Hunter

Kínai rajt-cél győzelem egy új űrverseny kezdetén

A magyar idő szerint szerda hajnalban fellőtt Sencsu 5 űrkapszula nem sokkal éjfél előtt ejtőernyője segítségével sima leszállást hajtott végre, ami Kína első emberi űrrepülésének sikeres befejezését jelentette, megnyitva az utat a jövőbeli űrtervek széles palettája előtt.

A földet érés a kínai média jelentései alapján helyi idő szerint reggel 6 óra 23 perckor történt meg. A helyszínről érkező felvételeken az űrhajó egyetlen utasa, Jang Li-vei alezredes a kapszula körül összesereglett tömegnek integetett. A jelentések szerint a kijelölt leszállóhelytől mindössze 4,8 kilométerre ért földet Jang, aki imbolygónak és kábultnak tűnt a felvételeken. A Xinhua hírügynökség szerint Jang "jó egészségi állapotban tért vissza" 21 órás űrutazásáról. Az űrhajós hamarosan elhagyta a leszállás helyszínét, hogy két és fél óra repülés után a pekingi irányító központban találkozhasson családjával és az űrprogram vezetőivel.


A pekingi irányítóközpontból folyamatosan figyelték a repülést

"Az űrhajó jól működött. Nagyon jól érzem magam, és büszke vagyok szülőföldemre" - mondta Jang. A Sencsu V egy Long March 2F rakétával érte el a világűrt, majd sikeresen pályára állt a 38 éves vadászpilótával. Első közzétett jelentkezése a kilövés után 34 perccel érkezett, melyben közölte: "jól érzem magam és a körülmények normálisak".

Történelmi, 21 órás űrutazása alatt az asztronauta nem jelentett egészségügyi vagy technikai problémát. Folyamatos beszélgetések zajlottak a pekingi irányító központtal, a kommunikációt a világ különböző pontjain elszórt állomások és hajók játszották át. Jang repülése során rádiós kapcsolattal beszélt a kínai vezetőkkel és családjával is. Hatodik földkörüli körében beszélt Csao Gangcsuan védelmi miniszterrel és megfogadta, hogy "maradéktalanul teljesíti küldetését", idézte a Xinhua.


A kapszulát belső Mongóliában történt földet érése után azonnal megrohanták a mérnökök és a mentőcsapatok


Jang Li-vei a kapszulából kimászás előtt

Az új kínai nemzeti hős családjának elmondta, élvezi az űrutazást. "Nagyon jól érzem magam a világűrben, minden tökéletes" - mondta Jang 8 éves fiának. "Megpillantottam gyönyörű otthonunkat (a Földet) és megörökítettem mindent, ami innen látható."

Az "isteni hajó", a Sencsu fedélzeti kamerái által sugárzott képeken látható amint Jang végig fut ellenőrzési listáin, integet a vezetőknek és családjának, illetve amikor a kínai és az Egyesült Nemzetek zászlaját tartja kezében. Az űrhajós nem volt szűkében az élelemnek sem, nem kellett lemondania a megszokott kínai konyháról, rizst, csípős-savanyú húst és csirkét fogyasztott, illetve gyógyfüvekből készült italt ivott.


A kiszállás utáni első pillanatok

A várakozásoknak megfelelően a Sencsu 5 belépő és szerviz moduljai leváltak a kapszulától a visszatérés megkezdése előtt. Ezután bekapcsoltak a hajtóművek, hogy a gép letérve földkörüli pályájáról leszállási röppályára álljon és elindulhasson Belső Mongólia sztyeppéi felé, a kilövési ponttól közel 1000 kilométerre kijelölt leszálló helyre. A pályán maradt modul továbbra is az űrben marad, hogy teljesíthesse saját küldetését az elkövetkező hónapokban. A visszatérési parancsot pekingi idő szerint reggel 5 óra 35 perckor adták ki.

A felső légkörben másodpercenkénti 8 kilométeres keringési sebességéről lelassuló űrkapszula miután átvágta magát a sűrű közegen, bevetette ejtőernyőit a további lassulás és a sima landolás érdekében. Összességében a küldetés a felszállástól a földet érésig 21 órát és 23 percet vett igénybe. A történelmi repülés során Jang tizennégyszer kerülte meg a Földet, ezalatt nagyjából 600.000 kilométert tett meg.




Kína következő vállalkozása néhány hónapon belül kezdetét veheti. Vagy a Sencsu V hőstettét ismételik meg egy nagyobb legénységgel, mivel az űrkapszula háromszemélyes, vagy hosszabb időtartammal a következő űrrepülés újabb lépéssel juttathatja közelebb Kínát álmai megvalósításához, hogy a világon a harmadik nemzetként ők is megvessék lábukat az űrben. Az elemzők szerint bár most még évtizedes lemaradásban vannak az amerikaiak és az oroszok mögött, öles lépteikkel hamar beérhetik a két nagy nemzetet.

A már többször emlegetett űrállomás fellövésének terve az űrhajó dokkolási képességeitől is nagyban függ, ennek gyakorlását hivatott szolgálni a pályán maradt modul, illetve emellé társul majd az űrséta kivitelezése.


A kínai újságok különkiadásban tudosítottak az eseményről


A sikeres földet érés után hatalmas hivatalos ünnepség vette kezdetét

"Jang visszatérése az első lépés véghezvitelét jelenti Kína űrkutatási terveiben. Újabb lépések következnek, megkíséreljük az űrsétát, az űrhajók találkozását és összecsatlakozását, valamint egy űrlabor létesítését" - jelentette a Xinhua szerda éjjel. "Egy nap magasan a Föld felett egy űrállomás lesz, amit akárcsak a Sencsut kínaiak fognak megtervezni, megépíteni és benépesíteni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #35
    Mer' amikor a szerbek "ZS"-t mutatnak, az nem nehezebb mint egy Vulcan-i köszönés. ;)
    Na ha figyelitek a fentebbi híreket ... hírtelen aktíválták magukat az amcsik, már fényezik az űrrepülőt, a ruszkik meg gyorsan kirándultak egyett.
    Zajlanak a dolgok ... megint, és ez így jó.
  • papabear #34
    Ehe, aranyos ahogy a "tajkonauta" V-t mutat. Kínaiul biztos nehezebb lenne a győzelem kezdő írásjelét inteni. :o)
  • Emmegki #32
    Nyugi, csak kémkedés lehet. (Szerintem málnaszörpöt szállít! :-)

    Nem szurkolok a kínaiaknak, de végre bemutatták, hogy nem csak az amcsik meg az oroszok tudnak űrhajót gyártani. Újra űrverseny lesz, és újra fejlődni fog emiatt a technika. Mert már kb. 10 éve áll.
  • zice #30
    ja még valamit b++, amit az utolso bekezdésedben irtál,azt nem kell elérni,hanem mind engedett,ha már elmúl 18,akkor nyugodtan használhatsz szexuális segédeszközöket...még Kínában is!:) Kaja,film,internet,ezekért se kell aggodnod,megkapod mind:))). [talán egy szépség hibával rendekezik a internet(Kínában),hogy az lehet,hogy kiszűrik a nagy pronógráfiai oldalakat:P...de magyar címeket simán eléred,úgyhogy no problemo:)))] Élj boldogan,s élvezd az életet:)...én meg megyek c++-ot tanulni[**** ki van:)]
  • zice #29
    talán ezért választottak inkább arabtérséget:)))
  • zice #28
    szeva kev...Hát én is ezt mondom, csak "sokan" mások[nem akarok neveket mondani:P] nem igy gondolják a dolgot...:)
  • kev #26
    Kinának sikerült az, ami semelyik más országnak sem : a Kinai - féle kommunizmust (ami soha sem volt azonos a volt Szovjet modellel),az egypártrendszert és a piacgazdaságot ügyesen egybeolvasztották és egy nagyon gyorsan fejlődő gazdaságot hoztak létre.

    zice-nek üzenem, hogy a gazdaság robbanás szerü fejlődése óta, senki nem akar a tankok elé állni Kinában...
  • zice #25
    ....jól van srácok...szerintetek hülyeséget mondok akkor higyetek azt,nekem aztán tök mindegy. Csak mondtam,mivel jobban tudom...a és a tankos dolog már 14 évvel ezelött történt,azóta...hát hadd ne mondjam elég sokat válzotozott,felfelé. na mindegy. Mindenkinek jó mulatast hétvégén, bulizzatok sokat, és sok-sok szép leányzót:P. aztán vigyázatok az ürlényekre:)
  • Yetike #23
    Hát zice, te sem vagy jobb a Deákné vásznánál úgy látszik :). Hogy miért kell negatív megjegyzéseket tenni? Csak nézz körül a világban és megtudod, nem minden olyan mint a mesében...

    Tudod vannak olyan csúnya államok, akik önző érdekekből bezúznak és megszállnak másik államokat, ezt nem mesélték este?
  • zice #22
    ...főleg azt nem értem,hogy történik egy ilyen esemény, most akár Kínáről van szó akár nem, de azért valljuk be,hogy ez egy újabb bizonyiték az emberi tárasadalom fejlettségére...Miért kell ennyien,ennyire negatív megjegyzéseket tenni...főleg,akik egyáltalán nem "szakértők",s nem ismeri a Kína aktúális helyzetét...