SG.hu·

A Wikipédia alapítója feloldatná a kínai cenzúrát

Jimmy Wales, a méltán népszerű internetes enciklopédia alapítója kínai állami vezetőkkel egyeztetne oldala szabad elérhetőségéről, ám egyelőre a sötétben tapogatóznak.

A Reutersnek adott interjúban Wales többek között arról beszélt, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban szívesen találkozna kínai állami és pártvezetőkkel, hogy a Wikipédia blokkolásának feloldásáról egyeztessenek. A probléma, hogy az ázsiai óriás egyelőre kitart a szigorú politika mellett és azt sem nagyon lehet tudni, hogy pontosan kivel lehetne tárgyalni a cenzúra feloldásáról, vagy legalábbis enyhítéséről.

Az elérést tavaly október óta blokkolják a kommunista hatóságok, a lehetséges indokokról megoszlanak a vélemények. A legkézenfekvőbb változat szerint egyes politikával kapcsolatos bejegyzések zavarják Kínát, többek között a tibeti, tajvani függetlenségről, illetve az 1989-es tüntetés vérbefojtásáról. Sokak szerint azonban ennél mélyebb, átfogóbb problémáról van szó és maga Wales is egyetért az ilyen irányú feltételezéssel. A politikai cikkek aránya ugyanis eltörpül az egyéb írások mellett, Kínát tehát valószínűleg a kezdeményezés alapötlete, annak felépítése zavarja: az olvasók által szerkeszthető, módosítható írások túlontúl demokratikusak, ez a felfogás nem állja meg a helyét egy autoritárius rendszerben.

"Még ha el is fogadjuk azt a felfogást, hogy bizonyos blogokat be kell tiltani azok tartalma miatt - amivel én egyébként nem értek egyet - még akkor is világosan kell látnunk, hogy a Wikipédia teljes blokkolása óriási hiba" - véli Wales, aki ezért még a kínai vezetőkkel is hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni. A probléma az, hogy azt sem tudják, kivel lehetne egyeztetéseket kezdeményezni, és ebben a másik fél sem könnyíti meg helyzetüket. Az alapító a legnagyobb tragédiának azt tartja, hogy a szűréssel elvesztek számukra a kínai szemszögből írott bejegyzések, nem ismerhetik meg az ottaniak véleményét.

A következő év elején Wales pekingi egyetemen tart majd előadást, azt remélve, hogy a látogatás során állami és pártvezetőkkel is találkozhat. Esélyei kérdésesek, hiszen márciusban maga a miniszterelnök is a cenzúra fontossága mellett foglalt állást.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© HJPOWER2006. 09. 18.. 19:42||#6
Én még mindig azon vagyok, hogy Kína bekaphatja!
© BiroAndras2006. 09. 18.. 14:02||#5
Nekem nagyon nem úgy tûnik, hogy a net cenzúrázva lenne amerikában. Te mibõl gondolod, hogy van?
© rigidus2006. 09. 18.. 10:22||#4
"A Wikipédia alapítója feloldatná a kínai cenzúrát"

Ezt frappansan kezdhetne az USA cenzurajanak a feloldasaval a sajat hazatajan, hogy jo peldat statualjon Kinanak, mert az amerikai kormany cenzurajanak engedve az embereket _ertekes_ informacioktol zarja el.

"Az alapító a legnagyobb tragédiának azt tartja, hogy a szûréssel elvesztek számukra a kínai szemszögbõl írott bejegyzések, nem ismerhetik meg az ottaniak véleményét."

Mert a legszornyubb az egeszben, hogy nem ismerhetjuk meg az emberek _valodi_ velemenyet, csak a cenzurazott sajtohirek, cikkek utani "olyan_kibaszottul_rendben_van_minden" visszajelzeseket.
© Ronny2006. 09. 18.. 09:32||#3
lol
© sgbo2006. 09. 17.. 23:22||#2
ezt a kérdést komolynak szántad?
© Darth Sith2006. 09. 17.. 23:03||#1
" Kínát, többek között a tibeti, tajvani függetlenségrõl, illetve az 1989-es tüntetés vérbefojtásáról."
mér zavarja õket a múlt, meg az amiket õk csináltak? Ha megtették mér nem vállalják fel?