Berta Sándor

Kína kezd figyelni az IT cégek környezetvédelmére

Egy kínai intézet és több környezetvédelmi szervezet közösen marasztalták el jelentésükben az Apple-t és számos más IT-céget, amiért azok nem figyelnek a beszállítóiknál uralkodó körülményekre.

A Financial Times, az AFP és a Reuters tudósítása szerint az Institute of Public & Environmental Affairs (IPE) nevű kínai intézet és összesen 36 környezetvédelmi szervezet részletesen leírta az IT-társaságok beszállítóinál uralkodó környezetvédelmi hiányosságokat. A kutatók összesen 29 informatikai és számítástechnikai vállalatot vizsgáltak meg, amelyek közül az Apple az utolsó helyet szerezte meg.

A dokumentum készítői többek között rámutattak, hogy az amerikai társaság partnercégeinél dolgozók körében nagyon gyakoriak a mérgezések. Emellett többször előfordulnak súlyos egészségkárosítással járó esetek is, amelyek következtében az alkalmazottak maradandó sérüléseket szenvednek és gyakran szennyezetté válik az üzemek közvetlen környezete is. A tengerentúli vállalat szemére vetették azt is, hogy a partnerei rendszeresen megsértik a náluk foglalkoztatottak jogait emberi méltóságát. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az EPI feltett egy videót a honlapjára, amelyben dolgozók mesélnek a tapasztalataikról.


Az IPE egyik szóvivője meglehetősen élesen fogalmazott a Steve Jobs vezette társasággal kapcsolatban: az Apple-t a termékei esetében kizárólag azok ára és minősége érdekli, de a társadalommal és a környezettel szemben nem vállal semmilyen felelősséget. A cég ráadásul arra kényszeríti a beszállítóit, hogy minden lehetséges területen spóroljanak, mert így akarja biztosítani magának a magas hasznot.

Az Apple szóvivője visszautasította a vádakat, mondván: a beszállítókat és a gyártási partnereket is ellenőrzik. A társaság már 2006-ban elindította átfogó vizsgálati programját, amelynek keretében rendszeresen és széleskörűen vizsgálják a beszállítókat és a gyártási folyamatokban részt vevő vállalatokat.

A kínaiak persze nem csak az Apple-t marasztalták el, hanem hasonló okokból bírálták a Nokiát, a Sony Ericssont és az LG-t is. A Hewlett-Packard, a Vodafone, a Samsung, a Toshiba, a Sharp, a Hitachi és az Alcatel-Lucent esetében ugyanakkor kiemelték, hogy komoly erőfeszítéseket tettek hiányosságaik kiküszöbölésére, a helyzet javítására és a beszállítói hálózatuk pontosabb ellenőrzésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hungarikum #4
    Ha megtehetik, meg is teszik. Nem az ő érdekük, hogy jobb legyen az ottani élet, hanem az ott élőké. Ha ők nem tiltakoznak és/vagy a kormányuk sem tiltakozik. leszarják.

    de ez országfüggetlen. Ha valamelyik multi megteheti azt hogy mocskolodjon, mocskolodik is, míg vki nem koppint az orára... persze nem azért teszi, mert jó mocskolodni mert ilyen a kedve.
    a profitnak nincs se lelki, se erkölcsi szintje, az csak profit. minnél több annál jobb.
    Szóval speciel pont az apple kihozni ebből, még ha tényleg ő a legrosszabb nem fair.
  • NEXUS6 #3
    Majd ha Steve Jobs meghal a hasnyálmirigyrákjában, akkor talán figyelnek a kínai munkásokra is.:(

    Érdekes, hogy pont ő ilyen érzéketlen erre a témára, ennél még Billgéc is nagyobb affinitást mutat az écces alapítványával, pedig ő talán azért nem is érintett.
  • zola2000 #2
    Az a baj, hogy hiába vannak ilyen hírek, az vásárlók elolvassák, de ha valakinek jobban tetszik az új IPhone, mint az új samsung galaxy mittudoméni telefon, akkor az iphonet fogja megvenni, hiába olvas az appleről ilyeneket, pedig az apple profitjának 1%ából lehetne durván javítani a helyzeten.
  • Hungarikum #1
    ugyan jobs ilyet nem tenne....