Berta Sándor

Robotautók - bőven van még tennivaló

Bár a technológiai fejlődés megkérdőjelezhetetlen, a közlekedésbiztonsági és a jogi szempontok eddig háttérbe szorultak. Ezen mielőbb változtatni kell.

A Fraunhofer Társaság munkatársai egy 371 oldalas jelentést készítettek, amelyben felsorolták az automatizált vezetésben rejlő lehetőségeket és kockázatokat. A kutatók gyakorlatilag minden technikai, politikai és gazdasági szempontot figyelembe vettek.

A leglényegesebb következtetés az, hogy még bőven van tennivaló és szükség van változtatásokra, például minden közúti járművet el kell látni fekete dobozzal. Abban ugyanis mind az autóipari, mind a biztosítási szakértők egyetértenek, hogy a baleseti adattárolók megléte mindenképpen engedélyezési követelmény lesz a robotautók esetében. A gyártóknak, a biztosítótársaságoknak és a tulajdonosoknak egy baleset esetén minden kétséget kizáróan meg kell majd állapítaniuk, hogy ki a felelős.

A tanulmány készítői abból indultak ki, hogy 2020-ig minden német felső kategóriás gépkocsi el lesz látva dugóelőrejelző rendszerrel és autópályán használható robotpilótával, tehát addig el kell oszlatni az ilyen megoldásokkal szembeni fenntartásokat. A Német Autóklub (ADAC) például nemrég módosította a korábbi elutasító álláspontját és közölte, hogy ezekre a rendszerekre szükség van.

A Fraunhofer Társaság kutatói rámutattak arra is, hogy nem lesz mindegy az sem, mely adatokhoz, kik férhetnek hozzá. Szükség lesz az adat- és fogyasztóvédőkkel folytatott párbeszédre, valamint az egységes és átlátható szabványspecifikációkra. Utóbbiaknak azokat az eseteket is tisztázniuk kellene, amelyeknél az önálló közlekedésre képes gépkocsik túl gyorsan vagy a többi járműhöz túl közel haladtak. A szakemberek végül leszögezték, hogy arra a kérdésre is meg kell keresni a választ, hogy lehet-e olyan helyzet, amikor az automatizált autó egy nem tesztelt helyzettel találkozik és vajon azt ugyanolyan jól fogja-e megoldani, mint az emberi sofőr.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba161 #2
    Nyilvánvalóan, ha egy robotautó halálos közlekedési balesetet okoz, akkor a programozó a hibás és őt kell kivégezni!!!!!
  • NEXUS6 #1
    Sok konkrétum azért ebből a cikkből nem derült ki.
    Az utolsó mondat érdekes, de mondjuk sci-fi kategória. Ahogy az embernek is kiskutya kötelessége lenne az utlsó pillanatig a szabályokat követnie, ez igaz a robotkocsira is. A balesetek abból jönnek, hogy emberünk előbb vált át kreativ üzemmódba, minthogy kéne, "más" sebességgel megy, mint az előírt, "máshogy" hajtja végre a kanyarodást, sávváltást, mint hogy előírt. A szabályok betartásával a balesetek szerintem 80%-simán megelőzhető.

    Jogi kérdés viszont, ha eleve olyan eljárásokat kezdenek beleprogramozni a kocsikba, ami ellentétes a KRESZ-szel, de bizonyos esetben biztonságnövelő lehet. Vagy, ha ilyet nem akarnak, akkor egy kreativ algoritmust raknak a gépbe, amely szélsőséges esetekben még kiszámíthattatlanabbul viselkedik, de legalább nincs belekódolva a szabálysértés, csak annak lehetősége.