Gyurkity Péter

Megvan az első vallomás a HP-botrányban

Áttörést értek el a HP körül tavaly kirobbant botrányban a bíróságon, mivel az öt vádlott egyike beismerte a bűntettek elkövetését, és várhatóan rövid időn belül tanúskodni fog a többiekkel szemben.

Hírügynökségi jelentések szerint a cég korábbi vezérigazgató asszonyának megbízásából tevékenykedő egyik magánnyomozót sikerült rábírni a vallomásra, valamint a tanúskodásra. A 29 éves detektív pénteken elismerte a vádpontokban megfogalmazott bűntények elkövetését, és bűnösnek vallotta magát a személyes információkkal történő visszaélésekben, valamint az összeesküvésben, amely éppen a társadalombiztosítási számokkal történő machinációkat célozta meg.

Ahogy azt már korábban is megszellőztették, az állítólag Patricia Dunn megbízása alapján eljáró magánnyomozók az említett társadalombiztosítási számok, személyes adatok, a telefonhasználatot rögzítő információk alapján több újságírót, igazgatótanácsi tagot és családtagot figyeltek meg hónapokon keresztül. A cél az volt, hogy megtalálják az állítólagos kiszivárogtatót, aki a belső használatra szánt anyagokból időnként újabb és újabb részleteket adott át a sajtónak. A botrány szeptemberben robbant ki, amikor a vállalat végül nyilvánosságra hozta, hogy belső nyomozást indítottak.

Dunn ugyan - a többi vádlottal egyetemben - ártatlannak vallotta magát az ügyben, ám a mostani eredmény súlyos következményekkel járhat az egykori vezetőre nézve. Erre a következtetésre jutott több külső megfigyelő is, akik szerint a szövetségi ügyészek szépen lassan felfelé haladnak majd a létrán. A magánnyomozó itt a legalsó foknak számít, aki azonban elvezethet a legfelsőbb körökig. Azt még nem tudni, hogy pontosan mennyit árthat egykori megbízójának, arról ugyanis nincs információ, hogy mennyi terhelő bizonyítékkal szolgálhat az ötlet kiagyalóiról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #21
    Tök jó, hogy ezek mellett a "szigorúan ellenőrzött szabályok" mellett, ha valaki benyögi hogy mindez a tenoristák ellen van, azonnal mindent megkap. Hitelkártyahasználat, utazási adatok, minden. Ha valaki repjegyet vásárol/utazik tucatnyi (!) különböző személyes adatát kell automatikusan (!) kérés nélkül továbbítani a hatóságnak...
    Link-1
  • mad mind #20
    Vagyis törvénytelenül jártak el. Nem tudom mit vitázol. Megszegték a törvényt?
    Igen.
    Lebuktak?
    Igen. Szerintem igenis börtönben a helyük.
    Gondolom tudod, hogy ha van egy boltod, ahol az eladók lopnak, te nem szerelhetsz fel rejtett megfigyelőeszközöket, mert törvényt sértessz. Ha kiderül bünti van. Itt ugyanez a helyzet.
  • teddybear #19
    Épp azért áll a bál, mert megszegték a kaliforniai törvényeket.
    Egyébbként a magánnyomozó seholsem hatóság, nem rendelkezhet több joggal mint bármely magánszemély. Nincs joga lehallgatni, bankszámlát ellenőrízni, személyes adatokban kutatni.

    Erre a hivatalos nyomozóhatóságok is csak szigorúan meghatározott feltételek esetén kapnak engedélyt.
  • teddybear #18
    Akkor is, ha a szoftver árából élsz?
  • rigidus #17
    "Szeretném tudni, ha rajtakapnál valakit, aki éppen másolgatja az általad írt progi forráskódját,akkor mit tennél? Megpróbálnád elzavarni, vagy elismerő mosollyal megveregetnéd a karját, csak így tovább?"

    Isten ments! Masolja csak minel tobb peldanyban azert van. :-)
  • Tetsuo #16
    A magánnyomozások során sokmindent NEM csinálhatnak meg! Amerikában nemtom, de Mo-n pl egy magánnyomozó általában nem használhat lehallgató berendezést! Az más kérdés, h akár Te is megveheted legálisan a legprofibb lézermikrofont (ha van néhány millád).
    Ellenben a komolyabb lehallgató-keresők vétele és birtoklása engedélyhez kötött! :) Jó mi?
  • teddybear #15
    Amennyiben nem törlik az összegyüjtött adatokat, akkor a nyomozó, vagy aki felhasználta az adataid, törvényt szegett, vádolható.
  • teddybear #14
    Az előzmények szerint itt a kaliforniai törvények megszegése miatt indított kongresszusi vizsgálatról van szó. Nem a gyanúba vett személyek tiltakoztak, hanem néhány politikus.
  • Mezcalero #13
    A mondatodban ott van az a "ha"!!! Ez a "ha" a baj, ennek nem kéne ott lenni!!!
  • Mezcalero #12
    teddybear-nek "ha rajtakapnál valakit.." reakciójára válaszoltam!!! Sztem itt nem rajtakaptak valakit, és nem a kiszivárogtatók kezdtek el pattogni hogy megsértik a jogaikat. Azt hiszem természetes reakció az ártatlanok részéről ha nem tetszik nekik amit a tudtuk nélkül velük csinálnak és ezt szóvá teszik. Ha ezek igazgatótanácsi körökből kerülnek ki, van hatalmuk, befolyásuk hogy ekkora ügyet csináljanak belőle. De ez már más dolog.