Berta Sándor

Az Apple nyerte a Beatles kiadója elleni pert

Meglepő döntést hozott a londoni legfelsőbb bíróság Edward Mann vezette bírói tanácsa. A testület ítélete szerint az Apple továbbra is terjeszthet zenéket és bármilyen zenei tevékenységet végezhet.

Az Apple Corps vagyis a Beatles együttes kiadója pont ezt akarta megakadályozni. Érthető tehát, hogy a cég képviselője rendkívül csalódottan vette tudomásul a bíróság döntését.Az ítélet meglepő, ugyanis korábban minden jel arra mutatott, hogy az Apple Computer elveszíti azt a pert, amit a brit kiadó és a Beatles még élő tagjai indítottak ellene.

A kiadó azt kifogásolta, hogy az amerikai vállalat megsértette a korábbi megállapodásokat, amelyek kimondták, hogy a cég semmilyen zenei tevékenységbe nem kezdhet bele. Edward Mann bíró indoklása szerint azonban az Apple Computer által használt almalogó csupán az iTunes online zenei bolt-hálózattal van összefüggésben és nem magával a zenével. A bíró egyúttal elutasította a kiadó 2,8 millió dolláros követelését is.

Mint ismeretes, az Apple Corp kiadót 1968-ban alapították és jelenleg Paul McCartney, Ringo Starr, valamint John Lennon és George Harrison özvegyei, Yoko Ono és Olivia Harrison tulajdonában van. A cég egy szinte világító zöld színű almát használ logóként. Az Apple Computert ezzel szemben 1976-ben alapította Steve Jobs és Steve Wozniak. A társaság logója egy ezüstös, az egyik oldalából kiharapott alma lett.

A két fél első összetűzésére nem kellett sokat várni, ez már 1981-ben bekövetkezett. Akkor a számítástechnikai cég 116 000 eurónak megfelelő dollárt fizetett az Apple Recordsnak és beleegyezett, hogy nem vállal szerepet a zeneiparban. 1989-ben azonban az Apple felrúgta ezt a megállapodást, amikor piacra dobott egy zenei szoftvert. Az ügy egészen 1991-ig tartott, s csak a 27 millió dolláros kártérítéssel és a megismételt zeneipari záradékkal zárult le. A mostani döntés után még kérdéses, hogy a Beatles kiadója belenyugszik-e az ítéletbe vagy a tulajdonosok fellebbeznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ftomi #16
    Csodálkozom az emberek igazságérzetén... Csak mert az egyik oldalon a csodás Apple computers áll, a másikon meg egy elvből útált zenekiadó, máris az előbbinek van igaza? A kiadó előbb volt, az Apple computers létre se jöhetett volna, ahogy az eddigi hasonló amerikai eseteket ismerem. De még egy p-vel sem, vagy két ll-el sem. Érdekes, hogy a Dell vs Paul Dell esetben mindenki a fickót támogatta, mert a Dell számítógépeiben nincs semmi extra? Az Apple meg trendi? http://www.sg.hu/cikkek/42920/dell_kontra_dell_per
    Az indoklás meg röhelyes... Ezzez az erővel azt is mondhatták volna, hogy az alma egy gyümölcs, és nem zenélnek vele...
  • asysoft #15
    Merthogy? Írj valami konkrétumot is.
  • greekboy #14
    Apple Computerst szeretem, a Beatlest nem.
  • greekboy #13
    Olyan ostoboságokat beszélsz, hogy az már nekem fáj.
  • pemga #12
    Apple Trademark list. A probléma igazából az, hogy ők megállapodtak és felrúgták. Ráadásul mindkét ország hasonló törvényhozási rend szerint működik. Tehát tulajdonképpen már az Apple Corp megalakulásakor akár beszólhattak volna Beatles-ék. Ehelyett azt választották, hogy mindenki használja a nevet, amíg eltérő területen dolgoznak és nem "zavarják" egymást (értsd sértik egymás érdekeit). Az amerikai Apple ezt rúgta fel. Egyébként nem minden országban ilyen a jogrend, itt van pl. az ausztrál Microsoft esete, aki paplanokat gyárt. Az ausztrál bíróság kimondta, hogy mivel a két cég teljesen eltérő szektorban dolgozik így a két név nyugodtan megmaradhat, és az amerikai Microsoft keresete alaptalan (eredeti tervük az volt, hogy az ausztrálok változtassanak nevet.)

    Egyébként ilyen név overload nálunk is van, pl. Vodafone néven van a nagy holding több céggel, ami foglalkozik távközléssel, vagyonkezeléssel és egyebekkel. Míg létezik egy Vodafone GSM Bt Veszprémben, akik háztartási kisgépeket adnak el.
  • Anotino #11
    Igazabol az a baromsag, hogy az eddigi pereket megnyertek. Plane ha belegondolunk, hogy mondjuk 1981-ben mi koze volt az Apple Computersnek a zenehez.. Apple Corps nem egyenlo Apple Computers-el. Ha nem tevedek ilyen hetkoznapi szavakat, mint az apple onmagaban nem lehet levedetni. A logo is tok mas.

    Persze igazad van, szerzodes az szerzodes meg ha kapitalis baromsag is az alapja. Dehat ilyenkor kell felulvizsgalni, es ez most meg is tortent: torvenyesen. Es mivel a birosag igy latta, ezuttal a fiatalabb almanak van igaza.

    Most nem az apple-t vedem, reszvenyeim sincsenek naluk, csak neha marmar kinyilik a bicska a zsebemben, hogy miket muvel a zene"ipar".
  • asysoft #10
    Csakhogy az Apple hamarabb volt, mint az Apple Computers. Szerződésben vállalták, hogy nem adnak ki zenét-megszegték. Ezek után szerintem az öregebb Almának volt igaza, de a bíróság nem így látta...
  • Anotino #9
    Hat eleg gaz egy banda ami ilyet csinal.. Nyitok egy zenekiadot miccrosoft neven aztan mar csak a perekbol is miller leszek mondjuk a ms media playerre hivatkozva :) Ez kb hasonlo.
  • DjDano #8
    A megállapodást akkor is megszegte az Apple..
  • Godefroy #7
    Beatlest szeretem- Apple computert nem.