Mortimer

Razzia a warezcsoportok ellen

John Ashcroft főügyész bejelentése szerint három egymástól független hatósági akció eredményeképpen a szövetségi ügynökök mintegy 100 illegális szoftverkalózt tartoztattak le világszerte. A "Buccaneer" (kalóz) "Bandwidth" (sávszélesség) és "Digital Piratez" fedőnevű akciók a "warezscene" minden területét átfogták.

A főügyész szerint ez volt az eddigi legagresszívebb akció az illegális szoftverkereskedelem ellen, de hiába hitték a bünözők, hogy a digitális kor és az Internet mögé bújva nem kell félniük a hatóságoktól. Véleménye szerint a tegnapi akció jelentős mérföldkőnek számit a globális problémának számító harcban. "A gyanúsítottak letartóztatása egy nagyon alapos beépített FBI akciónak köszönhető, és egyértelmű üzenet lesz az ilyen bűncselekményeket elkövetők számára" - nyilatkozta Robert S. Mueller FBI igazgató.

Az akciók célpontjai az Egyesült Államokban és 5 másik országban (Ausztrália, Kanada, Finnország, Norvégia és Nagy-Britannia) magánszemélyek és szervezetek ("warez" csoportok) voltak, melyek az interneten keresztüli illegális szoftverek, mozifilmek és számítógépjátékok terjesztésére szakosodtak. A nyomozás még e hónap folyamán is folytatódik a személyek azonosításával.


Robert Mueller FBI igazgató (balra) John Ashcroft (jobbra) főügyész mellett

Operation Buccaneer: A több mint egy éven át tartó akció végén 58 vezető, illetve tag ellen adtak ki körözést az Államokban és más országokban. Ez volt az első hasonló célpontú, a határokon túlnyúló hatósági akció, mely a szervezetek legkényesebb pontjaira csapott le. A hadművelet elsőszámú célpontja a "DrinkOrDie" nevezetű warezcsoport volt, melynek kb. 40 tagja van világszerte. A nagyon jól szervezett, sejtszerűen felépített bünözőcsoport a legújabb számítógépes szoftverek, játékok és mozifilmek feltörésére, a másolásvédelem eltávolítára és később annak többszáz internetes helyre való terjesztésére specializálódott. Mivel ezen csoportok szállítói számos esetben a vállalatok belső emberei közül kerülnek ki, a kalóztermékek gyakran még a hivatalos megjelenés előtt, vagy azt órákkal követően már letölthetőek voltak. A többszázezer másolat által okozott kár millió dollárokban mérhető.

Operation Bandwidth: A 2001. december 11-én kicsúcsosodó beépített hadművelet több mint 30 ember elleni körözéshez vezetett az Egyesült Államokban és Kanadában. Az akció keretében a hatóságok létrehoztak egy warezsite-ot, melyet az FBI felügyelt. Az akció két éves ideje alatt több mint 100.000 file (12 ezer féle program, film és játék) haladt rajta keresztül, és több mint 200 személy vett részt a szoftverek feltöltésében. Ezek a személyek még a hivatalos megjelenés előtt elérhetővé tették a szoftvereket.

Operation Digital Piratez: Az akció eredményeképpen 9 ember ellen adtak ki körözést. A nyomozás keretében FBI titkosügynökök sikeresen beszivárogtak több különböző warezszervezetbe. A nyomozás nem csak a warezsiteokat és az azokat menedzselőket érintette, hanem az eredeti programokat másolhatóvé tévő cracker-csoportokat is.

Mindhárom fenti akciónál számos szerzői jogok védelmével foglalkozó szervezet, mint az Interactive Digital Software Association, a Business Software Alliance, a Motion Picture Association és független vállalatok, mint a Microsoft és a Sega is együttműködtek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • magus #67
    öhmm, plz forditsátok le az ISOnewseset meg többit mert nem értem.
  • tomcs #65
    DoD..hat igen, ezt a nevet nem is tudom mikor lattam eloszor, elso cd-rom meghajtom megkerult, akkoriban (ez mar kb 7-8 eve volt) jartak kozkezen kulonfele warez cd-k, ott lattam oket eloszor, nem akartam elhinni hogy ez tenyleg igaz es veguk..

    Ha jol veszem ki a hirbol, a Razor1911 pedig abbahagyja, orokre. ok se tegnap kezdtek, rengeteg release van az o nevuk mellett is, hat ezutan meg nem lesz.

    Lenyeg az egeszben, ha van egy tobb szazezer forintos profiknak szant program, es en azt letoltom hogy megnezzem, megtanuljam hasznalni, satobbi azzal szerintem se karositom meg a ceget aki kiadta, mert en semmilyen korulmenyek kozott nem vennem meg otthonra azt a programot. tulajdonkeppen nincs is ra szuksegem. persze letoltom mert erdekel, hobbiszinten nezegetem, kiprobalgatom, es kesz. semmi olyat nem csinalok vele amire keszult. ennyi erovel azt is lehetne mondani hogy elloptam az autogyar szellemi termeket mert kiraktam a szobam falara 1 bmw-s posztert amit en nyomtattam. mas kerdes hogy en is az illegalis szoftverfelhasznalas ellen vagyok, ha egy ceg komolyan hasznal valamit, es penzt keres vele, akkor igenis fizesse ki, mert a programozok megdolgoztak erte, nyuljon le belole barmennyit a forgalmazo stb, az ilyenek tenyleg megkarositjak azt aki a programot kiadta. viszont a ceges masolatok hogy keszulnek? vesznek 1 azaz egy db cd-t a legolcsobb licenccel es azt felrakjak sok-sok gepre, szoval ilyen modon tenylegesen lopott szoftverek tobbsegehez semmi kozuk a warez csoportoknak, aki az ilyeneket elkoveti meg azt se tudja altalaban hogy mi az az ftp. de a cegek altalaban tudnak kenopenzt fizetni, magas beosztasban dolgozo rendorismerosokre utalni, satobbi mig az "alsoteheneszbiharmajosi pistike, aki az uj 3d studio max-al csinalt szep fenylo teaskancsokat es kirakta az internetre hogy a jozsi a szomszed falubol is lathassa" meg eleg konnyu fogas, ugymond nem lo vissza, es szepen fel lehet sorolni, ezt is, ezt is ellopta, ennyi es ennyi a kar. tenyleg lehetne rengeteg ertelmesebb dologra osszpontositani azt a rengeteg eroforrast amit ebbe oltek, mint hogy listat keszitsenek sok ezer dollar nem letezo karrol es ezt az ujsagok megirjak, valamint par ember, akik onzetlenul csinaltak eveken keresztul a bortonbe keruljon
  • D3t0nat0r #64
    Bazze, most nem azt mondom, hogy én híve vagyok a bűnözésnek, de Afrikában és a szegény országokban naponta több ezren halnak éhen, és akkor ilyen f@szságokkal foglalkoznak, hogy a buzi M$ nek és társainak még több pénze legyen! Undorító!
  • Frank99 #60
    Gyermekprostitúció: naponta 3000 új áldozat
    Az UNICEF konferenciáján terrorizmusnak és emberiség elleni bűntettnek minősítették a gyermekek szexuális kizsákmányolását.
    Összesen mintegy 250 millió gyermeket használnak ki ily módon.

    Pl. lehetne ezzel is foglalkozni,kedves FBI!
  • Frank99 #59
    Ha így nyomultak és nyomoztak volna a fasz Bin Laden és társai után, akkor nem pusztult volna el a WTC!!!
    Nálunk is sorolhatnám, amik után lehetne nyomulni, helyette itt is állandóan basztatják a magánszemélyeket...Fuck You!
  • radical #58
    A spanyolviaszt nem, de aki a fejedre szarik az én vagyok...
    Egyébként meg ki a pöcsöm vagy?
    Ha 2 klikknél mélyebbre látnál a neten akkor tudnád hogy razziák voltak és lesznek is. Ilyenkor sokan lebuknak még többen beszarnak de pár hét múlva megy tovább a szekér. Úgyhogy most is lesz valahogy.
  • radical #55
    Na EZ egy megaLOL. Hidd el ebből ami itt van egy szót se értenek... Vagy nem erre a fórumra gondoltál?
    A scene meg nem halott hanem átszerveződik.
  • TWN #54
    Előzetes Carnivore hír után már éppen logikus volt egy hasonló érdekes lépés -.-. Nem lenne 1*űbb statisztikát kirakni erről? Amúgy meg: én is félek attól, hogy a felhúzott kotonom kék képernyővel fog visszanézni rám.. Hát legyen minden nap csütörtök?
  • marque #49
    egy magyar vonatkozású adalék: a www.chromance.com is shutdown-olt..
  • mikike #27
    vicces amit írsz

    főleg ha figyelembe vesszük hogy a négerek öldöklésért ugyanazt a büntetést szablyák ki mint warezolás miatt

    úgy látszik nagyon nagyon sokat ér ez a szellemi termék dolog (amiben meg főleg pláne, hogy nem is a programozóé lesz a termék /aki írta!!!/ hanem a cégé ahol dolgozik)