Gyurkity Péter

Grafikus erőműveket jósol az nVidia 2015-re

Az nVidia fejlesztési igazgatója szerint a grafikus chipek teljesítménye a következő évtized közepére eléri majd a 20 teraflopsot, emellett pedig előtérbe kerülnek a párhuzamos számítások.

William Dally a francia Hardware.fr oldalnak nyilatkozva beszélt saját és cége elképzeléseiről, a jövőről alkotott képről. Kiderült, hogy igazi erőművek megjelenésére számítanak, a grafikus chipek teljesítménye pedig 20 teraflops körül alakulhat 6 éven belül, ami a jelenlegi csúcskategóriás megoldások (AMD Radeon HD 4890 és nVidia GeForce GTX 285) erejének nagyjából hússzorosát jelentené az asztali vonalon.



Az interjú kapcsán mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a fenti jóslat nem nevezhető igazán radikálisnak, hiszen ez azt jelentené, hogy a vezető grafikus vezérlők teljesítménye a lebegőpontos számítások szerint nagyjából minden második évben duplázódna meg. Mivel az utóbbi időszakban ez szinte minden egyes évben bekövetkezett, az nVidia előrejelzése még akár konzervatívnak, óvatosnak is mondható. Emellett azonban kiemelik az általános célú számítások, a CUDA-technológia jelentőségét, amely szintén tovább erősödik majd az elkövetkező években.

Legalább ilyen fontos lesz, hogy a grafikus chipek a párhuzamos feladatok elvégzésében gyorsan, egyszerre több utasítást végrehajtva végzik majd munkájukat. Erre a jelenleg kapható megoldások nem alkalmasak, egyedül az Intel helyez nagy hangsúlyt a területre a maga Larrabee projektjével, bár az nVidia háza tájáról korábban már szintén kiszivárgott, hogy a következő generáció (az NV60, illetve GT300 kódnéven fejlesztett vezérlők) előtérbe helyezik majd a MIMD (Multiple Instruction stream, Multiple Data stream) architektúrát. A grafikus chipek tehát egyre gyakrabban és egyre nagyobb erővel jelennek majd meg az általános célú számításokban, a központi processzorok kisegítésében.

Az nVidia kapcsán látott napvilágot a hír, miszerint a céget erősen foglalkoztatja az AMD volt részlegének alkalmazása. A GlobalFoundries egy esetleges együttműködés esetében a cég chipjeinek sorozatgyártására kaphat megbízást, így a Radeon és GeForce vezérlők egy része egyazon gyártósorokról gördülhet majd le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tripax #20
    Vagy egy terrorista kezet áthúzva
  • Sanyix #19
    Kéne már valakinek csinálni hozzá egy szmájlit is.
    Mondjuk úgy hogy van egy szakállas turbános szmájli, és annak egy másik sima szmájli éppen a kezébe ad valamit, és ez az egész egy tilos jelben :D
  • Sanyix #18
    Juj már kódoltátok is azt hogy: csak nehogy...
  • AndRobid #17
    Open Gl rulez. Azt szerettem anno a quake engines játékoknál, hogy ha megtaláltad a configfájlt, szabadon butíthattad a grafikát, hogy akár egy Pentium 1-en is elmenjen egy quake3. Így viszont a szoftver nem adja el az új hardvert.
    Minél nagyobb graf teljesítményt kell kihasználni, annál hosszabb a fejlesztési idő és emellett még a játékkínálat is felhígul sablonos játékokkal... Egyes embereknek kifejezetten ellenérdekükben áll optimalizált kódokat írni/íratni.
  • nkmedve #16
    Crysis motrával túl sokat akartak túl hamar, ha most jönne ki akkor is verne mindent kinézetben és elfogadható lenne a gépigénye is.

    Akkor még a technológia nem állt készen rá, DX10 nagyon gyenge volt (DX9-ről ne is beszéljünk), DX 10.1 pedig még sehol, pedig ha nativ DX 10.1-ben csinálták volna akkor valószinűleg most egy 4870-en maximumon menne FullHDben, AA-val (DX10.1-ben kb. 30-40%-kal gyorsabb ugyanaz a kód mint DX10-ben és szinte ingyen van benne az AA).
    Ezt a fajta grafikát már nem birja se DX9 se DX10, csak úgy ha lennebb veszed a beállitásokat.
    Mivel a következő motort már AMD-hez igazitják inkább, ezért az valószinű legalább DX10.1-es lesz, de lehet hogy DX11. Jobban fog kinézni és legalább úgy fog menni. Persze ha nem cseszik el nagyon.:)
  • n0k0m #15
    Pedig jelenleg pont, hogy kibirjak a gepek evekig. Ugye amikor beindult PS3 meg Xbox 360 akkor voltak "nagy" fejlesztesek. Meg akkor jott be crysis is stb. Azota semmi se valtozott. Majd megint jon uj konzolgeneracio es akkor lehet felevente cserelni a gepet.

    Most van egy 1 eves gepem amit 120-ert vettem akkor. Oszi jatekok meg mindig nagy felbontason, maxon fognak menni. Aztan 2010 eleje ugyanugy uborkaszezon, tehat leghamarabb a 2010 ev vegi jatekoknal kell kompromisszumokat kotni. Konkluzio: 120 ezres gep 3 evig maxon visz mindent a legpesszimistabb esetben is. De, ha tenyleg 2012 -ben jon az uj generacio, akkor meg tovabb is.
  • Vogel #14
    Belegondolni is félelmetes milyen a 10 éves gépem :)
  • pixx #13
    Belegondolni is félelmetes milyen gépek voltak 10 éve :)
  • roliika #12
    Chuck Norris megoldja.
  • InterFoxSOFT #11
    CS.N.A.T.K.K!:D