Hunter

Június 21-én ostromolja meg az űr határát a SpaceShipOne

Burt Rutan történelmet fog írni saját fejlesztésű rakéta-repülőgépével, ugyanis június 21-én az övé lesz a világ első ember repülte kereskedelmi űrjárműve. A gép pilótájának kilétét még nem hozta nyilvánosságra a Scaled Composites vezetője.

A gép pilótája az első olyan asztronauta lesz, aki nem kormányzati finanszírozású program keretében hagyja el a Föld atmoszféráját. Ezeket jelentette be a Scaled Composites vezetője, de azt is hozzá kell tennünk, hogy ez volt az első alkalom, hogy a társaság előre beharangozott egy nagy magasságú emberi repülést. A repülési mérnök Rutan Paul Allen befektetővel és filantrópussal alkotta meg a SpaceShipOne-t. A gép 100 kilométeres magasságba, a szuborbitális űrbe fogja repíteni utasát. Ha a vállalkozás sikerrel zárul, az a magánvállalkozások számára az űr határvonalának megnyílását jelenti.


Paul Allen és Burt Rutan

Allen 1975-ben Bill Gatesszel közösen alapította a Microsoftot, egészen 1983-ig kutatási és termékfejlesztési alelnök volt. Jelenleg több cégben is érdekelt, egyik elsődleges vállalkozása a Vulcan Inc, melynek elnökeként felsorakoztatva maga mellé a Vulcan technikai kutató és fejlesztő csapatát finanszírozza a projektet. A bejelentés a május 13-i sikeres próbarepülés eredménye, mely során Mike Melvill megközelítőleg 64 kilométeres magasságot ért el.

A szuborbitális űrrepülés egy olyan küldetés, mely elhagyja a légkört, azonban nem éri el a Föld körüli pályára álláshoz szükséges sebességet. A látvány, ami egy szuborbitális repüléskor a szem elé tárul nagyban hasonlít a pályára állt űreszközökből láthatóra, azonban jóval kisebbek a költségek és a kockázati tényezők.



"Jurij Gagarin és Al Shepard 1961-es korszakalkotó repülései óta minden űrexpedíció nagy és költséges kormányzati program alatt repült. Ezzel szemben a mi programunk csupán néhány odaadó egyént számlál, akik az űrrepülés elérhetővé tételére összpontosítottak" - nyilatkozott Rutan a sajtó képviselőinek. "A vállalkozói szellem nélkül az űr továbbra is elérhetetlen maradt volna a hétköznapi emberek számára. A SpaceShipOne repülései mindezt meg fogják változtatni és ösztönzőleg hatnak majd másokra is, hogy beszálljanak az űrutazás egy új és olcsó korszakába" - tette hozzá.

A korábbi űrutazásokkal ellentétben a júniusi repülést a közvélemény is végig kísérheti a felszállástól a leszállásig, ami egyedülálló látványosságot ígér. A részletekről a www.scaled.com címen olvashatunk. A felszállásra a Mojave sivatag kereskedelmi repterén kerül sor, helyi idő szerint reggel 6 óra 30 perckor.



A SpaceShipOne projekt 2001 márciusában indult útjára, ekkor egyesítette erejét Rutan és Allen. Az űrrepülőgépet és hordozóját, a White Knight turbojetet 2003 áprilisában mutatták be először hivatalosan, azóta 14 repülést hajtottak végre, ebből három volt a hajtóművet is használó, nagy magasságú próbaút. A június 21-i repülés sikerétől függően vágnak bele az Ansari X-díj küzdelmeibe, amit 2005. január 1-ig kell teljesíteniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [NST]Cifu #33
    A visszahozható első fokozat csak úgy valósulhat meg, ha biztonságosan vissza lehet hozni. Az pedig vagy azt jelenti, hogy az első fokozat biztonságos helyen ér földet (inkább tengert, mert ez leginkább így megoldható, lásd STS-SRB), vagy irányítottan, mint a 'Bajkál', amelynek kinyitható szárnyai, futóműve és egy gázturbinás sugárhajtóműve van, amelyek segítségével egy hagyományos kifutóra tud visszatérni.

    Szvsz a Szojuz esetén csak ez utóbbi megoldás járható, mivel az orosz indítóállások környékén nincs nagyobb vízfelület, esetleg a Koruru-i indítóállásnál...
  • cifuatwork #27
    Ennyi pénzből ez is szép. Miután a nagy konszernek nem foglalkoznak kellő odaadással az olcsó indító járművek kifejlesztésével, maradnak a Rutan féle emberek. De ha ők se lennének, akkor még ez sem lenne...

    A MAKS esetén a RADEM (Rocket-ascend Demonstrator) program még 1993-94-ben volt téma, az ESA-val támogatásával, ám nem a MAKS, hanem a HOTOL program keretében ment a fejlesztés, és a MAKS-D csak a koncepció életképességét bizonyította volna. Miután a HOTOL programot felfüggesztették 1994-ben, a RADEM-ből és a MAKS-D-ből sem lett semmi.
    A Molnyija cég elkészítette (legalábbis a honlapjuk szerint) a MAKS-D egy egyszerűbb változatát, amely csak 1 hajtóművel rendelkezik, de arról nincs hír, hogy repült is volna...

    A Kliper esetén többé-kevésbé egyetértünk, de még így is ott a kérdés, hogy mennyi indítás lenne évenként? Ha évi 2-3, akkor ott vagyunk, ahol a Szojuz, se előrébb, se hátrébb...
  • Mice #22
    látom a lényeget nem érted. élményben az átlagember aki csak világűrt akar látni közel ugyanannyit kap. viszont az, hogy nem csak sokévenként és többszörennyiért most felmehetnek az emberek az hihetetlen sok tőkét megmozgathat, amiből már építhet akár olyat is amilyet most épp te hiányolsz. amúgy lol, hogy itt van egy ekkora bolygó amit megnézhetsz és te azon szórakozol, hogy hogyan néz ki vagy jut el oda a járgány. a hagyományosban sem hiszem, hogy tudnál mást csinálni mint ülni a valagadon amíg oda nem érnétek...
  • Cat #20
    a magántőke bekapcsolodásával hatalmas pénzek áramolhatnak a szférába, és a felnövekvő privát űrcégek idővel hasznos bedolgozói lesznek a kormányprogramokból finanszirozott projekteknek, továbbá a milliomosok utaztatása révén olyan fejlesztések valósulnak meg, amit amúgy az adófizetők pénze bánna
  • [NST]Cifu #19
    De legalább dolgoznak rajta. És nem csak ők, hanem sokan mások (pl.: Xcor). Az, hogy egyenlőre messze járnak még nem jelent semmit. Lépcsőzetesen, szintről szintre haladnak, de haladnak. És ez itt a lényeg.

    A fejlődés az én meglátásom szerint jelenleg csak így elképzelhető. Hiába volt igen impresszív terv a Venture Star, ha rövid úton lelőtték a projectet az ostoba politikusok. Hiába próbáltak egy újabb tervet végigvinni (OSP), ha még a tervezőasztalon sem volt idejük kiteljesedni egy újabb ostoba döntés miatt.
    Az oroszoknál sem jobb a helyzet. A MAKS-OS-ről évek óta nem hallani. A Kliper sem fog ebben az évtizedben repülni, és még anyagilag sincs biztosítva a program.

    A Scaled (és társai) legalább biztosan (mégha lassan is), de halad(nak). Tisztelni kell őket ezért...
  • Ratty #15
    Nekem Burt Rutan alapból szimpatikus:P Már jópá éve is az volt, amikor először láttam nyilatkozni! Emléxem akor még eléggé sok esélyes volt az X-prize-ra, de úgy látszik, hogy nekik sikerülni fog! Amúgy ezt az izét nem is űrhalyónak fejlesztik, hanem csak ilyen űrturizmusos bigyulának:P Nah ezt jól megmondtam:D Az a lényeg, hogy nem ezzel az űrhajóval megyünk a marsra:)
  • mrzool #14
    Szerintem Zéta igazi űrhajóra gondolt, nem ilyen játékszerre, amivel "csak" egy űrugrást lehet végezni. Ennek ellenére tényleg szép munka volt, bízzunk benne, hogy minden rendben lesz.:)
  • Inquisitor #13
    Miért is? Éppen arról szól a hír, hogy 2 hét, és megcsinálták ...
  • Punkerwork #11
    végre valami értelmes dologra költik a lóvét és nem az x+1. kastélyt veszik maguknak
  • pafi #10
    Aki ebben a buliban nem szimpi, az carmack, aki ahelyett hogy a doom-ot írná elkezd bohóckodni rakétaépítéssel...