Franczy

Kína: Windows XP-vel a szoftverkalózkodás ellen

A tegnapi nap folyamán Pekingben a négy legnagyobb kínai számítógépgyártó cég képviselői bejelentették, hogy cégeik legújabb komplett számítógépeire gyárilag telepítik a Microsoft közelmúltban debütált operációs rendszerét, a Windows XP-t, mely lépéssel nem titkoltan azt szeretnék elérni, hogy a Kínában óriási méreteket öltő szoftverkalózkodás némileg visszaszoruljon. A kínai számítógépgyártók ötletét természetesen a Microsoft üdvözölte leginkább, ugyanis a tervezet révén a szoftveróriás a közelmúltbéli rossz időszak után újra komolyabb nyereséget érhet majd el a kínai szoftverpiacon is.

A Microsoft szerint egyébként Kínát nyugodtan lehet a szoftverkalózkodás melegágyának nevezni, hiszen a legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy az elmúlt évben Kínában telepített szoftverek több mint kilencven százaléka kalózszoftver volt. Kína négy legnagyobb számítógépgyártó cége, név szerint a Legend Holdings, a TCL Computer Technology, a Great Wall Corporation, valamint a Tsinghua Tongfang most azonban úgy határozott, hogy lehetőségeikhez mérten megpróbálják felvenni a harcot az illegális szoftvermásolatokkal, melyben komoly segítségükre lehet, hogy a közeljövőben a négy cég által gyártott asztali személyi számítógépek mindegyikére már gyárilag telepítik a Windows XP operációs rendszert. Kelvin Hou, a Microsoft kínai részlegének vezérigazgató helyettese az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy reményei szerint a kínai számítógépgyártók mindenképpen üdvözölendő döntése révén viszonylag rövid időn belül 30-ról legalább 40-50 százalékra nő a Kínában használatos legális Windows XP-k aránya.

Szakértők szerint elképzelhető, hogy a négy legnagyobb kínai számítógépgyártó példáját hamarosan a kisebb cégek is követik majd, ugyanis ezen kisebb cégek körében jelenleg még bevett szokásnak számít, hogy az új számítógépeikre gyárilag kalózszoftvereket, többek között illegális Windows XP másolatokat telepítenek. Erre legtöbbször azért kényszerülnek a kínai cégek, mert a közismerten nem túl pénzes kínai vásárlók egyszerűen nem fizetik meg a Windows XP-vel ellátott számítógépek felárát, viszont valamilyen operációs rendszerre azért mégis csak szükségük van. Ezenkívül az is a kalózszoftverek felé csábítja a felhasználókat, hogy míg a Windows XP a boltokban hivatalosan 180 dollárnak megfelelő összegbe kerül, addig a szoftver illegális másolatát tartalmazó CD-ket már 1-3 dolláros áron be lehet szerezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!