Napi Online

A HP elnökét is érintheti a kémkedési botrány

Dagad a HP-botrány: a vállalat vezérigazgatója, Mark Hurd is bajba kerülhet, ha tudott arról, hogy illegális eszközöket használtak egy a cégnél folyó belső vizsgálatban.

Az Egyesült Államok üzleti közvéleményét felbolygatta a Hewlett-Packardnál nemrégiben lefolytatott belső vizsgálat, mivel abban szabályos titkosszolgálati eszközöket vetettek be a cég által felkért magándetektívek, súlyosan megsértve ezzel az általuk megfigyelek személyiségi jogait. A kutakodást Patricia Dunn, a HP igazgatóságának tiszteletbeli elnöke rendelte el annak kiderítésére, hogy igazgatótársai között akad-e olyan, aki bizalmas információkat adott ki a nagyvállalatról.

A vizsgálattal megbízott külső szakértők a HP igazgatóinak, illetve riportereknek kiadva magukat az AT&T-től és más telefontársságoktól megszerezték egyesek otthoni és mobilhívásainak listáját, ám amint a dolog kiderült, Kalifornia állam ügyészsége vizsgálatot indított, mivel az ilyen módszerek alkalmazása törvényesen szabályozott keretek között végezhető állami monopólium.

Dunn a múlt héten azt mondta, nem tudott arról, hogy a cége által foglalkoztatott magánnyomozók megkérdőjelezhető módszerekhez folyamodtak volna, ám a Wall Street Journal vasárnapi számában már olyan spekulációkkal is foglalkozott, amelyek szerint Mark Hurd HP-vezérigazgató is nagy bajba kerülhet, ha kiderül, hogy tudott a dologról, és nem állította le azt időben. Dunn szerint a vezér csak arról tudott, hogy folyik a vizsgálat, a részletekről nem tájékoztatták.

A magánnyomozók végül George Keyworth igazgatósági tagot nevezték meg a kiszivárogtatás forrásául, ám ő nem mondott le miután szembesítették a váddal. A cég bejelentése szerint ugyanakkor nem kívánja újraválasztatni magát az igazgatóságba. Thomas Perkins, aki a kiszivárogatással kapcsolatban indult vizsgálat ellen tiltakozva májusban kilépett a HP igazgatóságából, Dunn lemondását követeli.

A társaság menedzsmentje vasárnapi ülésén nem jutott dűlőre az ügyben, ezért ma folytatják a tanácskozást. A tőzsde egyelőre nem izgatja magát, a Hewlett-Packard részvényárfolyama nem csökkent a botrány miatt, de szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy ha tovább dagad az ügy, az végül pénzügyi kárt is okozhat a komputervállalkozásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ttt ttt #1
    Azon csodálkozom, hogy ezen csodálkoznak :)