Berta Sándor

Google, Yahoo, Microsoft - közösen az emberi jogokért

A három cég a Vodafonnal együtt a nyilvánosság nyomására emberi jogi szervezetekkel közös nyilatkozatot adott ki, miszerint egy bizonyos határ alá nem mennek a cenzúrát alkalmazó országokban.

A cégek képviselői a dokumentumban leszögezték, hogy a nemzetközi életben tiszteletben fogják tartani a szabad véleménynyilvánításhoz és a magánélethez fűződő jogokat és olyan megoldásokat keresnek majd, amelyek ezen jogok védelmét biztosítani tudják. A nyilatkozat aláírói között vannak a Google, a Yahoo, a Microsoft és a Vodafone képviselőin kívül többek között az Amnesty International (AI), a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű szervezetek munkatársai is.

Mindez azért érdekes, mert korábban a keresőcégeket számos támadás érte amiatt, mert együttműködtek a kínai hatóságokkal és kiadták a felhasználóik adatait. Tavaly júliusban például éppen az Amnesty International ítélte el a Yahoo, a Google és a Microsoft összejátszását a kínai hatóságokkal, amely a londoni központú emberi jogi szervezet szerint felveti a cégeknek az emberi jogok megsértésében való "együttműködését." A Yahoo kiadta Shi Tao kínai újságíró személyes adatait. A kínai hatóságok ezek alapján tíz év börtönre ítélték a riportert. Shi Tao később pert indított a cég ellen. Az emberi jogi szervezetek legalább négy hasonló esetben vádolták és vádolják a mai napig a kínai állammal való összejátszással a Yahoo-t.

A Google szintén együttműködött Kínában a helyi hatóságokkal. A Microsoft lekapcsolta az MSN-nél egy kiberdisszidens blogját. A Ciscót pedig azzal vádolták, hogy a cég látja el a cenzúrázáshoz szükséges hardvereszközökkel a kínai államot. Egyedül a Vodafone nevéhez nem fűződik semmi hasonló eset, ettől függetlenül a konszern képviselői fontosnak tartották aláírni a dokumentumot.

Az ugyanakkor nem derült ki, hogy a cégek egy cenzúrázási felszólítás esetén konkrétan mit is fognak tenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AMD64 #6
    Ebben a hírben te hol olvastál a Vistáról?
  • bakagaijin #5
    Minden azon múlik, mennyire ügyesen húzzák meg azt a bizonyos határt, ami alá nem mennek :).
  • ssdb #4
    jó dolog ez... bár a hatásossága erősen meg lesz kérdőjelezhető főleg egy kína ellen ha azzal fenyeget, h lehuzza az adott oldal rolóját az országában...
  • sathinel #3
    mikrofos meg az emberi jogok? DDDD Mikor gyülytik az infót+ a win magától ki akar lépkedni a netre? Ennyi erővel Hitler is betölthetné ezt a posztot. Csak azért van ott mindenhol a neve hogy hír legyen. Mint a fos vista. Már nincs nap hogy ne olvasnék rólla.... Aztán meg 1-2 év lessz mire megint használható lessz mint az XP volt.
  • feamatar #2
    nekem az ilyenektől valahogy mindig a 80as évek cyberpunk jóslatai jutnak eszembe.a cégek szarnak a kisemberre,meg kizsákmányolás etc. vhogy a jó kis gibsoni jövőkép mára megkopott, pedig szerintem aktuális lehetne
  • Tetsuo #1
    Végig 1üttműködnek Kínával, max a közvélemény előtt kicsit morgolódnak.