Berta Sándor

Hálózatba köti a teherautókat a Daimler

A konszern a következő öt évben félmilliárd eurót áldoz a célra.

A Daimler tavaly októberben mutatta be első önállóan közlekedő kamionját, és napjainkban már 365 000 Daimler tehergépkocsi csatlakozik a különböző hálózatokhoz. Az olyan szolgáltatások, mint a FleetBoard és a Detroit Connect Európában és Észak-Amerikában meghatározó megoldásnak számítanak. A teljes mértékben és állandóan hálózatba kötött teherautók radikálisan megváltoztatják a közúti áruszállítást, amely így még hatékonyabbá válik, nem csupán a sofőrök, a szállítmányozó cégek és a járműgyártók, hanem az egész társadalom szempontjából.

A Daimler Trucks 2013-tól a céges stratégiája részévé tette a hálózatba kötöttséget. Ennek része az is, hogy a következő öt esztendőben félmilliárd eurót fektet be azért, hogy hálózatba kösse a kamionjait, s beszerezze a szükséges szolgáltatásokat és digitális megoldásokat. A társaság a teherszállító járművek digitális hálózatba kötését az A52-es német autópályán szemléltette. A teszt során három vezeték nélküli kapcsolaton keresztül összekötött, önállóan közlekedő jármű haladt egymás mögött. Az együttműködésnek köszönhetően a fogyasztást 7, míg a szükséges haladási felületet közel 50 százalékkal lehetett csökkenteni.


A Daimler Trucks által megalkotott rendszer neve Highway Pilot, amelyből létrehozták a továbbfejlesztett Highway Pilot Connectet. Dr. Wolfgang Bernhard, a konszern kamionokért és buszokért felelős vezetője elmondta, hogy a tehergépkocsikat csatlakoztatják az internethez és a logisztikai hálózat mozgó adatközpontjaivá változtatják. A hálózatba kötött teherautók összekötik a szállítás összes résztvevőjét, a sofőröket, a gyártókat, a szervizeket éppúgy, mint a biztosítótársaságokat és az állami hivatalokat.

Mindegyik piaci szereplő valós időben kapja meg a járművek állapotával, a közlekedési és az időjárási helyzettel, valamint a parkolóhelyekkel kapcsolatos információkat, ezáltal csökkenthetők a be- és kirakodási idők, s egyúttal elkerülhetők a dugók. Emellett jelentős mértékben mérsékelhetők a szervizekben eltöltött idő is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Glutamin #2
    Nem a multi dolga szocialisan erzekenynek lenni, hanem az allamnak kellene ezt a megfelelo szinten megkovetelni.