Berta Sándor

Új német robotautó

Önállóan közlekedő gépkocsit fejlesztett ki a müncheni Bundeswehr Egyetem. A jármű az első teszteken sikeresen mutatkozott be.

Augusztus 13. és 16. között került sor Svájcban a robotautók elitjének versenyére. Az European Land Robot Trial nevű viadalon összesen 14 egyetemi és főiskolai csapat vett részt és azt a müncheni Bundeswehr Egyetem átépített VW Touareg robotautója nyerte meg. A 8 kilométer hosszú pályán egyaránt megtalálhatók voltak szűk erdei utak, meredek lejtők, míg a tájékozódást az út fölé belógó fák nehezítették.

A gépkocsit a szakemberek egy lézerrel és 64 távolságmérésére szolgáló szenzorral látták el. A lézerberendezés másodpercenként tízet fordul és egymillió pontot tud regisztrálni a területen. A beérkező adatokat három fedélzeti számítógép dolgozza fel. Így jön létre a jármű irányításában fontos 3D-s környezeti modell, amely segít az útvonal meghatározásában és az akadályok felismerésében. A VW Touareg a távot 31 perc alatt teljesítette és 90 százalékban önállóan haladt, csupán a kereszteződésekben, illetve a veszélyesebb szakaszokon kellett a vezetőnek átvennie a kormányt.



A projekt vezetője Hans Joachim Wünsche professzor, akinek elődje, Dieter Dickmanns 1995-ben sikeresen részt vett egy tesztben. A szakember Münchenből Dániába utazott egy a jelenleginél jóval szerényebb tudású robotautóval, igaz kizárólag autópályákon. A távot a jármű megbízhatóan teljesítette. "A kísérletek azt mutatják, hogy már most lehetséges a közúti forgalomban önálló közlekedésre képes, megbízható robotautókat létrehozni és ezek a járművek 15-20 éven belül akár teljesen elfogadottá és szabvánnyá válhatnak. Azonban egy vezetőre - biztonsági okokból - szükség lesz. Felmerülnek azonban érdekes kérdések. Egy baleset esetén például kit vonnak majd felelősségre, a vezetőt, aki gyakorlatilag csak utazott a járműben vagy a gépkocsi gyártóját?" - összegezte véleményét Hans Joachim Wünsche professzor.

Korábban alig 3 hónap alatt, szintén a forgalomban akár önállóan közlekedő robotautót fejlesztettek ki berlini kutatók is. A videokamerákkal és lézerszenzorokkal ellátott prototípust még a TÜV is minősítette. A Spirit of Berlin fantázianevű személygépkocsi a Chrysler Van modelljén alapul, de átalakították és felszerelték navigációs rendszerrel, lézer távmérővel és gyorsulást mérő szenzorokkal, összesen négy fedélzeti számítógéppel, valamint videokamerákkal. Az autó jelenleg 24 kilométer/órás csúcssebességre képes és a tervek szerint részt vesz a robotjárműveknek rendezett kaliforniai ralin.

Hasonló, a mindennapos városi forgalomban részt venni tudó gépkocsit mutattak be a Stanford Egyetem munkatársai is, amely szintén indulni fog a novemberben megrendezendő DARPA Urban Challenge 2007 versenyen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #34
    persze, ez álkérdés volt.
    most is, ha balesetet okozol nem az autógyártót veszik elő, hanem téged, pedig nem te ütted el a balfasz gyalogost, hanem a kocsi lökhárítója.
  • Macros #33
    "Egy baleset esetén például kit vonnak majd felelősségre, a vezetőt, aki gyakorlatilag csak utazott a járműben vagy a gépkocsi gyártóját?"

    Ez egyáltalán nem kérdés. A soför-t. Ha a gyerek valami miatt megsérül, a szüleit veszik elő... Ez ugyan az az eset. A rendszer nem fog felelőséget vállalni. A kormány megmozdítása azonnal felülírja az autó mozgását.
    Nyilván ilyesmi módon fog előbukkanni az átlagfelhasználó számára a rendszer.
    És az is nyilvánvalónak tűnik, hogy egy ilyen rendszer számára az autópály lesz a kevésbé nehéz pálya. Valószínüleg ott lehet csak jó ideig használni rendesen. Városban sokkal több a mozgó egység, a sáv váltás, és a biciklis :D
  • r4pid #32
    Jójó, de előttem írták h alternatívák kellenének mert lézerszennyezés meg mittomén... (mondjuk pár centis távolságban télleg lehetne őket használni abban igazad van... nem értek a lézeres technikához)
  • PyRex #31
    Az új mercik már tudják az automatikus követést.
    Az audi meg a bmw meg olyan rendszert fejleszt ki, hogy az autó kommunikálnak egymással. Ha pl. egy bmw bent ragad a csúcsforgalomban és érzékeli ezt a fedélzeti számítógép (tehát lassan araszol előre az autó, stb) akkor a környező autók GPS-ei automatikusan áttervezik az útvonalat, hogy ne vigyék be a többi autót is a szarba :)
  • kutyak #30
    "Aki a mai technikai színvonal mellett rá meri bízni az életét a gépekre, nagyon bátor, vagy csak tudatlan."

    Elég sokan megteszik. Többek között Te is, minden nap. Csak hogy a közlekedésnél maradjunk: például a közlekedési lámpák vezérlése, a vasúti sorompók vezérlése, a metrók irányítása mind géppel történik. A repülőgépeket a le- és felszállást kivéve automata pilóta vezeti, sőt a leszállást is nagyon sok automatika segíti. Stb.
  • Dany007 #29
    " A lényeg, hogy bolond az aki az életét gépekre bízza a mai technikai színvonal mellett, kivéve ha nincs más esély, pl: mesterséges lélegeztetö, bár ez nem olyan bonyulult mint ez a jármü, ezért keveseb is a hibalehetöség. "

    Hát nézd az országúti balesetek 90, de énszerintem 95 % -ban a sofőr a hibás, és szinte elhanyagolható a műszaki meghibásodásból adódók!
    Mert ugye mért ne előznénk a domb előtt csaknem jön szembe semmi. Vagy épp a 4sávos út előtt még leelőzünk 2-3 kocsit mert nemtom megvárni azt a 1,5 percet amikor már lesz gyorsító sáv. Annyi ilyet látok nap mint nap! És lehet köcsög dolog, de ilyenkor bárcsak jönne szembe a kamion! Az ilyen barmok nemcsak a saját de más életét is veszélyeztetik. Mert abban bízik hogy nem jön szembe semmi meghogy milyengyors frankó verdája van.
    Úgyhogy én inkább bíznék kocsit egy ilyen gépre, mint egy "olyan" sorfőrre.
  • mrzool #28
    "a 10 cm-es pontosság is kevés lenne nagy városokban... "

    Gondolom ismered a mondást: mindenhez használjunk megfelelő eszközt. Néhány (tíz) méteren belül már jóval megbízhatóbb egy képfelismerő rendszer, lézeres, ultrahangos és egyéb szenzorokkal felszerelve.
  • BaltásRém #27
    Látom a jövőt ! Pl új kresz táblák, amik jelzik ha bekapcsolhatod automatára. Sztem a technika megbízhatóbb mint mi azt gondolnánk, bár előre én is szkepitus vagyok a hír hallatán, de sztem pár év, és lesznek ilyenek.
  • r4pid #26
    a 10 cm-es pontosság is kevés lenne nagy városokban... sorbanállás közben vki hátrafelé elindul mert nem figyel stb...

    Erről az a véleményem h mivel emberi tényezőt nem nagyon lehet kiszámíthatóan belekalkulálni a programba, kellenének ehhez olyan utak, utcák, autopályák, ahol csak ilyen gépek vezetnének.
  • Molnibalage #25
    "Aki a mai technikai színvonal mellett rá meri bízni az életét a gépekre, nagyon bátor, vagy csak tudatlan."

    Aha. Még a 70-es (!) években történt, hogy az F-111 éjszakai automatikus terepküvető rendszerét úgy próbálta ki a bereplőpilóta, hogy bevitte a gépet a Grand Canyonba. A pilóta utána hozzá sem ért a kezelőszervekhet, csak felügyelte