Ugyan már tényleg az utakon vannak, de továbbra sincsenek tisztázva az önvezető járműveknél felmerülő etikai, morális és felelősségi kérdések, mindenki azt várja, hogy az valahogy majd megoldódik.

Az embereknek komoly pszichológiai akadályokat kell legyőzniük ahhoz, hogy önállóan közlekedő autókba ülhessenek be, állítja Iyad Rahwan, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) etikaprofesszora, aki a számítógép- és a társadalomtudományok közötti kapcsolatokat kutatja. Szerinte ezt a dolgot mindenki alábecsüli. A járműipar a kezdetekben direkt kerülte ezt a témát, mert bonyolult probléma és ehelyett inkább a műszaki szempontokra összpontosított. A technológiába vetett bizalom viszont nem csupán a műszaki képességektől függ, hanem a téma pszichológiai elfogadásától is.

Amennyiben az emberek nem képesek arra, hogy az életüket egy mesterséges intelligencia kezébe helyezzék, akkor a technikai fejlődés semmit sem ér, hívja fel a figyelmet. Az ügyfelek nem fogják megvásárolni a termékeket és nem éri majd meg az azokba való befektetés sem. Úgy véli, a felhasználók jelen pillanatban még nem állnak készen arra, hogy megbízzanak egy önállóan közlekedő gépkocsikban. Ez részben műszaki természetű dolog: komoly aggályok vannak azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen autó képes-e az ipar minden ígéretét betartani.

"Van vagy hét éve, hogy először robotjárműben ültem. Mielőtt az MIT csapatába kerültem az Abu-Dzabiban lévő Masdar Intézetben dolgoztam. Ez az intézmény része egy a sivatagban található fenntartható városnak, amelyet napenergiával látnak el. A céljuk az, hogy a település teljesen szén-dioxid-semleges legyen. A hagyományos autómat minden reggel le kellett állítanom a város határában és egy kis méretű, önállóan közlekedő gépkocsiba kellett átszállnom, hogy eljuthassak az intézetbe, délután pedig a robotjármű visszavitt abba a parkolóházba, ahol az autóm volt. Azok a modellek természetesen sokkal egyszerűbb konstrukciók voltak, mint amiket ma a Google Waymo vagy a Tesla esetében látunk. Nem közlekedtek a hagyományos utcai forgalomban, hanem kizárólag külön erre a célra létrehozott utakon haladtak."


"Ez volt az első alkalom, amikor a témával kapcsolatba kerültem. Eredetileg nem is terveztem, hogy ezt a területet fogom kutatni, ezzel a technológiával eleinte csak felhasználóként szembesültem. Furcsa érzés volt, mert teljesen lehetetlen előrejelezni egy autó viselkedését. Időbe telt, amíg hozzá tudtam szokni a használathoz, míg később már inkább érdekes volt: magammal vittem a barátaimat és a kollégáimat és láttam, hogy ezek a járművek egyrészt csodálatot váltottak ki bennük, másrészt aggodalmakat" - jelentette ki Iyad Rahwan.

Egy másik problémát a morális kérdések jelentenek, elég csak egy elkerülhetetlen balesetre gondolni. Nem csak arról van szó, hogy a jármű ilyenkor vagy ütközik és ilyenkor megsérülhet a sofőr (lásd a pár napja történt koccanást, ahol egy önvezető kisbusz állva várta hogy belemenjen egy teherautó) vagy megpróbálja elkerülni a balesetet, hanem hogy a gépi tanulás miatt nem biztos, hogy azt teszi, amit előre beprogramoztak. Az emberek rosszul érzik magukat, ha belegondolnak, hogy egy gép morális kérdéseket fog megválaszolni, ilyenre korábban sosem került sor. A múltban a gépek segédeszközök voltak, de a közeljövőben hirtelen etikai döntéseket fognak hozni, amihez hozzá kell szokniuk a felhasználóknak.


"Még a vita elején vagyunk. Az autóipar természetesen kész azt tenni, amely társadalmilag elfogadott, de közben még azt sem tudjuk, hogy ez mi legyen. Ezzel kapcsolatban nincsenek felmérések. Ehhez jön még az, hogy az egyes gyártók a saját érdekeiket követik. Természetesen mondhatják azt, hogy úgy programozzák a gépkocsikat, hogy a keletkező kár minél kisebb legyen, de én viszont sofőrként azt szeretném, hogy a járművem az én sérüléseimet mérsékelje. Ez máris egy komoly konfliktus a személyes kívánság és a társadalmilag helyes választás között. Ezt tisztázni kell."

"Már magában az az elképzelés, hogy a gépkocsi adaptívan alkalmazkodik és hozhat olyan döntéseket, amelyek a vezető halálához vezethetnek, félelemmel tölti el az embereket. Mindez a dolog pszichológiai túlreagálásához vezethet. Olyan kompromisszumot kell találnunk, amely elfogadható. Itt nem arról van szó, hogy egy matematikai problémát kell megoldanunk, meg kell találni az egyensúlyt. Sok kérdésben szakértők döntenek, de itt más a helyzet, mert az embereknek világos elképzeléseik vannak a vezetésről, ezért bele akarnak szólni a folyamatba."

"A társadalom hajlamos arra, hogy túlreagálja az autonóm járművek baleseteinek kérdését. Amennyiben sor kerül az első katasztrófára, akkor komoly vita fog kibontakozni. Ez oda vezethet, hogy az emberek megint túlreagálják majd a dolgot és nem fognak bízni a technológiában, annak ellenére sem, hogy objektíven nézve valóban növeli a biztonságot. Az Amerikai Egyesült Államokban a megkérdezettek 78 százaléka mondta azt, hogy nem bízik a technológiában és csak 19 százalékuk nem volt előítéletes. Az autóiparnak csak azt kellene megígérnie, amit be is tud tartani; ez pedig az, hogy a közúti közlekedés összességében biztonságosabb lesz. Teljesen új lehetőségeink lesznek, de kérdés, hogy ezeket miként fogjuk kihasználni" - szögezte le Iyad Rahwan.