Gyurkity Péter

Stagnálás vár az Apple iOS-re

Érdekes előrejelzéssel állt elő az IDC, amely szerint az évtized közepére alapvető változások mehetnek végbe az okostelefonok szegmensében: a WP7 feljebb jöhet, míg az iOS és a Blackberry stagnálni, illetve csökkenni fog.

Néhány nappal ezelőtt még arról olvashattunk lapunk hasábjain, hogy a harmadik negyedévben folytatódni fog az Android előretörése, vagyis a globális értelemben vett első hely 2010 végi meghódítását követően sem lankad majd az operációs rendszer erősödése. Az IDC jóval hosszabb távra tekint előre, a jóslatban pedig a piackutató cég kiemeli, hogy az elkövetkező években az Android és a Windows Phone 7 járhat majd igazán jól.

A dokumentumban az idei, valamint a 2015-re előrevetített piaci részesedést hasonlítják össze, ebből vonnak le következtetéseket az erőviszonyok globális alakulásáról. Szerintük az Android első helyét semmi nem veszélyezteti majd, a Google platformjának birodalma 39 százalékról egészen 44 százalékra bővülhet, miközben a nagy vetélytársak közül egyetlen szoftver tud majd valami hasonlót, vagy legalábbis növekedést produkálni, az összes többi rivális ereje csökkenni fog. Ez utóbbiak közé tartozik a Symbian, amely négy év múlva már csak nyomokban, alig mérhető módon lesz jelen a piacon, 0,1 százalékos részesedése azt jelentené, hogy a platform végleg eltűnik színről.


A cég a Blackberry és az iOS mérsékelt visszaszorulását vetíti előre, mindkét mobil operációs rendszer veszíteni fog súlyából, miközben a szegmensben már több mint egymilliárd készüléket szállítanak majd le a különböző gyártók. A Blackberry 13,2, az iOS pedig 16,9 százalékot mondhat majd magáénak az évtized közepén, ez pedig utóbbi esetében azt eredményezi, hogy egy hellyel visszaszorul a platform. A második pozíciót ugyanis a ma még új jövevénynek számító WP7 kaparinthatja meg, elsősorban a Nokiával kötött szövetség révén, amely kellő mennyiségű hardveres kínálatot eredményezhet - legalábbis a partnerek reményei szerint.

Némiképp meglepő lehet a Microsoft szoftverének ilyen mértékű előretörését prognosztizálni, hiszen eddig nem tudtak maradandót alkotni - meglátjuk, hogyan alakulnak majd a vélemények az elkövetkező időszakban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • savoo #45
    Nem, hanem a Micro tőkéje.. :)
  • Landro #44
    ilyeneket bárki tud jósolni
  • kpbendi #43
    Ez tévedés. Az apple nem hardvert vagy szoftvert gyárt, hanem kész rendszereket. Ebből adódik, hogy akár OS, akár hardver tekintetében nézzük, kisebb a piaci részesedése, mint a versenytársainak.
    Ez azonban nem valami "exkluziv termék" koncepció, hanem egyszerű piac pozicionálás: kijelölnek egy célcsoportot és házon belül legyártanak neki mindent: hardvert, os-t, alapszoftvereket és tartalomszolgáltatást. A célcsoportot pedig azokra építik, akik hajlandóak többet fizetni egy eszközért, ha nincs vele szopás és a szolgáltatásai megbízhatóan működnek. Értsd: inkább hajlandóak iTunes-on fizetni egy filmért, mint hogy tököljenek a torrentezéssel, konvertálással, stb. Egy csóró egyetemista tehát lehet, hogy lúzer sznobnak látja az apple vásárlókat, hogy olyanért fizetnek, amit ő ingyen - vagy jóval olcsóbban - megkap, de azt elfelejti, hogy az ő általa beszerzett cuccok csak akkor olcsóak, ha nem számoljuk hozzá azokat a munkaórákat, amit a berheléssel, torrentezéssel, stb. tölt. Amint az ember ideje kezd érni valamit (pl. dolgozik és családja van), egyre kevésbé számít a termék ára (hiszen van miből megvenni) és annál többet, hogy mennyi időt rabol el az életéből (mert abból van neki a legkevesebb). Így aztán ha talál olyan cuccot, amit nem kell hetente újrainstallálni, a zenét, filmet, ebookot, appot, stb. meg pár dollárért egy gombnyomásra megveheti, akkor azt fogja választani. A logo, design és egyéb külső jegyek (ami miatt olyan népszerű a "sznob apple felhasználók" trollkodás) már csak kommunikációs eszközök, hogy a termék eltalálja a célcsoportját, ebből a szempontból az apple semmivel sem különb, mint bármelyik másik multi, legyen az autó-, esztergapad- vagy mosószergyártó.
  • coolbboy83 #42
    Érdekes, hogy az aki szeret egy márkát, az utt már trollnak számít..... szerintem aki meg csak fikázni tud az meg droidnak számít !! Ennyi.

    Nekem van egy iPhone 3 GS és egy HTC Mozart 7. az a céges.
    Mind a kettőt szeretem, és mindent meg tudok rajtuk oldani ami kell.... nem értem mik ezek a fikázások.
    Az Android is elég jó már a 2.1 óta....... csak én nem annyira kedvelem... de valakinek ez kell, használja.. ennyi.

    Ha vennék autót, akkor Mercedes tuti nem lenne, inkább BMW, vagy Lexus... de ettől még nem fos a Merci...
  • narumon #41
    de egyébként egyetértek :)
  • narumon #40
    Nem, én írtam olyat! Nézd meg a 28-as válaszomat :)
  • Komolytalan #39
    Írtam én olyat hogy okos telefonok között? Olvasd már el még 1x a #27-et, meg a rá adott #28-as válaszodat.
  • Komolytalan #38
    Nem arról beszéltem hogy kik vesznek, hanem hogy az Apple-nek miért életbevágó, hogy a részesedése kicsi maradjon. Ha nem különleges nem tud akkora profitot szerezni - ennyi.
    Egyébként van ezzel más is így: BMW se csinál Dacia Logan konkurenst, mert onnan kezdve az egész márka presztizse csökkenne.
  • narumon #37
    Ennek ellenére igaz. Én az iphone4-re két hónapot vártam, barátom most tudta megvenni azt az ipad2-t amit bő egy hónapja szeretett volna.
  • narumon #36
    Írtam én olyat, hogy legtöbb telefont. Ott szerepel a kulcsszó "ebben a szegmensben" ami nyilván az okostelefonokat jelenti.