Franczy

100 millió dolláros kalózszoftver szállítmány

Az amerikai hatóságok pénteken bejelentették, hogy a napokban sikerült lefoglalniuk az Egyesült Államok történelmének eddigi legnagyobb illegális szoftverszállítmányát, mely nem volt más, mint egy különböző Microsoft Windows szoftverekkel megrakott óriási konténer, mely az előzetes becslések szerint mintegy 100 millió dollárt érne, ha nem hamis szoftverekről lenne szó. A szövetségi nyomozók elmondták, hogy egy professzionálisan kiépített szoftverkalóz társaság áll az ügy hátterében, mely társaság elsősorban Los Angelesben és Tajvanon folytatta illegális tevékenységeit. A szállítmány lefoglalására egyébként akkor került sor, amikor a társaság egyik tagja megpróbálta megvesztegetni a szövetségi nyomozóiroda egyik álcázott ügynökét.

"Kijelenthetem, hogy az ügyben érintett összes nagykutyát sikerült elkapnunk, rendkívül alapos munkát végeztünk. A szoftverkalóz társaságot leginkább a drogmaffiához tudnám hasonlítani, és állítom, hogy legalább olyan nehéz volt rács mögé juttatni a tagjait, mintha egy drogos banda tagjait kellett volna elkapnunk" - nyilatkozta Lee Baca, a Los Angeles-i megyei rendőrfőnök egy nagy raktárban tartott sajtótájékozatón, mely raktárban egyébként magát az illegális szoftvermásolatokat tartalmazó konténert is lefoglalták a napokban. Rendőrségi források szerint a konténerben mintegy 31 ezer darab hamis Windows szoftvert találtak a szakemberek.

Az üggyel kapcsolatban az a legzavaróbb, hogy a lefülelt hamisított Windows operációs rendszereket szinte alig lehetett megkülönböztetni az eredeti Microsoft termékektől - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Rich LaMagna, a Microsoft nyomozócsoportjának egyik vezetője. LaMagna elmondta, hogy a konténerben nem csupasz CD-ken tárolt Windows szoftverek voltak, hanem profi módon legyártott dobozban, dokumentációval együtt szállított Windows másolatokról volt szó, melyekről csak az eredeti Microsoft hologramok hiányoztak, valamint néhány apróbb gyártási hiba árulkodott arról, hogy nem eredeti, hanem másolt szoftverekről van szó.

A lefoglalt konténerben található több mint 31 ezer darab illegálisan másolt szoftver közül mintegy 4 ezer a közelmúltban bejelentett Windows XP volt, a többi szoftver nagy része pedig Windows Millennium volt, de ezenkívül néhány Symantec antivírus szoftver is helyet kapott a nem mindennapi szállítmányban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #6
    Itthon is lehet kapni ilyes software-t, kb. 3000Ft/CD-ért. Arra jó, hogy az egyszeri rendőr biztosan nem fogja észrevenni a különbséget. Persze mondjuk egy ilyen software-rel fejlesztett alkalmazást valószínűleg nem célszerű eladni :)
  • Tomcat.no1 #2
    Pontosan! Ezt én is elítélem, rácsmögé velük!!!!
    De a valóban kalóz szoftwareket nagyon is támogatom!!!!!!!!! :) (mert olcsobb sokkal)