Hunter

Kína a Hold felé kacsintgat

Kína hivatalosan is megerősítette a korábbi híreszteléseket a holdra szállási törekvéseikről, ám előtte 2005-ig elindítanak egy űrhajót emberi személyzettel.

Az egyik vezető tudós, Liang Sili, elmondta, hogy további ember nélküli kilövésekre van szükség az űrhajósok "100 százalékos biztonságának" szavatolására a világűrben. A hivatalos szervek nem adtak további részleteket a Hold expedíció terveiről, az állami Xinhua hírügynökség annyit tett hozzá, hogy Kína reméli, a küldetés "a következő évtizedben" megvalósul.


Kína kétszer lőtt fel űrkabint mióta megkezdte az emberi űrrepüléssel kapcsolatos munkáját két évvel ezelőtt. Az utolsó űrhajót januárban indították útjára, ami egy majmot, egy kutyát, egy nyulat és néhány csigát állítottak pályára. A tudósítók szerint Kína fő motivációja az űrversenyben való részvételben, a nemzet tekintélyének növelése, mind otthon, mind a tengeren túlon.

"Az emberiség számára a 21. században az űr felhasználása olyan nélkülözhetetlen lesz, mint az elektromosság és a kőolaj a 19. században" idézi Liangot a China Daily napilap. Az újság megjegyzi, hogy három műholdat küldenek fel a következő év során az időjárás megfigyelésére, az óceánok tanulmányozására és természeti erőforrások kutatására. Emellett Kína folyamatosan próbál kiharapni egy darabot a nagy hasznot hozó kereskedelmi műhold felbocsátó piacból. Idén az ESA írt alá szerződést két kínai műholdra szállítandó műszereihez. A Kettős Csillag tervezet a Föld magnetoszféráját hivatott tanulmányozni, azt a mágneses "buborékot" ami körülveszi bolygónkat. Ez lesz az első eset, hogy Európa kínai műholdak mellett döntött kísérletei és megfigyelései elvégzéséhez. A tervek szerint Long March 2C rakéták állítják majd pályára a szondákat 2002. decemberében és 2003. márciusában.

Kína űripara a kilencvenes évek sorozatos visszaeséseiből kezd felépülni. A Long March 2E rakéta, ami egy telekommunikációs műholdat szállított, 1995-ben a kilövés után felrobbant, hat ember életét követelte a baleset. Egy másik kilövés utáni rakétakatasztrófa 1996 elején következett be, majd ugyanazon évben egy Long March rossz pályára állított egy 120 millió dollár értékű kínai műholdat, mely menthetetlenül elveszett a világűrben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wick #19
    Hahaha! És ha Amerika megbukik ő lesz a következő nagyhatalom. Bár lehet, hogy a túlszaporulatuk miatt kacsingatnak a hold felé. A társadalom számára felesleges személyeket oda fogják likvidálni? Te jó ég! A nálunk már bevált kínai diszkontok felköltöznek a holdra? Sírjak vagy nevessek?
  • rotator #11
    "Kína kétszer lőtt fel űrkabint mióta megkezdte az emberi űrrepüléssel kapcsolatos munkáját két évvel ezelőtt. Az utolsó űrhajót januárban indították útjára, ami egy majmot, egy kutyát, egy nyulat és néhány csigát állítottak pályára."

    Ebből a kompániából a majom valami kínai kiskölök lehet, a többi meg az elemózsia. ;)
  • CAD #10
    Imho messze vagyunk meg hold ill. mars kolonizaciojatol... ez a szaros ISS is mar miota epuleget, es tok picit kis pondro.

    Egybknt versennyel en is egyetertek, ennek koszonheto csomo dolog, ha nem lett volna verseny, akkor meg a radionak is csak egyszer halottuk volna a hangjat, azt is a Budapesti Gőz és Villamosági szakkiállításon.

    Kinara jobb figyelni, nagyon nagy orszag, sok emberrel...
  • zice #8
    miért kell annyire gúnyolodni....ehhh....(miközben semmit se tudtok róla)...
  • Inquisitor #6
    Ja igen, csak egy McDöncire fog jutni a holdon 6 kínai kifőzde!!! :)

    "Kína kétszer lőtt fel űrkabint mióta megkezdte az emberi űrrepüléssel kapcsolatos munkáját két évvel ezelőtt. Az utolsó űrhajót januárban indították útjára, ami egy majmot, egy kutyát, egy nyulat és néhány csigát állítottak pályára."

    Ezek szerint a nemrég ugyanitt levő hírben megemlített britt prof. és a magyar fószer (pénzdíjas magán-űrkutatási verseny) ugyanazon szinvonalon áll az űrkutatásban, mint az 1.000.000.000 lakosú Kína??????
  • Lacc #3
    Ja, majd megjelennek a holdon is a kínai gettók :)) Még csak az kéne!
  • Laalee #2
    kina azon ugykodik kiloni a fölösleges embereket kolonizalni :)
  • dewdew #1
    Kiraly a kep!

    Csak azt nem ertem, hogy minek ez az eszeveszett urverseny. Ha meg akarjuk hoditani a vilagurt, akkor ossze kellene fogni, es nem kulon kulok (amerikaiak, franciak, oroszok, kinaiak) erolkodni. Nem jo ez igy senkinek. Kina is inkabb a tulnepesedest oldana meg, meg az orszag elmaradott reszeinek a fejleszteset.

    Az meg, hogy 30 eve nem voltak a holdon, elgondolkodtato. Minek siettek annyira akkor, ha azota sem jutottak tovabb, sot egyszer sem csinaltak meg azota sem azt amit akkor.
    Egyaltalan volt ember a holdon? En nem vagyok benne olyan biztos. Van errol par erdekes weboldal is. Erdemes megnezni oket.