Berta Sándor

Érkezik a Greenleaks

A Wikileaks mintájára alapuló oldal elsősorban azokat a környezetvédelmi botrányokkal kapcsolatos ügyeket akarja nyilvánosságra hozni, amiket a hatóságok vagy a cégek eltussolnának.

A cél az, hogy az emberek mellett a döntéshozók figyelmét is felhívják a környezetvédelmet károsító esetekre és arra, hogy ha ezeket az elkövetők megpróbálják a szőnyeg alá söpörni. Emellett a portál foglalkozni akar a fogyasztóvédelmet sértő ügyekkel is. A Greenleaks üzemeltetői már két postafiókot is létrehoztak, ide küldhetik az informátorok az általuk talált bizonyítékul szolgáló dokumentumokat és leveleket. Ez az első környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi jogsértéseket, illetve bűncselekményeket leleplező honlap.

"Semmi illegális dolgot nem hozzunk nyilvánosságra. Mi magunk nem publikálunk információkat, hanem csupán segítenünk az embereknek és az érdekcsoportokban abban, hogy ezeket úgy használhassák fel, hogy annak eredményeként a hatóságokat és a vállalatokat felelősségre lehessen vonni" - olvasható a greenleaks.com-on.

Scott Millwood, a Greenleaks alapítója, aki környezetvédelmi újságíróként és ügyvédként dolgozik, néhány tanácsot adott a leendő informátorok számára. A legfontosabb szerinte, hogy senki se küldjön el fontos adatokat tartalmazó e-mailt a munkahelyéről, hanem célszerű ezeket az információkat egy USB-kulcsra vagy egy CD-re, illetve DVD-re lementeni, esetleg kinyomtatni. Az adattároló eszközöket ezután érdemes levélben eljuttatni az ausztráliai, illetve németországi postafiókba. A Greenleaks szerkesztőivel bárki kapcsolatba léphet e-mailen ([email protected]) keresztül is.

Scott Millwood szerint ezeknek az információknak a segítségével javítani lehet az emberek életkörülményein, a környezetükön és az egészségükön. Az ausztrál férfi jelenleg Berlinben él és most építi ki a Greenleaks hálózatát, amelynek segítségével később helyi és globális környezetvédelmi, illetve fogyasztóvédelmi problémákra egyaránt fel akarja majd hívni a közvélemény és a döntéshozók figyelmét. A cél az, hogy a politikusok és a cégvezetők a jövőben a jelenleginél jobban figyeljenek ezekre az esetekre.

A portál üzemeltetői hangsúlyozták: amennyiben a postafiókokba olyan dokumentumok kerülnek, amelyek az emberek életkörülményeire és környezetére komoly hatással vannak, akkor azokat meg fogják jelentetni. A jelenlegi két postafiók mellett továbbiakat akarnak létrehozni az Egyesült Államokban és Franciaországban. Ezenkívül hónapokon belül egy elektronikus adatgyűjtőhelyet is elkészítenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #14
    "RoE és egyéb dolgokról fogalmuk sinsc, de a kényelmes liberális világképpel és 0 technikai tudással könnyű elítélni azt, ami ott történt"

    Azokra, akik leginkább elitélik az egész Iraki mocskot, nos azokra pont nem a "liberális" a jellemző tulajdonság világszerte
    (Azon el lehetne tanakodni, hogy vajon a "liberális" szó értelmezése, amely nezetközi szinten egységes, miért tér el annyira a szó eredeti jelentésétől...)

    Másik: ahhoz, hogy fegyvertelen civilek legéppuskázását a saját hazájukban, idegen hódítók által, hogyan itéljük meg, nos ebben nem a technikai részletek ismerete a fontos.

    Mint ahogy a fogolykínzások megitélése sem. Azok a megkínzott emberek túlnyomó töbségükben a saját hazájukban, idegen hódítók által elfogott hazafiak, ellenállók.
    Ha mondjuk a mi olaszliszkai gyilkosainkat meg a boxolós gyilkost (tudod, aki 4 év felfüggesztettet kapott egy diáktársa órákon át üldözéséért, majd agyonveréséért) nos, ha ezeket részesítenénk olyan büntetésben, mint Guantanamon micsoda rettenetes hörgés lenne?
    Vagy ha símán felakasztanák őket, mint Szaddamot, akkor is hogy hörögnének a tudodkik...
    Ezek a dolgok egyre jobban előbukkannak, és az erősödő agymosás ellenére egyre több embernek nyílik ki a szeme. Nem feltétlenül barom az, akinek nem tetszenek ezek a dolgok (és még sok ezernyi más), és esetleg hangot merészel adni a véleményének.

    Képzelj el egy puzzle játékot, ami mondjuk 1000 darabból áll.
    Tegyük fel, hogy valaki még egyszer sem látott ilyet és nem is tudja mi az. Ha csak egy darabot tart a kezében, akkor valami apró szemétnek hiszi.
    Ha viszont mind az ezer darab oda van kiöntve a padlóra, akkor egy intelligensebb ember már gyanítja, hogy azok az apró micsodák egymásba illenek.

    A világ körülöttünk is ilyen. Azzal a különbséggel, hogy -- becslésem szerint -- 3 nagy puzzle darabjai vannak szétszórva, és meglehetősen hiányosak is.
    De azért megpróbáljuk kirakni. Valaki szorgalmasan lopkodja a darabokat, és idegen darabokat dobál be a játéktérre.
  • Molnibalage #13
    Annál inkább fontos az a videó például, amelyen az általad nagyrabecsült és csillogó szemmel tisztelt drága amerikaiak harci helikoperről tartanak embervadászatot egy iraki városban.

    Még ennyi év után is képes leírni valaki ekkora baromságot? Egyáltalán nem nagyrabecsültek és tiszteltek. Attól, mert a technikai megoldásaik előtt meghajolni lehet, ez nem jelent egyből erkölcsi értékítéletet is....


    A Wikileakst ez a felvétel tette világhírúvé!

    És változott bármi? A birkák még azt sem tudták értelmezni, hogy mit látnak rajta... (A RoE és egyéb dolgokról fogalmuk sinsc, de a kényelmes liberális világképpel és 0 technikai tudással könnyű elítélni azt, ami ott történt...)
  • halgatyó #12
    Folytatom, mert a Firefox frissítés miatt félebszakadt.
    Én két okot tudok elképzelni a Wikileaks infókban meglévő hatalmas lyukakra:
    -- egik lehetőség, hogy tényleg nincsenek meg ezek az infók, mert a fontos kérdések nem a diplomácia síkján dőlnek el.
    -- Lehetséges, hogy a politikusok mögött álló arctalan hatalom úgy megfenyegette az egész wiki stábot, hogy nem merték nyilvánosságra hozni a háttérhatalom szándékait leleplező doksikat és megmaradtak a cérnán rángatott paprikajancsik (=politikusok) jelentéktelen levelezgetéseinél.
  • halgatyó #11
    Látom, ez a begombázás nálad kedvenc minősítés... igen, gombázok egyfolytában.
    Nos, az egycikkes fikanickeknek nem szoktam válaszolni, ám ez nem jelenti azt, hogy nem olvasok, és bármit a fejemhez lehet vagdosni
    Mivel te egy stabil ember vagy több más fórumon is, ezért most kivételesen reagálok a gombázásra és hasonlókra.

    Amit leírtam, lehet cáfolni.

    A másik: te egy fiatal, munkábatemetkező ember lehetsz, tele önbizalommal. Téged az élet még nem tört meg, ezért meglehetős ellenszenvvel nézed azokat az írásokat, amelyek a te világképedbe nem passzolnak.
    Ám az élet forgandó, és egyszer fent, egyszer lent. Van amikor fut a szekér, aztán van amikor megáll.
    Te azt hiszed, hogy a rajtad kívülálló világot ki tudod zárni a lakásodon kívülre. Azt hiszed, az őrzött lakóparkban, sok hasonló ember között, hogy az egész világ olyan. Csakhogy NEM olyan, és az a sötét rész terjeszkedik.
    Néhány év múlva el fog jönni az az idő amikor te is szembesülsz azokkal a problémákkal, amikkel sokan mások már szembesültek, és nagyon nem tetszik nekik.
    Újabb néhány év el fog telni, amíg olyan szinten hajlandó leszel elgondolkodni, hogy a mai sziklaszilárd világképedet (esetleg!) képes leszel feladni.
    Én azt már nem érem meg (59 éves vagyok) de annyira nem is érdekel. A saját utódaim sorsa érdekel.

    Ami a wikileaks hatását ileti: természetes, hogy NEM az a lényeg, hogy Putyin az "alfa him" (egyébként is fújnak rá nagyon a népeket legyűrni akaró libernyál hatalmasok, a szilárd nemzeti politikája miatt) Meg az is abszolút semmi infó, hogy Berlusconi meg Kadhafi hány nőt dugott meg... ki nem szarja le óriási ívben?

    Annál inkább fontos az a videó például, amelyen az általad nagyrabecsült és csillogó szemmel tisztelt drága amerikaiak harci helikoperről tartanak embervadászatot egy iraki városban.
    A Wikileakst ez a felvétel tette világhírúvé!
    Egyébként azt én is látom, hogy a Wikileaks dokumentumok közül eddig nem sok igazán fontosat találunk. Ilyeneket pl., hogy mivel vették rá a legutóbbi CO2 hantakonferencia résztvevőit, hogy egyik napról a másikra egyszercsak hirtelen megegyezzenek? Egymással teljesen ellentétes érdekű országok? Teljesen meglepetésként ért ez a nagyhirtelen megegyezés.
    Vagy például még mindig nem tudunk szinte semmit arról, hogy Irak megtámadását milyen egyeztetések előzték meg, és csak feltételezések vannak az igazi okokról. (NEEEM, nem az olaj!)
  • Tetsuo #10
    A wikileaks-szen is sok(tiz)ezer ugy van, csupan a nagyobbak vannak az eloterben.. a helyi ujsagok vagy gondolkodo civilek bogaraszhatjak a rajuk vonatkozo eseteket es tajekoztathatjak kornyezetuket.
  • Tetsuo #9
    A legtobb ember viszont nem tajekozott egyaltalan. Az senkit nem erdekel, hogy nehany ezren tudnak vmirol.. ha botrany lesz, az mar baj, ezert is csinaljak ki eppen a wikileaks-et.
    En mindenesetre jo otletnek tartom, hogy irnak, beszelnek rola komolyabb helyeken is, igy talan eljut az atlag csipszzabalohoz is, bar ma mar az sem jelent semmit. Ha Europa utcain halomra olnek az embereket, a tobbiek akkor is neznek otthon a sorozatokat...
  • morden #8
    A greenleaks honlapot szerintem évekre meg lehetne tölteni csak magyar ügyekkel, ha ez globális lesz akkor az nem lesz kis adatbázis:P
  • morden #7
    Erre mindig azt mondom, hogy érdekes módon semelyik újságban nem írják, hogy minden magyar hordó olaj árából putyin eltett 1 dolcsit meg pulsz még jó sok meglepő hír ( persze ha rá vagy csatlakozva az usa hírszerzésére akkor valóban semmi új nincs benne, de azért az emberek többségének bizonyos dolgokat más megvilágításba helyezett a wikileaks.)
  • Molnibalage #6
    Úgy látom, hogy a begombázott állapotod tovább tart. :(

    A WL semmiféle komoly eredményt nem ért el. A lapoknak és bulvárnak adott muníciót. Semmi sem változott, aki csak kicsit is tájékozot, annak semmi új infót nem hozott...
  • Tetsuo #5
    Szoval attol felsz, hogy szar lesz, mert pl visszaelni nem nagyon lehet vele..
    Na igen, ez barmivel elofordulhat.
    Azert lesz "leaks", mert hasonloan titkos adatokat hoznanak nyilvanossagra. Pozitiv esetben jo, hogy felhasznalnak egy lehetoseget, plane ugy, hogy a legtobb ceg ellenuk lesz majd, valoszinu.

    Nem igazan ertelek, tenyleg. Magat a kornyezetvedelmet utalod vagy annak figyelemfelhivasat esetleg a kornyezetet?