Gyurkity Péter

A vártnál olcsóbbak az új Macintoshok

Elemzői számítások szerint az új Intel-alapú Macintosh számítógépek az előzetes várakozásokhoz képest olcsóbbak, ám jellegüknél fogva továbbra sem szállnak eséllyel harcba a tömegek meghódítására.

A Piper Jaffray elemzőjének adatai szerint az új asztali Macek átlagosan 13 százalékkal kerülnek többe PC-s társaiknál, ami alacsonyabb, mint a köztudatban szereplő számok. A mobil konfigurációknál még ennél is kisebb, mindössze 10 százalékos az eltérés, miközben a vásárlók átlagosan 20-30 közötti különbségre számítanak, természetesen a PC-k javára.

A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű: az elemzésben szereplő Dell és HP modellek éppenséggel nem sorolhatók az olcsóbb konfigurációk közé, és a konkurens cégeknek, sőt a két vállalatnak is van ennél jóval olcsóbb összeállítása. Ráadásul a Macintosh gépek helyzete továbbra sem változott, és elsősorban nem a tömegeknek készültek. "Bármikor összehasonlíthatunk egy Mercedest és egy BMW-t, ahol nincs túl nagy árkülönbség, de ezekkel a márkákkal nem érünk el a népesebb vásárlói csoportokhoz" - jellemezte a helyzetet Richard Shim, az IDC szakértője.

Ez a jelentésben szereplő számokból is elég egyértelmű: egy 20 hüvelykes iMac (1874 dollár) versenyzett két Dell és két Hewlett-Packard modellel, amelyek 1440 és 1970 dollár közötti áraikkal szintén nem sorolhatók a középkategóriába. Nem csoda, hogy ezek az összeállítások nem túl népszerűek - a Current Analysis adatai szerint az 1500 dollár (300 ezer forint) feletti konfigurációkból nagyon kevés fogy, a legjobban a 600 dollár (120 ezer forint) körüli összeállítások szerepelnek. Ez a megfigyelés a hazai piacra is igaz: a monitor nélkül árult 50-60 ezres konfigurációk népszerűbbek, főleg a laikusok, illetve azok körében, akik hosszú idő után szánják rá magukat a cserére.


Az Apple egyébként a napokban dobta piacra Intel alapú MacBook változatait, amelyekkel háromtagúra bővült a sorozat: az alapmodell (1100 dollár) 1,83 GHz-es processzorral, 512 MB DDR2 memóriával és 60 GB-os merevlemezzel érkezik, a középkategóriát (1300 dollár) a 2 GHz-es chip és DVD író, míg a csúcskategóriát a szintén 2 GHz-es Core Duo processzor és 80 GB-os merevlemez képviseli. Mindhárom összeállítás beépített iSight kamerával, 1280x800-as felbontású kijelzővel, 802.11a/b/g vezetéknélküli adapterrel, Bluetooth vezérlővel, USB 2.0 és FireWire támogatással érkezik. A MacBook Pro család processzorai eközben gyorsultak: a csúcsmodell processzora 2,16 GHz-es órajelen üzemel, egy nagyságrenddel nagyobb (2500 dolláros) áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • abzu #22
    Szerintem a Mac-gépek gyönyörűek.
  • abzu #21
    A mac-ek nem olyanok, mint a többi gépek, ugyanis a többi törékeny műanyagból készülnek, de ezek fémből, és mint egy hűtő bordaként is viselkedik így még hangja sincs tehát azért jobbam megéri, meg a macOS nem mondom, hogy mindeki számára barátságos, de ha valaki komoly munkát akar akkor úgyis az a legbiztosabb.
  • GHost82 #20
    Mondjuk minden viszonylagos és gondolom a 17" os macbookprot akarod hasonlítani a subnotikkal.

    Azért kivéncsi lennék arra a notira ami teljesítményben odaveris a 15" vagy 17" os macbookprot, vagy mondjuk szebbe :)
  • virs lee #19
    Prescott procitól örülhetsz az 1 órának is. :) Ezért kell mobil procis gépet venni. Azonban 4 órát egy 1 magos Dothan procis, integrált videós IBM is csak kizárólag képernyővédő futtatással tud elérni, egy dupla magos, x1600 videós Mac erre pláne nem képes, max a reklámban. Ha használod, olyan 1.5 óra a reális amit kibír aksiról. Az áram ugyanúgy folyik OSX és Windows alatt is. :)
  • virs lee #18
    "Csak"? Legalább nem zabálja le az aksit 1 óra alatt.
  • virs lee #17
    A MacBook Pro egy teljesen átlagos notebook, csak az előző generációs Apple notihoz képest számít előrelépésnek. Bármelyik notebook szegmensben (sub, T&L, DTR) találsz jobbat.
  • Athlon64 #16
    Én szoktam nézni a fix.tv -n a maces műsort már csak azért is mert ott is lehet jó ötleteket látni és ezeket általában win-re is kiszokták hozni bizonyos fejlesztők.
    Pl.: ilyen a Dock!
    Szerintem nagyon jó, én az ObjectDock -ot használom és nagyon tetszik!

    Na persze idönként fellángól bennem a Linux mánia és akkor berakom a 3Gb-os kis HDD-t és felnyomok valami új linuxot (most a SuSe Linux 10.0-t HUN)

    Viszont ha állást kéne foglalni akkor PC!!!!
  • the Godfather #15
    Én asszem megvárom a duál-Turion AMD-s laptoppokat, és arra dobom fel a macOS-t....teljesitmeny-ár arányban sokkal jobbak.
  • fishguy #14
    na sziasztok!
    nem igazán értem hogy egy ilyen hirböl hogy lett windows mac csata meg miért hogy jön ide a win egyáltalán?...na mind1 szoval nekem is laptopom van hp pavilion zd 8000-es sorozat zd zd 8369 ea tipus a barátomnak 17" es mac book pro ja van(Írországban élek) én nem ismerem a mac-eket behatóan de nekem nagyon tetszenek és tényleg baromi gyorsak mondjuk az én gépem 3.4 intel IV ht procival meg 2 giga rammal olyan gyor mint az övé.. a os-ről meg annyit hogy nekem xp prof van neki meg tiger osx-e és kb 6 olyan program fut 1 idöben amiböl nekem 3 már beszaggat meg a design-ja is sokkal szebb és hipercsendesek a lefagyásrol nem tudok nyilatokzni mert nekem miota xp-m van nem fagyott le soha neki meg csak 2 honapja van osx-e és avval se volt gond... szerintem a mac gépek azoknak a felhasználoknak valok akik tényleg (ki)tudják használni az osx elönyeit. az árak miatt elképedt sg-társaim figyelmébe ajánlom a sony vaio gépeket van olan ami majdnem megegyezik a mac-ekkel és kb annyi is, ja és minöségbe és akku idöbe is egy szinten vannak.Igen az akku élettartam hát ez rázós nekem 105 percet bir teljesen töltve a barátom powerbookj meg 4 órát, hát nem ugyanaz...

    Ja és hogy felkorbácsoljam mind a osx mind pedig a win userek indulatait NEKI FENT VAN A WIN XP IS A POWERBOOKJÁN ehe ehe ehe hát szó ami szó a az o2 boltban nagyot néztek mikor bemondott 1 olyat hogy kéne valaki aki tud segíteni xp-t teni a mac-jére
  • TH448 #13
    Kedves "önjelölt szakértő" társam! Ott tényleg enyhén félreérthetően írtam le, de érdekes mód mégis mindenki érti, hogy mit akartam. Tehát korrigálás: nem mondanám, hogy a macek nem lennének jó gépek... Na mind1, éljen a kötekedés... :)