Berta Sándor

Nem váltják majd ki az embereket a robotautók szoftverei

Az ágazat egyik meghatározó képviselőjének az a meggyőződése, hogy a jövőben is az emberek fogják vezetni a gépkocsikat.

John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója úgy véli, hogy az önállóan közlekedő járművek szoftverei nem váltják majd ki teljes mértékben az emberi sofőröket. A menedzser szerint a jövőben is számos érdekes autó fog készülni kifejezetten az emberi vezetők számára, sőt, a piacon talán a korábbinál több ilyen modell is kapható lesz. Az autonóm közlekedés viszont segítheti az ingázókat és biztonságosabbá teheti az utakat.

Krafcik a véleményével teljesen más álláspontot képvisel, mint az autonóm gépkocsikat fejlesztők nagyrésze, akik gyakran hozzák fel érvként, hogy az emberi hibák okolhatók a halálos balesetek több mint 90 százalékáért és az autonóm közlekedésre való átállás sok életet menthet meg. A társaság egyébként elérhetővé akarja tenni a Waymo Driver nevű szoftverét a járműgyártók számára.

Krafcik kitért arra is, hogy a cége által megalkotott robotautó-program működik 5G-hozzáférés nélkül is. Amint hangsúlyozta, a Waymónak nincs szüksége sem 4G-, sem 5G-elérésekre. Minden, amire szükségük van, az már a gépkocsik fedélzetén található. A mobilkapcsolatok kizárólag az olyan kiegészítő szolgáltatásokhoz kellenek, mint például a flottaellenőrzés.

A menedzser tavaly novemberben arról beszélt, hogy nem akarják szétrombolni a járműipart és meghatározott szerepkört akarnak betölteni a területen. Az autonóm vezetés területén egyik piaci szereplőnek sincs több elméleti és gyakorlati tapasztalata a Waymónál. Az Alphabet leányvállalatának járművei eddig 16 millió kilométert tettek meg a közutakon, valamint további 16 milliárd kilométert a szimulációkban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #13
    Egy rendes automata auto attol automata, hogy nem kell benne embernek tartozkodnia. Lehet benne kormany, meg pedalok, meg minden, de ha teljesen ures, akkor is kepesnek kell onalloan mozognia. Minden mas csak vezetes segito rendszer, mint az ABS vagy az automata veszfekezes.

    Az emberek tobbsege aki barmilyen automatizacioert hajlando fizetni egy teljesen automata autot szeretne, mint amilyen egy ember vezette taxi, csak a sofor nelkul. Barmelyik ceg ami ennel kevesebbet iger, annak nincs jovoje a piacon.
  • NEXUS6 #12
    Ez így van. De ettől még ezt teszik. Nem annyira praktikus, mint inkább jogi okokból. Bexart a rendszer (akár 5 km-enként)? Baleset lett? Oppácsak, bocsi, ők szóltak. Sajnos ezek után te voltál a felelős. De vedd meg az ápgrédet 1000 dollárért. ;)
  • NEXUS6 #11
    Az összevisszamenő szegvéjes, villanyrolleres hipszertergyerekekről nem is beszélve, akik a kresz nagyívbe történő lexarását egyfajta belső csendes forradalomnak élik meg. Amivel mondjuk téged maradi őskövületet az őrületbe kergetnek, hogy megpróbáld a xaros életüket megmenteni. Erre a társadalmi jelenségre se hiszem, hogy a robikocsi fel van készítve.
    ;)
  • Csaba161 #10
    Egyszerűen teljesen értelmetlen az emberi vezetőnek visszaadnia a vezérlést, amikor azt se tudja hol jár az autója, nem beszélve mi is a vészszituáció. Mire ezeket realizálná az emberi vezető, addigra totális a baleset...
  • Csaba161 #9
    Azért a különböző típusú bicikliket (normál, robogó, motor- stb.-t) továbbra is emberek vezetik, nem beszélve a gyalogosokról, kézikocisokról stb.

    Szóval ez egy marhaság, hogy hogy kiszorulnak az emberi vezetők...

    Vagy kitiltod az utcáról őket...
  • t_robert #7
    azt várnám, ahogy majd terjednek az automatizált járművek úgy fog folyamatosan kiszorulni az ember vezette járművek a városi közlekedésből. Nem biztonságosak a kiszámíthatatlan emberi vezetők az automaták közt. Aki majd élvezni akarja a vezetést, annak ki kell menni a városokból az országutakra.
  • cateran #6
    "Tényleg ilyeneket mondott Merkel? Nemlétezik! :D Végülis emléxem, hogy odavolt a migránsokért is anno, aztán kénytelen volt belátni, hogy a háborús, egzisztenciális, szociális menekültek, azok nem ugyan azok, mint a jólképzett, olcsó munkavállalók. Mindegy nem a témához tartozik, csak gondolom jelzem, hogy politikusként mindenhez IS ért. Nyilván. ;)"

    Megsem Nemetorszag all rosszabbul..ellenben az 1200 emberert hisztizo magyar politikusokkal, Magyarorszag igen....Most akkor ki a hulyebb?
  • NEXUS6 #5
    Tényleg ilyeneket mondott Merkel? Nemlétezik! :D Végülis emléxem, hogy odavolt a migránsokért is anno, aztán kénytelen volt belátni, hogy a háborús, egzisztenciális, szociális menekültek, azok nem ugyan azok, mint a jólképzett, olcsó munkavállalók. Mindegy nem a témához tartozik, csak gondolom jelzem, hogy politikusként mindenhez IS ért. Nyilván. ;)

    Azért én megkülönböztetnék különböző dolgokat, pl. biztonságosan vezetni, hatékonyan vezetni, vagy pl. a lehető leggyorsabban vezetni. Az ember nagyjából dinamikusan ebben a három dimenzióban mozog, a környezet és a saját lehetőségeinek figyelembevételével. Ennek megfelelően választja meg a tempót, a figyelmet, amit a vezetésre fordít.

    Ha biztonságosan akarsz vezetni, akkor először is felezd meg a sebességet, amivel te mennél, vagy a többiek mennek. A Waymo autó kb ezt csinálják. Ezért roppant biztonságosak. Ez a nagy titok. Ez már mondjuk fúrja a második dimenziót, mert ha az autók 2X annyi ideig totojáznak tömegesen, de roppant biztonságosan az úton, az azért egyből gyakorlatilag fizikailag növeli a dugót. A nagysebességű száguldozás, egyelőre még az embernek van csak fenntartva, semmilyen robotsofőr fejlesztő nem vállal be egy szlallommájszter szoftver fejlesztését.

    Namost bármilyen dimenziót nézünk, az ezeket támogató tényezőkben van amiben a gép a jobb és van amiben egy jól vezető ember. Érzékelés, reakcióidő általában a gép jobb, gyorsabb, de az sem mindenben, lásd eső, havas út, stb. Az összetett forgalmi helyzetben, emberi sofőrök szándékának kitalálásában (na mert az eléd bevágó béemvés vajon mit is fog csinálni?) az ember a jobb.
    Ebből a mátrixból, amit a dimenziók (mondjuk a fenti 3), meg a különböző szintű autonom vezetési rendszerek adnak ki (5 szint), az előny hátrány ismeretében az jön ki, hogy nem mindenhol célszerű és belátható időn belül nem is lesz célszerű gépet használni az ember helyett. Kb ez az amiről a cikk szól, bármit is mondjon erről Mutti. ;)
  • ninet99 #4
    lelodallas :D te is kepben vagy, nagysagrenddel vezet mar most biztonsagosabban mint az ember, sok millio kilometerrel tamogatva a statisztikat. nem zsakutca mert mar gyerekcipojeben nem volt az hisz mukodott es nem pazarolnak ra idot mert fizetettek a dolgozok, es nem pazarolnak ra penzt mert az emberek megveszik, sott nagy allamvezetok v pl merkel kancellar azt nyilatkozza ez a trend ez a jovo, nekem inkabb a demokratikus valasztas tunik annak ha olyanok is reszt vesznek benne akiknek lovesuk sincs semmirol. hallottad hogy ny-i baratainknal buszok meg taxik mennek autonom modon ? vagy ultel mar repulon ? szerinted azt a botkormanyaval vezetik ? miert nem lazadsz hogy vegyek ki abbol is segito elektronikat :D
  • ninet99 #3
    elsonek is clickbait, 'nem valtja ki' aztan meg 'nem valtja ki teljesen' mert van akinek nem jon be. Gusztustalan a media. Mas resztol nem havidijas az autopilot, raadasul akkor kapcsolod be amikor akarod, es igen ez innovacio, ami ujitast jelent szoszerint, a hipiszter meg hipszter, ami divatot nem koveto lazado stilust jelent, nem amire te celozgatsz az innovaciot kedvelo retegre, aki miatt most okostelefont foghatsz a kezedbe, mert igenyt es piacot teremtettek ra. Az ablakod most is egy applikacio iranyitja, (ha nem terkeros :D) amit motorvezerlonek hivnak, programozva van, mettol meddig menjen, hol van teljesen lent es fent, raadasul tanithato is hol alljon meg. Meg egy gondolat, meg ha havi dijas is lenne, mit gondolsz a te 'regi szarod' nem havidijas ? allando alkatreszcserek miatt ? 10evente ujra megveszed az autot, oszd el 120al es maris ott a havidijad. Minden mast jol mondtal :D