Balázs Richárd

Nyílt forrásúak a Tesla szabadalmai

Nem a versenytársak az ellenfelek, hanem a benzinkutak, hirdeti Elon Musk, aminek fényében talán nem is olyan őrültség az elektromos autókat gyártó Tesla Motors szabadalmainak felnyitása, mint hangzik.

Musk ritka lépésre szánta el magát a múlt héten, amikor a nyílt forrás szellemiségében megnyitotta cége szabadalmait az elektromos járműtechnológia fejlődése érdekében. Az elgondolás - mint Musk ötleteinek többsége - elsőre őrültnek tűnhet, a végeredmény azonban ismét nagy horderejű lehet.

A Teslát az elektromos autók főáramba történő bevezetésének céljával hozták létre, magyarázta Musk, a cég alapítója és vezérigazgatója, aki kezdetekben ugyanúgy szabadalmaztatta vívmányait, mint bármelyik másik cég, mivel féltek, hogy a nagyobb gyártók egyszerűen lemásolják a technológiájukat. Ehelyett néhány kivétellel, az autógyárak továbbra is mellőzték a benzin és gázolaj üzemű motorok alternatíváit, Musk pedig úgy gondolta, hogy ez így még rosszabb. Ezért intellektuális tulajdonának védelme helyett a Tesla megígérte, "nem kezdeményez pert senki ellen, aki jó szándékúan akarja felhasználni technológiájukat".

A Tesla jelenleg is több autógyártó elektromos autó projektjében segédkezik, többek közt a Mercedes-Benzében is, azonban úgy gondolták, megoldásaik megosztása a világgal gyorsabban vinné előre a területet, mint néhány kétoldalú együttműködés. A héten adták hírül, hogy a Teslát meglátogatták a BMW szakemberei, eszmecserét folytatva a Supercharger névre keresztelt akkutöltési technológiájukról.

Ez meggondolatlan lépésnek tűnhet egy olyan cég részéről, aminek még mindig jelentős akadályokkal kell szembenéznie a hosszú távú, átfogó siker felé vezető úton, tette hozzá a Slate magazin műszaki szakírója, Will Oremus, mondván, hogy ez szöges ellentétben áll a hasonló műszaki cégek, például az Apple felfogásával, ami világszerte pereskedik akárcsak egy lekerekített alakzat miatt is. Musk ezzel a lépésével jelenleg megosztja az embereket, sokan hősként tekintenek rá, mások naiv idealistaként, amikor arról beszél, hogy a végső célja a globális éghajlatváltozás elleni küzdelem. "Musk azonban nem naiv, a Tesla pedig nem egy jótékonysági alap. Musk tudja, hogy a Teslának nem a többi gyártóval kell megvívnia az igazi csatát az elektromos autók feltörekvő piacának vezetői szerepéért. Sokkal ádázabb küzdelem dúl az elektromos- és a benzinüzemű autók között" - magyarázta Oremus.

Ebben a megvilágításban a Tesla sikereinek gátja nem a Nissan Leaf vagy a BMW i3, hanem a technológiai korlátok, a költség és a vevők részéről történő elfogadás. Minél több pénzt pumpálnak az elektromos akkumulátorokba, annál olcsóbbak és nagyobb teljesítményűek lesznek. Minél több elektromos autó fut az utakon, annál nagyobb lesz az igény a területi és nemzeti elektromos töltőállomás hálózatok iránt. És vajon melyik cég kamatoztathat leginkább ebből?

Ami pedig a legfontosabb, ha Musk húzása bejön, az kikövezheti az utat más területek előretekintő vezérigazgatóinak hasonló lépésekre történő elszánása felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #83
    Ez hülyeség, mert ha 24 órára előre tervez a szolgáltató és azt közli mindenkivel, akkor máshogy alakul a fogyasztás is, amit előre eltervezett.
    Éjszakai áram régóta (évtizedek) nincs, vezérelt áramnak hívják és minden fogyasztási völgyben bekapcsol, sokszor nappal is.
  • felemelő #82
    Csak egy példa, hogy mennyire másként kellene már most működnie a dolgoknak.
    Nem csak éjszakai és nappali áram tarifa kellene, és ezt meg különösen nem külön órákkal és lakáson belüli elkülönített hálózattal, hanem az órámba eljuttatja az energiakereskedő cég a tarifát néhány perces kvantálással a közeljövőre (mondjuk 24 órára) és a lakásom elektromos berendezései ezt ismerve optimalizálva használnák fel az áramot.
    Jelenleg elektromos fűtés, melegvíz készítés bagy klíma, de a jövőben pl. az autó töltése, amelyik tudja hogy mikor hová akarok menni és egy 50-100 km vésztartalék híján a várható igénybevételnek megfelelően tölt a költség (ami rendelkezésre járó ampereket is jelent) ismeretében.
  • felemelő #81
    Csak most olvasgattam bele a komment folyamba.

    Azért az tény, hogy teljes ipari/gazdasági váltás kellene a teljes átálláshoz, de ez nem is várgató.
    Az autóflotta teljes cseréje elektromosra azért több évtizedes folyamat. (még a csak benzines autók cseréje is tizenX év, és itt technologi váltásról is szó van).

    És ami a fontosabb, az energia termelő kapacitás optimálisabb kihasználása és diverzifikálása több technológiára (mindenféle fajta megújulók és hagyományos erőművi kapacitások, atom a folyamatos tömegért ill. szán/gáz/olaj a csúcsokra) is várható.

    Az elektromos autózás terjedését együttesen kell figyelni két másik témával. Ez egy triumvirátust képez, ami egyszerre fog fejlődni és egymásra hatni.

    1./ Elektromos autózás.
    2./ Vezető nélküli autó.
    3./ Shared economi, azaz nem tulajdonoljuk az autók, hanem igénybevesszük.

    Kevesebb autó kell majd, ami önvezető és netes elosztással kapjuk meg, amikor és amennyi időre szükséges nekünk.
    A rendszer tudja mikor, honnan, hová akarunk menni. Így az autót fizikai elosztását is megoldja (az igénybevételt árcsoportba osztva, hogy a csúcsok drágábbak legyenek és ezzel segítse az optimális elosztást).

    De ezzel együtt az autók töltése is ugyanilyen optimalizáló országos nagy informatikai hálózatba kapcsolódik, tehát az igénybevétel tervezése mellé bekerül a töltés országs tervezése és ehhez kapcsolódóan az energiatermeléshez kapcsolt töltésoptimalizálás.
  • T2k #80
    Én mindig építő jelleggel szólok hozzá, teljesen építő jelleggel felhívom a figyelmet arra, hogy van néhány elmeháborodott aki az egyik baromságot a másik után okádja be az ilyen fórumokba a többi tökfej meg ezekből próbál kiokosodni aztán csodálkozik hogy a valóságban minden fordítva van ahhoz képest mint amit vérpisti123 benyögött a fórumba. És még ez a jobbik eset, a hülyébbje még ezt sem veszi észre csak boldog hogy milyen okos meg tájékozott.
    Az hogy Te nem érted hogy mit írok az a saját problémád nem az enyém. De jól láthatóan nem csak ezt nem érted, hanem még azt sem amit saját magad írsz, lsd. pld. felteszel egy vagon kérdést amire fogalmad sincs mi a válasz de ebből neked az következik, hogy molnibalage-nak - az sg egyik legnagyobb és legostobbább vérpistijánek - igaza van.
    Akkor menjek le a Te szintedre és tegyek fel egy csomó kérdést amire fingom sincs mi a válasz és ebből vezessem le azt, hogy lám-lám nincs is igazad?
    Amúgy az itteni vérpistiknek totál mindegy mit ír az ember, túl hülyék ahhoz, hogy felfogják. geforce9 még mindig nem jött rá erre és reménytelenül próbál nekik magyarázni, ahelyett hogy csak egy jót röhögne az ostoba fejükön.
  • gforce9 #79
    Egyezik a véleményünk ebben. T2k az esetek többségében érdemi infót nem ír, viszont az emotionokat előszeretettel kattintja. Mondjuk az más kérdés, hogyha az SG normális fórumot akarna, akkor nem lenne külön jel a "köcsög" "láma" és egyéb olyan szavakra, amik normális beszélgetésben nem kerülnek az asztalra. A szmájlikiosztásból nekem az jön le, hogy nem is akar az SG normális beszélgetést és szomorú, hogy arra nem jön rá, hogy egy fórumnak nem tesz a legobbat az, hogyha elve a szidalmaknak beteszik a grafikákat. Lényegében ezzel azt mondva, hogy anyázzatok csak nyugodtan.
  • Tetsuo #78
    Aham. Szóval még most sem mondtál semmit.
    Soha nem szóltál a témához építő jelleggel. A hozzászólásaid: 51, 56, 57, 58, 66, 74, 77. Mindegyik off és primitív személyeskedés, gyalázkodás.
    Sajnos a moderátorok nem teszik a dolgukat és az sg fórumok szétesnek az ilyen trollok miatt.
  • T2k #77
    Szerintem ne olvass vissza, a te képességeiddel ez amúgy is halott vállalkozás lenne.
    Amúgy azt azért fel tudod fogni kisgyerek, hogy attól hogy Te nem tudod ezeket az adatokat (sem) abból egyáltalán nem következik az, hogy senki más sem tudja.
    Igen, becsülni tudsz, pontosan úgy ahogyan a legtöbb hozzá nem értő kibic, iszonyatosan szarul. Jó érzéssel megbecsülöd a valóság gyökeres ellentétét.

    Az objektív adataid és szakmai ismereteid már egy jó 15 éve ismertek azok számára akik értenek is a kérdéshez nem csak a hülyeséget tolják ki a feljükből folyamatosan mint Te.
    Már nagyon régen meguntam, hogy millió egyedszer is én melózzak az ilyen vérpistikéknek azzal, hogy tálcán kínálom azokat a ma már trivialitásnak számító adatokat amikről saját bevallásod szerint sincs halvány lila gőzöd sem, de azért belekotygsz.
    Úgyhogy keresgessél csak pistike keresgessél, másnak 5 perc, neked talán sok év alatt meg is lehet a kérdéseidre a válasz.
  • Zero 7th #76
    Én egyébként rájöttem a megoldásra, ami tökre zöld, kihasználja az elektromos technológiákat, megtisztítja a város levegőjét, biztonságosabbá tenné a városi közlekedést, és mindenki örömmel használná.

    A P+R mintájára lehetne ez P+D, hasonlóképp is működne, a város szélén mindenki lerakná a robbanómotoros járművét, és átülne egy dodzsembe. Nem áramszedős lenne, hanem akksis, kétszemélyes, színes metál fényezés, körben gumi, eltekered a kormányt akkor tolat. Aztán hajrá, lehet menni közlekedni!
    :P :D

    Teherszállítást meg majd megoldjuk valahogy, nem téma. Lehet, hogy nem is fog majd kelleni, ha bevezetjük. :P
  • Tetsuo #75
    Szerintem olvass vissza! ;-)
    És igen, én beismerem, hogy nem tudom a pontos adatokat, ahogy itt senki sem. Viszont becsülni tudok, ami valószínüleg neked nem sikerült, ezért is lenne jó, ha az egyetlen érved, - a személyeskedés - helyett csinálnál valami hasznosat! ;-)

    Mint írtam itt nem érzelmekről, hanem objektív adatokról, szakmai ismeretekről lenne szó. Ilyen szempontból te még hozzá sem szóltál.
    Az összes eddigi hsz-od mások sértegetéséből állt, pedig ha hülyeséget beszélnék, mi sem lenne egyszerűbb? Mutatnál néhány adatot és meg is dőlt az elmélet, de ilyet nem tudsz sajnos.

    Ha tudsz valamit, amit én nem, akkor ki vele! Ne kerülgesd a forró kását :-)! Ugyanis eddig nem mondtál még semmit.
    Ha nem, akkor meg fogd be és ne ugass! ;-)
  • T2k #74
    Te miért nem kerested elő az adatokat? Azért tettél fel ennyi kérdést mert nem tudod rájuk a helyes válaszokat vagy azért mert nem tudod rájuk a helyes válaszokat?

    "Most már jó lenne ezt nagyjából kiszámolni, mert egymás mellett beszéltek el és van olyan, aki nem is fogja fel, mennyi az annyi."

    Tényleg nagyon jó lenne, ha végre tisztába kerülnél ezekkel a trivialitásokal, mert ha valakinek hát neked fogalmad sincs mennyi az az annyi.