Berta Sándor

Iszonyat mennyiségű papírt használnak fel az irodák

Németországban jelenleg körülbelül 17 millióan dolgoznak irodai munkahelyen. Ez meglátszik az igényelt papírmennyiségen is: a cégek 800 000 tonna papírt használnak fel évente.

Mindez a mennyiség azonban szinte eltörpül az évente elhasznált 55 millió tintapatron és 8 millió toner mellett. Ezenkívül szintén komoly problémát jelent, hogy az irodákban egyre több IT-eszköz üzemel, ami miatt folyamatosan nő az áramszámla. Nem véletlen, hogy egyre több szakember szeretné, hogy a vállalatok jobban takarékoskodjanak a rendelkezésükre álló erőforrásokkal és környezetbarát termékeket vásároljanak, illetve működtessenek.

Dieter Brübach, a B.A.U.M. nevű szervezet munkatársa azt tanácsolta a cégvezetőknek, hogy foglalkozzanak a jelenleginél többet a környezetvédelemmel és a vásárlásaikat is e szempont alapján végezzék. "A beszerzőknek figyelniük kell azokra az ismert márkákra és szállítókra, akik környezetbarát árucikkeket terjesztenek" - közölte a szakember.

A kinyomtatott dokumentumok és más papírok teszik ki az irodai szemét legnagyobb részét, az arány elérheti akár a 90 százalékot is. A környezetvédelemhez egyébként bárki hozzájárulhat már olyan apróságokkal is, ha például nem nyomtatja ki az e-mailjeit, vagy ha egy papírlapnak mind a két oldalát felhasználja. Szintén áramot lehet megtakarítani a különböző energiatakarékos üzemmódok alkalmazásával és a különböző készülékek éjszakai teljes áramtalanításával, a készenléti mód mellőzésével.

Emellett a vállalatoknak hasznos és költségtakarékos lehet az elektronikus számlázásra való átállás. Utóbbit az Európai Unió is próbálja ösztönözni. Az Európai Bizottság számításai alapján az e-számlák használatával évente kereken 40 milliárd eurót lehetne megtakarítani. A cél, hogy tíz éven belül már a digitális számlák legyenek túlsúlyban. A papírmentes iroda azonban még mindig utópia, hiába vált a mindennapok részévé a digitalizálás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #7
    Ja azt nyújtsd be az APEHnek.
  • Rotyoka #6
    A papír felhasználás 80%-át el lehetne hagyni, 1-2 hét alatt.

    Hogy hogyan? Digitalizálás. Nem véletlen fejlesztették ki, a nyomtathatatlan PDF-et.
  • teddybear #5
    Addig, amíg kézzel írtak az irodisták, tényleg azon voltak, hogy minél kevesebbet kelljen leírni. Most már szerkesztik az értelmetlenül hosszú és felesleges nyomtatványokat.

    Valamikor az egyik sci-fi novellában az Űrflotta egyik felderítő-tisztje jelenteni akarta a marslakók támadását, de mire átverekedte volna magát a misztériumi bürokratákon, az egész Földet leigázták.
  • AgentKis #4
    Azért a szabályok is idióták. Még az elektronikus számlát is ki kell nyomtatni le kell fűzni. A cégek nagy része azért használ 3x annyi papírt mert muszáj neki, meg az #1 hozzászólásban említett "okos" kollégák miatt.
  • gulyasandras #3
    többsége még NEM váltott.
  • gulyasandras #2
    Nekem a papírügyről mindig az jut eszembe, amikor az egyik gyár igazgatója arról álmodozott, hogy az összes kínai papírral törli majd ki a fenekét. S akkor csak termelnének, termelnének ész nélkül.

    De a kínaiak többsége még váltott. (Igaz, nálunk is megfigyelhető, hogy papír sem kell sokaknak nagydolog után.)
  • endale #1
    Minden arra mutatott, hogy megvalósulhat a papírmentes iroda, de csak nem akar összejönni. Pedig csak hozzáállás kérdése. Kolléganőm a bejövő árajánlatkérések e-mailjeit kinyomtatta, és a kinyomtatott 3 oldalas ajánlattal együtt lefűzte, ha több ajánlatot is készített akkor 10 oldal is lehetett egy genothermben . Naponta akár 6-8 ilyen paksamétát is gyártott. Mióta én csinálom a dolgot azóta csak .pdf doksik vannak, és biztonsági mentés készül mindenről a szerverre. Hetente 3-4 oldalt nyomtatok összesen.