Berlinben ismét napirendre került egy olyan kérdés, amelyet a német politika az elmúlt években inkább igyekezett félretenni: meg kell-e adóztatni célzottan az amerikai technológiai óriásokat egy digitális adó bevezetésével. Egy új digitális adót Washington egyértelműen a kereskedelmi vita eszkalációjaként értelmezne, miközben az EU inkább kompromisszumra törekszik.

A vita újraéledését az váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök újra vámfenyegetéseket fogalmazott meg több ország, köztük Németország ellen, a háttérben pedig Grönland körüli geopolitikai feszültségek is megjelentek. Az Európai Unió Donald Trump Grönlanddal kapcsolatos büntetővámjaira egy átfogó ellenlépéscsomagot készített elő, amely mintegy 93 milliárd euró értékű amerikai importot érintene. A listán azonban klasszikus árucikkek szerepelnek, például whiskey és motorkerékpár, miközben az amerikai technológiai óriások, mint az Amazon, a Google vagy a Meta, kimaradnak az intézkedésekből. Az előbbiek tipikusan olyan árucikkek, amelyek republikánus vezetésű államokhoz köthetők, így az EU abban bízik, hogy közvetett nyomást gyakorolhat Donald Trumpra a saját politikai hátországán keresztül. Bár a német kancellária hivatalosan továbbra is óvatos hangot üt meg, a kormánykoalíción belül és a konzervatív táborban egyre többen sürgetik, hogy Berlin keményebb eszközöket is mérlegeljen. A kancellári posztot betöltő Friedrich Merz vezetésével a kormányzat első reakciója nem a gyors válaszlépések irányába mutat.

A hivatalos kommunikáció szerint Németország nem siet előre konkrét javaslatokkal arra vonatkozóan, miként reagáljon az Európai Unió Trump szombati bejelentésére, amelyben nyolc országot, köztük Németországot is vámokkal fenyegetett meg. A hagyományos vámok és importkorlátozások jól ismert, kipróbált eszközök, míg a digitális piacok szabályozása és korlátozása terén Európának jóval kevesebb tapasztalata van. A kormányon belüli egyeztetések eddig a visszafogottságról szóltak, a hangsúly azon van, hogy Berlin ne reagáljon érzelmi alapon, és ne élezze tovább a feszültségeket. Tegnapi sajtótájékoztatóján a kormány szóvivője úgy fogalmazott, Merz „racionális ember, aki nem bélyegez meg nemzetközi kapcsolatokat”, ezzel is jelezve, hogy a kancellár inkább a higgadt, mérlegelő diplomáciában hisz.

Ez a visszafogott hozzáállás azonban nem minden koalíciós partnernél talál megértésre. Lars Klingbeil alkancellár, a szociáldemokraták vezető politikusa nyitva hagyta az ajtót a keményebb válaszlépések előtt. Szerinte ideje megvizsgálni azokat az eszközöket, amelyek az EU kereskedelempolitikai arzenáljában rendelkezésre állnak. Ilyen például az úgynevezett Anti-Coercion Instrument, azaz az Unió eddig még nem alkalmazott, sokak által kereskedelmi „szuperfegyvernek” nevezett eszköze, amely lehetővé tenné, hogy az EU ne csak árukra, hanem szolgáltatásokra is célzott ellenlépéseket tegyen. Ez utóbbi különösen érzékenyen érinthetné az amerikai technológiai cégeket, amelyek európai jelenléte elsősorban digitális szolgáltatásokon keresztül valósul meg. Ide tartozhat még az amerikai vállalatok kizárása közbeszerzésekből, bizonyos beruházások korlátozása, és elvileg akár egy digitális adó bevezetése is.

Miközben Merz továbbra is óvatos, saját konzervatív táborán belül egyre hangosabbak azok a politikusok, akik nyíltan a megtorlás mellett érvelnek, és célkeresztbe helyeznék az amerikai Big Tech cégeket. Sepp Müller, a bajor CSU parlamenti frakcióvezető-helyettese hétfőn egyértelműen digitális adó bevezetését sürgette, sőt még amerikai termékek importtilalmának lehetőségét is felvetette. Ralph Brinkhaus, a konzervatív frakció digitálpolitikai szóvivője szintén elismerte, hogy a kérdés „biztosan az asztalra kerül”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden ilyen lépést alaposan át kell gondolni, és nem szabad elhamarkodott döntéseket hozni.

A szociáldemokraták részéről is látható elmozdulás érzékelhető. Johannes Schätzl, az SPD digitálpolitikai szakpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy újra kell értékelni az Európai Unió korábbi vállalásait, amelyek szerint nem vezet be digitális infrastruktúra-hozzájárulást vagy hasonló adót. Ezek a megállapodások egy másik geopolitikai helyzetben születtek, és Schätzl szerint nem magától értetődő, hogy a jelenlegi körülmények között is változatlanul érvényben maradjanak. A háttérben már konkrétabb előkészületek is történtek. Wolfram Weimer kulturális miniszter már decemberben elkészíttetett egy tervezetet egy lehetséges német digitális adóról, amely azóta is a pénzügyminisztériumban hever. Klingbeil minisztériuma korábban mérlegelte, hogy egy ilyen lépés nem váltana-e ki felesleges feszültséget Washingtonnal, és eddig nem volt hajlandó egyértelműen állást foglalni arról, változott-e ez az értékelés Trump legújabb fenyegetései nyomán.


Hivatalosan tehát Berlin továbbra is a kivárás és az óvatosság álláspontján van, még akkor is, ha a vámfenyegetések újra megnyitották azt a vitát, amelyet a német politika hosszú ideje igyekezett jegelni. Karsten Wildberger digitális miniszter a nyilvános eszkaláció ellen szólalt fel, szerinte nem szerencsés folyamatosan bejelentéseket tenni, hanem először párbeszédet kell kezdeményezni. Ez az álláspont különösen az Anti-Coercion Instrument esetleges aktiválására vonatkozott, amely szerinte csak végső eszközként jöhet szóba.

A vita lényege azonban túlmutat az aktuális amerikai vámfenyegetéseken. Évek óta zajlik vita egy EU szintű adóról, amely például az online reklámbevételeket vagy az adatforgalmat terhelné. Ezek a javaslatok eredetileg nem az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi vitákhoz kapcsolódtak, hanem ahhoz az igényhez, hogy a digitális vállalatok igazságosabban vegyék ki a részüket a közteherviselésből. A nagy technológiai cégek üzleti modellje alapvetően eltér a hagyományos iparágakétól, ezért a jelenlegi adószabályok nehezen tudják őket megragadni. Általános gyakorlat, hogy ezek a vállalatok Írországban vagy offshore helyszíneken, például a Kajmán-szigeteken hoznak létre leányvállalatokat, és oda csoportosítják át bevételeiket, így jelentősen csökkentve az adóterheiket Európában.

A mostani helyzetben ez a gazdasági és igazságossági vita összekapcsolódik a geopolitikai nyomásgyakorlással, és egyre többen látják úgy Berlinben, hogy a digitális szektor megadóztatása nemcsak költségvetési, hanem stratégiai kérdéssé is vált. Ennek oka az is, hogy Európa számos digitális szolgáltatás terén erősen függ az Egyesült Államoktól, legyen szó felhőszolgáltatásokról, pénzügyi technológiákról vagy szoftverlicencekről. Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Ausztria is bevezetett ilyen jellegű terheket, főként az online reklámokra, de ezek vegyes eredményeket hoztak. Az első kutatások azt mutatják, hogy az adók egy részét a vállalatok egyszerűen áthárítják a fogyasztókra, vagyis a magasabb költségek végső soron az európai felhasználók számára jelennek meg magasabb árak formájában. Gazdasági szinten így nem feltétlenül keletkezik valódi nyereség, a pénz csupán egyik zsebből a másikba vándorol.