Berta Sándor

Az EU megakadályozná az autók manipulációját

Brüsszel 2020-tól véget vetne a gyártók trükközéseinek.

Az Európai Bizottság 2020. január elsejétől kötelezővé tenné a személy- és a könnyű tehergépkocsik esetében a fogyasztást mérő eszközök beépítését, hogy így akadályozza meg a gyártók esetleges manipulációs kísérleteit. Az előírás az újonnan regisztrált járműtípusokra 2020. január elsejétől vonatkozna, míg az összes új modellre pedig 2021. január elsejétől.

Az Európai Unió egyik szakértői testületében már többször szóba került a téma. Számos európai uniós tagállam pozitívan fogadta az elképzelést. A változtatásokra mindenképpen szükség van, mert az International Council on Clean Transportation (ICCT) nevű környezetvédelmi szervezet kimutatta, hogy az új autók átlagosan 42 százalékkal több üzemanyagot fogyasztanak annál, mint amennyit a gyártók megadnak. 2013-ban ez az arány még 25 százalék volt. A Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure (WLTP) nevű eljárás ugyan javíthat a helyzeten, de a szeptember óta létező módszer sem jelent komoly előrelépést.

Az Európai Bizottság az eszközök felszerelésével azt akarja biztosítani, hogy a valódi fogyasztási értékek ne térjenek el a gyártók által megadott adatoktól. A szervezet egyik munkatársa azt nyilatkozta, hogy a gyártók a múltban megtanulták manipulálni a teszteket, így vigyázni kell arra, hogy mindez ne történhessen meg a WLTP-eljárás esetében is. A beszerelendő eszközöknek ráadásul van egy előnyük: képesek mérni és ellenőrizni a szén-dioxid-kibocsátást is. Az utóbbira egyébként új előírások vonatkoznak, 2025-ig a gyártóknak a teljes flottájuk esetében 15 százalékkal, míg 2030-ig 30 százalékkal kell csökkenteniük a szén-dioxid-kibocsátást.

Az Európai Bizottság azt akarja, hogy az egyes tagállamok a mérőeszközökkel kapcsolatban felmerülő javaslatokról jövő tavasszal szavazzanak. Ezt követően a kérdés az Európai Tanács, majd az Európai Parlament elé kerülne. A végső döntés 2018 vége előtt születhet meg. Az ígéretek alapján a gyártók számára a költségek átláthatók lesznek, egy készülék beszerelése átlagosan gépkocsinként egy euróba kerül majd. Ez a becslés a kaliforniai hivatalok elemzésén alapul. Az amerikai szövetségi államban már 2019-től kötelező lesz a fogyasztást mérő eszközök alkalmazása.

Ugyan már ma is mérik a járművek fogyasztását, de egyrészt az adatokhoz nem férhet hozzá harmadik fél, másrészt az információk minősége sincsen szabványosítva.

2015 szeptemberében derült ki, hogy a Volkswagen egy program segítségével játszotta ki a kibocsátott gázok értékeinek mérését. Így a teszteken sokkal jobb értékeket lehetett kimutatni, mint a mindennapi használat során. Később ismertté vált, hogy az ügyben érintett lehetett a Bosch, az Audi, a Porsche, a Fiat-Chrysler és a Daimler is. Augusztusban jelentették be, hogy a gyártók több mint ötmillió dízelautó szoftverfrissítését végzik el önként annak érdekében, hogy csökkenjen a gépkocsik károsanyag-kibocsátása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #7
    ezt próbáltam magyarázni. az autódat lemérik egy nyugdíjas, hétvégi vezető stílusát szimuláló laborban, ami esetleg közel lehet ahhoz, ahogy a való életben lehetetlen használni az autót. ugyanis a sofőrön is sok múlik. meg a közlekedésen, amiben használjk a járművet. ha egyszer dugós, araszolós városban lakik valaki, akkor semmi reménye az alacsony fogyasztásra és az nem az autó hibája. arról nem is beszélve, hogy az olaj állapota is dobhat 15-20%-ot a fogyasztáson meg még egy csomó járulékos tényező (tél vagy nyár, a gumikeverék, a guminyomás, stb.)...
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2017.11.30. 10:19:35
  • NEXUS6 #6
    A jövőidő úgy tűnik nem indokolt. Életszerű használatnál, nyáron klíma, kicsit dinamikusabb vezetésnél stb. a megadott érték kb felét tudják a tesztek szerint, sajnos.
  • duke #5
    "Már kíváncsian várom, hogy ugyan ezek a gyárak majd mit találnak ki a villany autókra. :) "

    Azt azert egyszerubb merni, de gondolom a hatotav adatokkal majd siman csalni fognak.
    Ha az egyik csal, akkor muszaj a masiknak is csalni es egy kicsit tobbet irni. Igy szep lassan eljutnak majd a fold-hold tavolsagig.
  • Macropus Rufus #4
    Hmm... azért az nem semmi, hogy pár év alatt már a sokadik komoly botrány van ami az autógyártókat érinti. Co kibocsájtásban az összes márka érintett, a fogyasztási adatokkal való szórakozásban is érintett mindegyik.
    A teljesítmény adatokkal még nem szórakoztak. Bár lehet, hogy itt is van valami okosság. Amikor a kocsi a dyno-ban van akkor variál az paraméterein és ezért jobb eredményt produkál (hiszen a fogyasztását sem pedig a káros anyag kibocsájtását nem mérik a fékpadon. Ott a teljesítmény az érdekes).
    Már kíváncsian várom, hogy ugyan ezek a gyárak majd mit találnak ki a villany autókra. :)
  • Macropus Rufus #3
    nekem annyi is elég lenne, ha a közölt adatok és a kocsim által mért adatok 10-15%-on belüli eltéréssel bírnának. De rengetek autó esetében 2-3 liter eltérés van ami nem kevés. A mérések alapján egyetlen egy autó adatlapján található érték sincs a valós érték közelében sem. Az én kocsimnak az átlag fogyasztásának a gyári adatok szerint valahol 4.9 - 5.5 között kellene lennie... 6.2 -7.1 között mozog. Ez nem kevés eltérés, és jóval a hibahatár felett van.
    Megmondom őszintén engem rohadtul nem érdekel, hogy egy profi pilóta, egy tökéletesen felkészített autóval milyen minimum fogyasztást tud kiszedni a kocsiból, mert az a fogyasztás nem életszerű körülmények között keletkezett.


  • NEXUS6 #2
    Nem átlátható, bonyolult a szabályozás, ergo tele van kiskapuval, vagy értelmetlen szigorítással. Ugyanannak két oldala.

    Az autók átlagmérete, tömege szerintem még mindíg csak növekszik, ahogy a teljesítményük is. Ezekre ugyan még nehezebb szabályozást csinálni, de ha a versenykocsiknál meg lehet oldani, akkor talán a hétköznapi kocsiknál is. Rögtön meg van oldva a dolog, ha tényleg egyre jobb motorokat csinálnak a gyártók. (Szerintem mondjuk nem feltétlenül).
  • Ender Wiggin #1
    Ez a fogyasztás dolog kicsit túl van lihegve. A megadott adat nem fedhet le minden szituációt. Máshogy fog fogyasztani egy zöldhullámos kisvárosban és máshogy egy olyanban, ahol dugók, lámpától lámpáig araszolás van...