó gyártójával dolgoznak együtt, közülük többel még csak tárgyalnak, illetve közös teszteket végeznek. Céljuk az, hogy hamarosan az öt legnagyobb navigációs szoftvergyártó egyike legyenek. Erre minden esélyük megvan, hiszen időben váltanak, időben érkeznek az autópiacra, függetlenek, így bárkivel együtt tudnak működni. Iparági előrejelzések szerint öt-tíz év múlva már minden új személyautóban lesz a mainál jóval fejlettebb, több funkcióval rendelkező beépített navigációs eszköz, amelyeknek már csak az egyik szolgáltatásuk lesz az útvonaltervezés.
A vállalat terve az, hogy az idén és jövőre végrehajtja azokat a változtatásokat, amelyek a céget teljesen alkalmassá teszik az új piac kiszolgálására és a direkt beszállításra. A változás folyamatos, mivel a jelenlegi több mint száz vevő mellett az autóipari szektorban hozzávetőlegesen tízet szolgál majd ki. A társaságnak a világpiacon a darabszámot nézve jelenleg 5 százalék feletti a részesedése, de a független navigációs szoftvergyártók közül a legnagyobb. Ez most a piacvezető Garminnal és Tom Tommal szemben előny, hiszen az autóipari cégek inkább független beszállítókat keresnek, semmint hardvert és szoftvert egyszerre fejlesztőket és forgalmazókat. Így az IGO My way piaci részesedése világszinten várhatóan 15-20 százalékra nőhet.
Ennek realitását mutatja, hogy azokban az országokban, ahová az iGO My way szoftver az elsők között érkezett, mint például Brazíliába, vagy Törökországba, legalább 20-25 százalékos részesedést ért el. Az ügyvezető a piacról elmondta, a mobil készülékek ára folyamatosan esik. Míg négy-öt évvel ezelőtt 100 ezer forintért lehetett egy jó navigációs készüléket kapni, addig ma már a harmadáért, miközben egyre erősödik a navigációs szoftverek iránt az autóipar kereslete.
A folyamatoknak megfelelően megváltozott a vállalat árbevételének összetétele is: a hagyományos készülékekbe gyártott szoftverek eladása ma már csak a 60 százalékát adja a forgalomnak, a fennmaradó rész döntő többsége, 25-30 százaléka már az autókba utólag beszerelhető készülékekbe szállított programokból adódik. Az Amerikai Egyesült Államokban és Európa fejlettebb részén ugyanis azzal akarják kelendőbbé tenni a használt autókat a kereskedők, hogy utólag navigációval is ellátják a gépkocsikat.
A cég bevétele 2008-ban 8,35 milliárd forint volt, tavaly 7,7 milliárd forintot tett ki, míg az idén várhatóan 6,5-7 milliárd forint lesz. A cég két éve veszteséges volt, de tavaly már 1,4 milliárd forint volt az adózott eredménye, ami a tervek szerint az idén 500 millió forint lesz. Az árbevétel és a nyereség csökkenése összefügg a cég stratégiájának átalakításával, hiszen az autóipari fejlesztések időtartama hosszabb időre nyúlik.
A professzionális területeken folyó fejlesztési irányokról Vahl Tamás elmondta, a Nav N Go egyik partnercégével karöltve, egy külföldi taxis társasággal együttműködve már tesztelik azt a megoldást, amelyik mobiltelefonon keresztül egy kód segítségével automatikusan hívja és rendeli ki a taxit a címre. A számítógép vezérelte, emberi közreműködést nem igénylő rendszer a kód elküldése alapján érzékeli, hol van az utas, s azt is, melyik üres kocsi küldhető oda a leggyorsabban, figyelembe véve a közlekedési helyzetet, például dugókat, baleseteket és az útépítést is. A taxi pontos érkezéséről az utas visszajelzést kap.
A jövő navigációs berendezése internet kapcsolatot is igénylő szolgáltatások segítségével folyamatos információáramlást biztosít, s ez újabb lehetőségeket nyit. Egy új felhasználási terület az autóbiztosítás lehet, hiszen a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett a berendezés alkalmas lesz arra is, hogy információkat rögzítsen a gépkocsi tulajdonosának vezetési stílusáról. Ennek alapján pedig a biztosító kiszámítja a díjat, ami eztán már nem az életkortól, márkától, teljesítménytől, lakóhelytől függ, hanem a balesetek szempontjából a legfontosabb tényezőtől, a vezetési stílustól.
A navigáció hosszabb távon a forgalomszervezést is segíti majd, hiszen ha sok autóban lesz ilyen berendezés, akkor egy központ, az egyedi útvonaltervezések alapján érzékeli, hol lesz a legnagyobb az utak terheltsége, s alternatív útvonalakat ajánl a közlekedés optimalizálására. Segíthet a balesetek felderítésében is azzal, hogy ha például egy autóban kinyílik a légzsák, akkor erről információt küld a központba. Onnan, ellenőrizve az információt, megpróbálják felhívni a vezetőt, s ha nem érik el, akkor feltételezve, hogy beleset történt, kiküldik a helyszínre a mentőket és a rendőrséget.