Berta Sándor

A UPS csomagjait is szállítani fogja a Waymo

A csomagszállító óriás és az autonóm járműveket fejlesztő cég együttműködése egyelőre az Amerikai Egyesült Államokra terjed ki.

Tekedra Mawakana, a Waymo ügyvezető igazgatója a blogbejegyzésében bejelentette, hogy a megkötött stratégiai partnerség keretében a csomagszállító vállalat a jövőben cége önállóan közlekedő gépkocsijaikat fogja használni. Az elindított kísérleti program az arizonai Phoenix városára és annak környékére összpontosít, s az első próbajáratokra az idei esztendő első negyedévében kerül majd sor.

A Waymo autói a helyi UPS depók és a csomagszállító társaság regionális logisztikai központja között fogják szállítani a feladott küldeményeket. A járművekben eleinte helyet foglalnak majd biztonsági sofőrök is, akik vészhelyzetekben bármikor beavatkozhatnak és átvehetik az adott gépkocsi irányítását. A két vállalkozás választása azért esett Phoenixre, ugyanis a jelenleg hatályos helyi törvények alapján az autonóm autók Arizona állam területén elvileg akár biztonsági vezető nélkül is közlekedhetnek.

A UPS az első partnere a Waymo Driver nevű platformnak és a szolgáltatást a Chrysler Pacifica típusú járművek fogják végezni. A kooperációnak köszönhetően és a Waymo Driver segítségével az ügyfelek biztonságosan és hatékonyan juttathatják el a csomagjaikat a rendeltetési helyükre. A két fél célja, hogy kidolgozzon egy hosszú távú együttműködési tervet, s a Waymo még inkább javíthasson az ügyfélszolgálatán és a hálózati hatékonyságán, s végső soron az utakat is biztonságosabbá tehesse.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!