Berta Sándor

Az áramszámla drágább, mint egy új számítógép

Az IT-ágazatban az elmúlt években megváltoztak a fő szempontok. Már nem az számít elsősorban, hogy egy számítógép vagy alkatrész mennyire erős és nagy teljesítményű, hanem az, hogy mennyit fogyaszt.

Sok számítógépközpontnál már évek óta nem az az elsődleges szempont, hogy az újonnan beszerzendő számítógépek mennyire erősek, hanem, hogy a használatuk mennyire terhelik meg az áramszámlát. Az az évtizedeken át érvényben lévő álláspont, miszerint minden újonnan megjelenő terméknek gyorsabbnak és erősebbnek kell lennie az elődjénél, lassan megváltozik. Egyre több cég figyel oda napjainkban arra, hogy kis fogyasztású számítógépeket szerezzen be.

Thomas Mikolajcik, a Cool Silicon nevű kutatási szövetség koordinátora szerint az informatikai és távközlési rendszerek a világ széndioxid-kibocsátásának a 2 százalékáért felelősek. Ez ugyanakkora érték, mint ami a polgári légi közlekedés neve mellett olvasható. Vagyis a szakemberek közel sem ülhetnek a babérjaikon. "Mostantól nem a még nagyobb teljesítmény az elsődleges, hanem az alacsonyabb fogyasztás. Legkésőbb 2012-től számolhatunk azzal, hogy egy 3 éves használati időtartam mellett a nagy számítógép-központok energiaköltségei körülbelül a beszerzési árak kétszeresét teszik majd ki" - szögezte le a szakember.


A Cool Silicont 64 vállalat és kutatóintézet alapította, tagja többek között az Infineon és a Globalfoundries is. A szervezet fő célja olyan energiatakarékos számítástechnikai alkatrészek és megoldások kifejlesztése, amelyek a jelenlegi eszközöknél jóval kevesebbet fogyasztanak, ugyanakkor teljesítményben sem maradnak el tőlük. A programot a német kormány több millió euróval támogatta. Az E-Shelter szerverközpont-üzemeltető cég becslései szerint, ha rövidesen nem vezetnek be átfogó energiatakarékossági intézkedéseket, úgy 2013-ig Németországban a jelenlegi áramfogyasztás akár 50 százalékkal is növekedhet. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy egyre több számítógépet, mobiltelefont és más készüléket vásárolnak az emberek. A kialakult helyzettel már az Európai Unió is foglalkozott.

"A Cool Silicon hozzájárulhat az energiatakarékossági célok eléréséhez. Az energiahatékonyság egy rendkívül fontos terület az Infineon számára és egyben egy vonzó piacot jelent, amely az előrejelzések alapján évente tíz százalékkal növekedhet" - közölte Helmut Warnecke, a Cool Silicon elnöke, aki egyben az Infineon Technologies ügyvezetője is. A 193 kutatási projekt között van, amelyek az intelligens áramellátás biztosítására és van, amelyik a tápegység nélkül működő számítógépek kifejlesztésére összpontosít. A cél a gyorsabb, kisebb, kevesebbet fogyasztó és hosszabb élettartamú termékek létrehozása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lapaleves #47
    mindamellett az ac/dc noti tápok annyira nem rosszak, már amelyik normálisan meg van csinálva.

    a lenovo thinkpadhoz való 65w táp 0,4w-ot eszik kikapcsolt géppel (itt megy a gépben minimális elektronika, ami az akksi töltöttséget figyeli).

    ugyanez standbyban 0,6w.

    mindezek táppal együtt, szóval jó értékek eléggé.

    az érme másik oldala, hogy ugyanezen cég "slim" nevű autós töltője szivargyújtóról etetve 3,24w-ot fogyaszt kikapcsolt (tehát nem standby) notival.
  • lapaleves #46
    bocs, ezt nem biztos, hogy sikerült dekódolnom.

    ha jól sejtem az a kérdésed, hogy az akksin keresztül van-e hajtva a noti, ha hálózatról is kap áramot. erre a válasz nem. olyannyira nem, hogy értelmes notiknál beállíthatod, hogy csak 40%-os akksinál kezdjen tölteni 60%-ig. de alapból is csak 95 vagy mennyi %-tól töltenek rá.

    ennek az az értelme, hogy a li-ion-t két dolog öli (sok más mellett): a töltés és a töltöttség. a fenti beállítással folyamatos tápos használat mellett feltölt 60%-ra (nem roncsolja annyira a szerkezetet), majd hagyja önkisülni 40%-ig. lejjebb megint nem érdemes engedni, mert a mélykisülés is öli, meg akkor minek.

    ettől függetleül úgy gondolom azért egyszerűbb a magasabb feszről hajtani a notit meg az akksit is, mert azt csak meg kell szaggatni egy (pár) lapos szabályzóelemmel a kívánt fesz eléréséhez. 12v-ról feltornászni 16-18 voltokra a töltéshez nagyobb helyigényű, legalábbis nagy kondik kellenek hozzá. de lehet, hogy valami marhaságot beszélek, ezt csak józan paraszti ész mondatja velem.
  • sanyicks #45
    na ezért szopás a noti, a tápos faszkodás miatt...
    Azt ezek szerint ha mondjuk töltőrővel használják a notit akkor az akksin keresztül meg (tehát elhasználja nem meg közvetlenül a gépbe a táp)? Mert az lol
  • lapaleves #44
    szerintem félreértjük egymást. az autós töltő sem hoz jobb hatásfokot, mint a normál ac/dc. kis teljesítményfelvételnél 75-80% között van a 12v --> 20v átalakítás. az elektronika jóval kisebb ugyan, de hatásfokban semmi lényeges. egyébként amelyik notit nem tudtam közvetlen rákötni a 12v-ra, az jobb híján autós adapterrel megy most is.

    a komolyabb notik (c2d meg core) nem eszik meg a 12v-ot, legalábbis ami 16-20v tápot vár az gondolom nem. nekem a 20v lenovo már a 16v-ot sem ette meg. ezekben az akksik 12v körüliek, azaz ennél jóval magasabb töltőfesz kell. azért kellenek a 16+ voltos tápok. a 16 --> 20v váltásra azt mondták, hogy a kábel miatt kellett.
  • bakvarnyu #43
    Biztos jó ez a mérés? Mert nekem nagyon alacsonynak tűnik a 70 Watt. Pláne Geforce 460 az sokat zabál.
  • kvp #42
    "egyébként a legdühítőbb dolog pont a noti táp. hiába van kábé 12 voltod az akksi oldaláról, mégsem tudod 12v-tal etetni. a modern notik (ibm / lenovo amit próbáltam) letiltanak, ha nem tudnak kommunikálni az akksival tűzvédelem miatt."

    Nem az aksi oldalara kell tenni a betapot, hanem kell egy autos tolto es egy szivargyujto adapter aljzat. Igy DC-DC atalakitas van csak es mar megy is kisfeszrol a gep. Asztali valtozathoz is kapni DC-DC tapot, annak altalaban jo a stabil 12V betap.

    Az aksik tobbnyire azert is tiltanak le, mert a maiak mar nem mindig 12V-osak es a gepbol kisporoljak az aksi feloli feszstab rendszert, mert az az aksiban van. Igy egy kis ingadozas vagy pillanatnyi rovidzar is tonkreteheti a gepet. Olyan laptopot erdemes venni, aminek a kulso tolto bemenete elfogadja a 12V-ot es tud is rola tolteni.
  • lapaleves #41
    értjük, egyszerűen ügyetlen vagy.

    kvp: jók a kis "asztali" gépek, de még barkáccsal se mennek ennél sokkal lejjebb. anno 780g alaplapba raktam kisfogyasztású x2 athlont, de az se állt meg 40w alatt. mondjuk abból a 400w táp evett 10-et, de az kellett más miatt.

    még lemegy az ember valami munkára tényleg használhatatlan atom-ion kombóval 20-25-ig de ott a vége. azért notival megvagy egy tizessel lejjebb, képernyővel együtt. oké nem hd, de nekem például egyátalán nem fáj. persze fel tudnék sorolni 5-10 jól hangzó érvet miért kell 1920 a 12" helyett, de egy átgondoltan berendezett asztallal vállalható ez is.

    egyébként a legdühítőbb dolog pont a noti táp. hiába van kábé 12 voltod az akksi oldaláról, mégsem tudod 12v-tal etetni. a modern notik (ibm / lenovo amit próbáltam) letiltanak, ha nem tudnak kommunikálni az akksival tűzvédelem miatt.

    egy 10 éves t21 noti még megeszi a 12v-ot az akksi érintkezőiről, nincs konverzió. az újabb notik autós töltői meg kis terhelésnél 75, esetleg 80%-ot nyomnak. pedig jó lenne az újakat is közvetlenül etetni, ha van "rendes" akksid úgyse kell bele a normál.

    a noti tápok végülis csak a dc amperek alacsonyan tartása (vékony kábel) meg az akksitöltés miatt mennek 12v fölött. a macbookok repülős töltője ha jól tudom közvetlen 12v-tal eteti a gépet, csak az akksit nem tölti. persze abban meg nem kisfesz cpu van, plusz az nv gpu is eszik.
  • sanyicks #40
    Tudom, egyébként ánus minőség, mert 450w-ként árulják de a tesztek szerint 366 wattnál már lekapcsol :DD viszont legalább betonstabilak a feszültségei. De mégis a tápok hatásfoka úgy 70%-os kihasználtságnál a legmagasabb. uh nem ártana kisebb, esetleg passzív hűtéssel. Mert jelenleg ilyenből csak 50k-s 600w-os van, amit meg vegyen meg az akinek 2 anyja van...
  • DeviloftheHell #39
    semmi baj azzal a 450wattossal az nem fogyaszt annyit hacsak nem terheled annyival :) (terhelés+cirka 10-15%)
  • sanyicks #38
    meg mert a nagyobb tápokat, drágábban nagyobb haszonkulccsal el lehet adni.
    Igazából egy középkatos gépnek bőven elég lenne egy 250w-os táp de ehelyett lassan már 450w-et is alig kapni.