Berta Sándor

Kiterjesztették a Facebook elleni szövetségi vizsgálatot

Teljes és átfogó vizsgálat bontakozik ki a tengerentúlon a Cambridge Analytica botránnyal kapcsolatban.

A The Washington Post az ügy részleteit ismerő forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a vizsgálatot kibővítik a Facebook által közölt adatokkal és információkkal. Az eljárásban szerepet kap a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), az amerikai igazságügyi minisztérium, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) és az Amerikai Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyelete (SEC) is.

A vizsgálat során azt is tanulmányozni fogják, hogy az óriáscég mit tudott az ügyről, s mit és hogyan kommunikált annak kapcsán. Górcső alá veszik, hogy a Facebook kijelentései megfeleltek-e a valóságnak és a közvélemény, illetve a befektetők teljes és megfelelő tájékoztatást kaptak-e az ügyben. A résztvevő szakemberek egyaránt vizsgálják majd a Facebook és a Cambridge Analytica szerepét.

A Facebook képviseletében Matt Steinfeld szóvivő úgy kommentálta a hírt, hogy a folyamat során együtt dolgoznak az USA és Nagy-Britannia illetékes hivatalaival. A közösségi platform közölte azt is, hogy kapott kérdéseket a szövetségi ügynökségektől és azokra válaszolni fog, illetve a rendelkezésére álló információkat megosztja majd. Az amerikai igazságügyi minisztérium és a szövetségi ügynökségek nem kommentálták a hírt.

David Vladeck, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság Fogyasztóvédelmi Irodájának korábbi igazgatója azt nyilatkozta, hogy az a tény, hogy az ügyben az igazságügyi minisztérium, az FBI, a SEC és az FTC is vizsgálódik, komoly aggodalmakat vet fel.

A Cambridge Analytica botrány márciusban robbant ki, amikor kiderült, hogy az elemzőcég 50 millió Facebook-profil adatait szerezte meg és ezeket politikai célokra használták fel. Később ismertté vált, hogy a Cambridge Analytica 2 milliárd Facebook-profilhoz férhetett hozzá. A vállalat egyébként 2017 elejéig tárolta a közösségi oldaltól szerzett adatokat. Ime Archibong, a Facebook termékpartnerségekért felelős alelnöke május közepén bejelentette, hogy a botrány kirobbanása után átvizsgáltak a szolgáltatáshoz hozzáférő több ezer alkalmazást és azok közül 200-at várhatóan kizárnak majd a rendszeréből. Az USA-ban ezt követően indult nyomozás. Júniusban kiszivárgott, hogy a közösségi portál hatvan hardvergyártónak biztosított éveken át átfogó hozzáférést a felhasználói adataihoz. A Facebook annak ellenére adott egyes vállalkozásoknak különleges jogokat, hogy már tudott az illegális adatgyűjtésekről. Június közepén Mark Zuckerberg válaszolt a kongresszusi kérdésekre, majd a hónap végén Steve Satterfield, a konszern adatvédelmi igazgatója kijelentette, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem osztották meg szabálytalanul az európai felhasználók személyes adatait a Cambridge Analyticával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!