Berta Sándor

Autonóm közlekedés - együttműködik a Daimler és a BMW

A kooperáció azért érdekes, mert a Mercedes és a BMW rivalizálása legendás, több évtizedre nyúlik vissza és a versenyből mind a két fél profitált.

Január végén derült ki, hogy szövetségre léphet a Daimler és a BMW. A két autógyártó már korábban azt vizsgálta, hogy miként ötvözhetnék a fejlesztési tevékenységüket és jelezték, hogy csökkentenék az önálló közlekedéshez szükséges operációs rendszerek fejlesztésének milliárdos költségeit. Az eddigi egyeztetések során felmerült a termékfejlesztés összevonása és az is, hogy a társaságok egymás számára elérhetővé tehetik a szabadalmaikat.

Most a Daimler és a BMW bejelentette, hogy közösen akarja kifejleszteni a vezetőket segítő rendszerekhez és az automatizált közlekedéshez szükséges következő technológiagenerációt. A két fél hosszú távú és stratégiai együttműködést tervez, s a céljuk egy rugalmas platform megalkotása és rövidebb innovációs ciklusok kialakítása. A megalkotott technológia várhatóan a következő évtized közepétől lesz elérhető, s az európai, a kínai és az egyesült államokbeli autópályákon egyaránt lehetővé fogja tenni az autonóm közlekedést.

Ola Källenius, a Daimler konszernkutatásért és Mercedes-Benz járművek fejlesztéséért felelős igazgatósági tagja kijelentette, hogy az autonóm közlekedés a számukra egyike a legforradalmibb trendeknek, s ezen intenzíven együtt dolgoznak a Daimlerrel. Nekik és a Daimlernek is a biztonság a legfontosabb. Individuális rendszerek helyett egy megbízható, összevont rendszert akarnak megalkotni, amely érezhetően hasznot hoz az ügyfeleiknek. Klaus Fröhlich, a BMW fejlesztésért felelős igazgatósági tagja hozzátette, hogy hosszú távú partneri kapcsolatokra törekednek azért, hogy megvalósítsanak egy rugalmas, nem exkluzív platformot. Növelni akarják az innovációs erejüket és meggyorsítani a technológia elterjedését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!