Berta Sándor

Helyszíni számítógépes teszt vezetőknek

Olasz mérnökök olyan szoftvert fejlesztettek ki, amelynek segítségével mérhető a vezetők aktuális egészségügyi állapota.

A Milánói Politechnikum Robotikai Laboratóriumának egyik kutatócsoportja által létrehozott DeeDee nevű számítógépes program a közúti ellenőrzések alkalmával képes megfelelő képet adni az autósok állapotáról és reakcióidejéről. Az alkalmazás a reakcióidő alapján kideríti, hogy a vizsgált személy a gépkocsiba ülés előtt fogyasztott-e alkoholt.

"Az eljárás nemcsak gazdaságilag térül meg, hanem a jelenlegi módszereknél sokkal gyorsabb ellenőrzéseket tesz lehetővé. A hagyományos alkoholszondákhoz képest a vizsgálatok egyszerűbben végezhetők el és azonnal kiderül, hogy az illető fogyasztott-e drogot vagy alkoholt. Előnye, hogy felismeri, ha a vezető túlzottan fáradt, kimerült, depressziós vagy nagy stresszhatások érték" - jelentette ki Alberto Rovetta projektvezető. A DeeDee-t egy notebookra telepítik és első ránézésre úgy néz ki, mint egy számítógépes játék, amit egy joystick vagy egy egér segítségével lehet irányítani.

Az autós egy lámpától indul és egy útvonalat kell követnie, amely hirtelen egy fal előtt ér véget. Ahhoz, hogy valaki sikeresen teljesítse a vizsgálatot, le kell fékeznie a fal előtt. Ez azonban csak a húsz elvégzett helyszíni teszt egyike. A szakemberek közben figyelik és mérik a reakcióidőt, a sebességet, valamint azt is, hogy az illető képes-e teljesen az uralma alatt tartani a járművet. Szenzorok még a kézremegés kimutatásában is segítenek.

A teszt a húsz feladat ellenére csupán néhány másodpercnyi ideig tart és az eredményt a jelzőlámpa színeivel jelzi. A piros szín az alkohol-, a sárga a drogfogyasztást jelöli, a narancs, ha valaki mindkettőt fogyasztott és a zöld, ha minden rendben van. A DeeDee-t kísérletképpen már a helyi diszkókba látogató fiatalokon tesztelték az alessandriai rendőrség munkatársai.

"Az emberek sokkal jobban elfogadták a szoftvert, mint a hagyományos alkohol- és drogteszteket" - tette hozzá Alberto Rovetta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #12
    Fekete Pákó:
    "Add ide a DeeDee-t, a DeeDee-t, a DeeDee-t..." :-)
  • TAJ86 #11
    NFS-t a tesztekre!
  • Atomreaktor #10
    :)))
  • Sanyix #9
    Azt a remegést parkinson kórnak hívják már :)
  • Praetor #8
    Az a kézremegés, ami a vezetésre értékelhető kihatással van, az már a mindennapi dolgaiban is akadályozza az embert...
  • Praetor #7
    "...A hagyományos alkoholszondákhoz képest a vizsgálatok egyszerűbben végezhetők el és azonnal kiderül, hogy az illető fogyasztott-e drogot vagy alkoholt. Előnye, hogy felismeri, ha a vezető túlzottan fáradt, kimerült, depressziós vagy nagy stresszhatások érték..."

    Szóval ha fáradt vagyok, akkor bevisznek a rendőrök drogtesztre.
    Mivel az alkohol és a drogok sem teljesen ugyanúgy hatnak minden emberre, ezért tuti hogy jópár fölösleges vérvétel lenne az eredménye, ha ez a tesztmódszer válna általánossá. Szerintem kissé ciki lenne, ha kiderülne, hogy a rendőrség napi 3 embert drogtesztre visz be az örsre, csak azért mert fáradtan vezetett.

    "...Szenzorok még a kézremegés kimutatásában is segítenek..."

    Komoly műszer.
  • Petka #6
    Én tavaly még fújtam sima szondát :D
    Természetesen nem ittam alkoholt :)
  • Epikurosz #5
    Ne becsüld le a zapád!
  • WinT #4
    Ez baromság... vagyük pl. a faterom aki nagyjából ezer éve vezet minden gond nélkül, de az ilyen "számítógépes játékokhoz" nulla érzéke van. Egy ilyenen tuti elbukna.
  • Tinman #3
    Nem pazarolnak egy szondát? Miről beszélsz te?

    Jó 10 éve az EU-ban nincs már olyan szonda a gyakorlatban ami eldobható lenne!

    Jelenleg egy elektromos kütyüt használnak, aminek egy tölcsér alakú szája van, abba szépen belesipogsz és vagy nyertél vagy nem.

    Narancsolj: