Specker Balázs

Creative kontra Apple - az alperes visszavág

Nemrég még arról számoltunk be, hogy a Creative szabványjogi pert indított az iPod gyártója ellen azt állítva, hogy az óriáscég megsértette mp3 lejátszó szabványát. Azóta az Apple már viszonozta a tüzet és hasonló indokokra hivatkozva jogi ellentámadást indított.

Mint ismeretes, a Creative nemrég azt állította, hogy az Apple az iPod zenelejátszó kezelőfelületével megsértette a cég Zen lejátszójának szabványát. A vállalat képviselői a bíróság mellett az amerikai ITC-t (International Trade Commission, Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság) is megkeresték, hogy leállítassák az iPodok Kínából történő behozatalát az Egyesült Államokba. A vita központjában álló kezelői felület ugyanis nemcsak az iPodban, az iPod Miniben és az iPod Nanóban található meg, hanem a Creative eszközeiben, így a Zen Microban is.

A két vállalat kölcsönös vádaskodása mögött egy kudarcba fulladt közös üzleti együttműködés áll - írja az EE Times. 2001-ben ugyanis még úgy volt, hogy az Apple licenceli a Creative egyik technikai megoldását, és hogy közösen próbálnak meg üzleti lehetőségeket kialakítani a zenelejátszó piacon. Azonban a tárgyalások megrekedtek, amikor a Creative visszautasította az Apple ajánlatát és nem volt hajlandó digitális médialejátszó üzletét egy külön, Apple által támogatott vállalat égisze alá tömöríteni.

Amikor a Creative 2005 augusztusában megkapta a Zen szabványát még nem lehetett tudni, hogy lesznek-e újabb egyeztetések a szabadalom ügyében. Chris Crotty, az iSuppli elemzője úgy véli, egy esetleges elnyúló jogi adok-kapok kikezdheti az Apple vezető pozicíóját és a jelenleg második helyen álló Creative malmára hajthatja a vizet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #6
    Az első széria hibás volt, de a mostaniakkal is (mint öszes Creative kártyával időről időre) vannak driver problémák. Gondolom ha benézel megfelelő hardware fórumtémákban, ott bővebben kifejtik.
  • dez #5
    Xfi-ről még nem hallottam rosszat (bár nem is foglalkoztam vele, jól elvagyok egy nem-Creative kártyával egy ideje), mondanál 1-2 példát?
  • fade2black #4
    creativ neimbusza megkopott mostanában audigy használhatatlan volt a 44-48khz konverzió miatt az új xfi ről meg annyi a rémhír, hogyha a fele igaz már az rémisztő.
    VMiből pénztkell csinálniuk....
  • Darth Sith #3
    ez tény, de ha szabadalmaztatva van, akkor perelhetnek érte. Akármit is mond az Apple, ha ez levolt védetve és felhasználta fizetés nélkül, akkor bukta.
  • HuHa #2
    Ha leültetnek megtervezni egy felületet, anélkül ismerném bármelyik szabadalmat is, kb hasonlót terveznék saját kútfőből, mert ez a praktikus.
  • zerke #1
    Ne keverjük a szabványt és a szabadalmat. Szerintem.