Hunter

A Space Ship One sikeres próbarepülést hajtott végre

Az első magáncég által kifejlesztett, ember vezette rakétahajtású repülőgép végrehajtotta első próbarepülését a kaliforniai Mojave sivatag felett. A Space Ship One (SS1) egyben az első ilyen repülőgép, ami átlépte a hangsebességet, a próbaút során óránkénti 1490 kilométeres csúcssebességet érve el.

A repülés, ami pontosan 100 évvel a Wright fivérek történelmi első repülése után zajlott igen nagy lépésnek számít a magán űrrepülés ösztönzésére kiírt 10 millió dolláros X-díj elnyeréséért folytatott küzdelemben. Az SS1-et a Scaled Composites fejlesztette ki, melyet a híres repülőgép úttörő, Burt Rutan neve fémjelez. A repülés négyhónapnyi meghajtás nélküli zuhanási és leszállási tesztsorozatot koronázott meg. A megfigyelők véleménye szerint az SS1 repülése a Wright testvérekéhez hasonlóan egy új fejezet kezdetét jelentheti az előttünk álló évszázadban.


Középen Paul Allen, a Microsoft társalapítója és a projekt fő támogatója épp kezet ráz Brian Binnie tesztpilótával, jobbszélen pedig a Scaled Composites alapítója, Burt Rutan áll

"A Wrightokhoz hasonlóan a Scaled Composites új szintre emelte a repülést, és mindezt kormányzati támogatás nélkül érte el" - mondta Rick Tumlinson, a Space Frontier Alapítvány vezetője. A teljes mértékben újrahasznosítható rendszer két járműből áll. Az egyik egy turbojet meghajtású szállítógép, a White Knight, ami a másik egységet, az SS1-et emeli körülbelül 15.000 méteres magasságba, ahol leválva a White Knightról begyújtja újszerű hibrid rakéta hajtóművét.

Az SS1 tesztpilótája Brian Binnie volt, míg a szállítógépet Peter Siebold kormányozta. A leválás pillanatában a két gép 0,55 Mach sebességgel mozgott. Ezután Binnie 60 fokos szögben felhúzta az SS1 orrát, és 15 másodpercre begyújtotta a rakétát. Ez óránkénti 1490 kilométeres sebességre, azaz 1,2 Machra gyorsította fel a gépet, elérve a 20.700 méteres magasságot. Ilyen magasságokban nem járt rakétahajtású repülőgép az X-15 hatvanas évekbeli próbarepülései óta. Végül az SS1 12 perc múlva siklórepülésben tért vissza a kifutópályára. A repülés alatt nem volt semmilyen probléma, a gép kerekei azonban landoláskor részben összecsuklottak és az egyik szárnyvég súrolta a kifutópálya betonját, kisebb sérüléseket okozva a gépen.




A SpaceShipOne-t rakétái 68000 láb magasba emelték

Az X-díj elnyeréséhez a gépnek 100.000 méteres magasságot kell elérnie három fővel a fedélzetén, majd két héten belül meg kell ismételnie ugyanezt a mutatványt. Rutan és munkatársai az elkövetkező hónapokban tovább folytatják óvatos közeledésüket a fenti értékekhez, minden egyes repüléssel egy kicsit magasabbra merészkedve.


Peter Diamandis az X-díj elnöke a New Scientist magazinnak elmondta, a versenybe benevezett 27 csapat közül a Scaled Composites az első, mely emberi próbarepülést hajtott végre. Egy magán finanszírozású rakétával embert reptetni egyértelműen az egyik legnagyobb próbatétel az X-díj felé vezető úton, hangsúlyozta Diamandis. Innentől a sebességre és a szerkezet túlhevülésére kell majd összpontosítaniuk. "Legalább három csapat halad szorosan a nyomukban" - tette hozzá Diamandis. "Nincs kétségem afelől, hogy egy éven belül győztest hirdethetünk."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #16
    A méretnél (vastagságnál) sokkal fontosabb az anyag és a helyes tervezés (igénybevételek megfelelő felmérése, a feszültségek minél kisebbre csökkentése végeselemes módszerrel, stb.)
  • Anteris #15
    "a gép kerekei azonban landoláskor részben összecsuklottak"

    na ebben egy percig sem kételkedek. Csak rá kell nézni azokra a futókra!
  • [NST]Cifu #14
    Meg az Egely-féle vitalitásmérő és a Gróf Spanyol-féle víz-plazmával hajtott autó...
  • [HUN]PAStheLoD #13
    magyar null-pont energiás ufo cucc rulla
  • [NST]Cifu #12
    Akkor legyen az Ez-Rocket, amely már évek óta repül...

    A lényeg, hogy a Space Ship One nem az első ember vezette civil rakéthajtású repülőgép...
  • Chappy #11
    Space Ship
    A repülés jövőjéért!

    Megyünk az androméda-ködbe!
  • NF #9
    Szerintem meg honfitársaink a 10000 fős agrav hajójukkal ;))
  • mrzool #8
    OK, akkor tippeljünk.:) Szerintem Rutanék nyerik a versenyt; ha nem jön közbe vmi nagy gixer, akkor akár hónapokon belül.
  • NF #7
    Hogy a világot nem fogja megváltani az egy dolog de hogy a díjat sem ez nyeri az is biztos...
  • Cat #6
    hát sztm egy vitorlázórepülőgépre gyorsítórakétákat pakolni nem nevezhető "fejlesztésnek"