SG.hu

Földkörüli pályán az első kínai űrhajós

Sikeresen felbocsátotta Kína az első embert szállító űrhajóját a világűrbe. A kínai elnök szerint ez történelmi állomást jelent népüknek a világ tudományos és technológiai csúcsainak meghódításában.

"A haza dicső pillanatának" nevezte Hu Csin-tao kínai elnök az embert szállító első kínai űrhajó sikeres felbocsátását. "A Sencsou-5 űrhajó Föld körüli pályára állítása dicsőséges pillanat a hazának, és az embert szállító kínai űrhajó első győzelme" - jelentette ki a pártvezető-államfő az Új Kína hírügynökségnek.


Jang Li-vej hosszan várakozott a beszállás előtt

A csiucsüani űrtámaszpontról végrehajtott indítást több magas rangú vezetővel együtt a helyszínről figyelemmel követő Hu hozzátette: az űrutazás "történelmi állomást jelent a kínai népnek a világ tudományos és technológiai csúcsainak meghódításában". "A párt és a nép soha nem felejtik el azoknak az érdemeit, akik a hazáért, a népért és a nemzetért dolgoztak" - jelentette ki az elnök.

Ven Csia-pao kínai miniszterelnök a pekingi repülésirányító központból követte végig számos párt- és állami vezető társaságában a Sencsou-5 felbocsátását - közölte az Új Kína, amely nem említette meg a volt elnök, a kínai hadsereg jelenlegi főparancsnokának, Csiang Cö-min nevét - írta beszámolójában az AFP francia hírügynökség.


A "tajkonauta" beszállás előtt kezet fogott a jelentősebb katonai vezetőkkel

Az első kínai űrhajós, azaz tajkonauta, Jang Li-vej tíz évet készült élete nagy kalandjára. Jang 1965-ben született az északkelet-kínai Liaoning tartományban viszonylag jómódú családban: édesapja közgazdászként, édesanyja tanítónőként dolgozott. Jang 1983-tól repülőtiszt, és tíz esztendeje válogatták be a kínai űrhajósjelöltek csapatába. Ettől kezdve élete gyökeresen megváltozott. A kínai űrprogramot körülvevő titkolódzás miatt neki is, akárcsak a többieknek, megparancsolták, hogy még feleségének se beszéljen tulajdonképpeni munkájáról - írta az AFP francia hírügynökség a kínai űrhajóst bemutató anyagában, hozzáfűzve, hogy a kiképzési időszakban szüleivel is csak nagyritkán találkozhatott. Egyébként 13 éve nősült meg, és egy 8 esztendős fiú apja.




A 38 éves vadászpilóta azonnal nemzeti hős lett

Az alezredes végül bekerült abba a 14 fős keretbe, amelyből kikerült a történelmi űrutazás kivitelezője. A hivatalos kínai sajtó szerint azért esett rá a választás, mert pszichológiai tesztjei nagyon jól sikerültek. Szakértők korábban inkább azt a két jelöltet tartották esélyesnek, akik korábban az oroszországi Csillagvárosban is kaptak kiképzést.


Az AFP idézte az első kínai űrhajós nővérét is, aki kínai tömegtájékoztatási eszközöknek azt nyilatkozta, hogy öccse gyermekkorában ritkán volt beteg. A kiváló egészségnek örvendő fiú szeretett sportolni, főleg úszni és korcsolyázni. Az iskolában általában közepes tanuló volt, ám a reáltantárgyakból jeleskedett. A francia hírügynökség még megemlítette azt is, hogy Jang fizetése havonta 10 ezer jüan, azaz 1204 dollárnak megfelelő összeg volt, azaz kevesebb, mint a polgári repülés területén dolgozó pilótáké.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #13
    Hidd el a Japánok észbekaptak ... csak vagy nagyon jót, nagyon olcsót, vagy nagyon biztonságosat szeretnének csinálni. Nem itt volt hírben, hogy ők kb. 2 év múlva lesznek készen belépni a "versenybe"?
    Na igen. A ESA meg a ruszkik is "éledhetnének" már ...
  • zice #10
    Hát b++ nem tudom miből gondolod,hogy ez a helyzet Kínában...talán ott voltál, és ez mind láttad...???Hát nem tudom...akkor nagyon eltévedhettél:). Nem tagadom,vannak szegény helyek, meg minden(de hol nincs...mondd má' meg nekem). Az emberi társadalom nem ilyen egyszerű...na mindegy,ne firtasuk ezt,de az a lényeg,hogy Kína nem olyan,mint amilyennek Te képzeled(hidd el jobban tudom, azért mert Kínában születtem,és ott éltem 12 évig:)). Majd ha 2008-ban lesz rá lehetőséged,akkor érdemes kinézned Pekingbe(ugye akkor ott lesz az Olimpia). Meg fog változni a véleményed.
    Egyébként én is gratulálok Kínának a sikeres űrprogram miatt:)!
  • bandia #7
    Csak így tovább Kína! Remélem jól letörik majs az Amerikaiak nagyra nőtt szarvait:) Hajrá
  • Yetike #5
    ... és akkor kitör a Harmadik Világháború az amik és Kína között ...
  • Csatti #1
    Na talán a hülye amcsik lassan észbekapnak...