Berta Sándor

Nem 50 millió, hanem 2 milliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá

A közösségi platform vezetője – a Cambridge Analytica botrány ellenére - egyelőre nem akarja minden ország esetében biztosítani a szigorúbb adatvédelmi szabályokat.

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül. Zuckerberg szerda kora este, újságírókkal tartott telefonkonferencián ismertette a sajtót is meglepő adatot. "Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amelyek az emberek összehozásából fakadnak" - fogalmazott Zuckerberg. Majd hozzátette: "most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket".

Korábban még Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője blogbejegyzésben annyit közölt, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, s ebből 71 millió felhasználó volt amerikai. Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója - aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta - Twitter-bejegyzésben reagált, s közölte, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel. A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, s ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról.

A tegnap este nyilvánosságra került újabb információk nagy visszhangot keltettek a kongresszusban is, ahol a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg Zuckerberget. "Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg" - fogalmazott újságíróknak Ed Markey, demokrata párti szenátor, a felsőház kereskedelmi bizottságának tagja. Ez a bizottság hallgatja meg a jövő héten Zuckerberget.


Mindennek ellenére Mark Zuckerberg a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjújában elutasította azt a felvetést, hogy más államok is profitáljanak a 2018. május 25-én hatályba lépő új európai uniós adatvédelmi irányelvből (GDPR), amely minden adatfeldolgozásra vonatkozni fog. Ugyanakkor a menedzser hangsúlyozta, hogy az új törvény olyan globális változatán dolgoznak, amely az irányelv szellemiségét viszi tovább és amely biztosítja majd, hogy bizonyos jogok a Facebook Európai Unión kívüli szolgáltatásaira is érvényesek legyenek. Azt Zuckerberg viszont nem közölte, hogy mely jogokról van szó, csak annyit árult el, hogy jelenleg is zajlik a részletek kidolgozása és rögzítése.

Adatvédelmi aktivisták már hosszú ideje követelik azt, hogy a nagy amerikai technológiai konszerneknek általánosan be kellene tartaniuk az Európai Unióban érvényes adatvédelmi és a magánélet védelmével kapcsolatos előírásokat, továbbá azok alkalmazását ki kellene terjeszteniük az Európán kívüli felhasználókra is. Nicole Ozer, az Amerikai Polgári Szabadság Unió (ACLU) technológiai és polgári szabadságjogokért felelős igazgatója rámutatott, hogy az európai uniós jog használatához szükséges rendszerek már rendelkezésre állnak. Zuckerberg kijelentései éppen ezért nem megfelelőek. Az ő véleményük az, hogy ha a felhasználók magánéletét megfelelő módon meg akarják védeni, akkor ezt törvényben rögzíteni kell.

A Szilícium-völgy nagy cégei közül az Apple már jelezte, hogy ugyanazt a védelmet akarja biztosítani az egyesült államokbeli vásárlóinak, mint amelyet az európai ügyfelei is megkapnak majd. Jeff Chester, a Digitális Demokrácia Központ (CDD) ügyvezetője leszögezte: azt szeretnék, hogy a Facebook, a Google és az összes többi vállalat az Amerikai Egyesült Államokban és világszerte is integráljon a rendszerébe minden Európában újonnan bevezetett adatvédelmi és magánéletet védő mechanizmust.

Némi változás azért így is van, a Facebook a korábbinál könnyebben értelmezhető nyelvezetben íródott felhasználási feltételeket és adatkezelési szabályzatot vezet be annak érdekében, hogy a felhasználói könnyebben megértsék az abban foglalt dolgokat. A megújult adatkezelési szabályzatot úgy fogalmazták, hogy a benne foglaltak az átlagemberek számára is könnyen értelmezhetőek legyenek. A cég jogosítványai nem változnak a három évvel ezelőtt publikált, mostanáig hatályos felhasználási feltételek óta és a változás nem érinti a felhasználók által személyre szabott adatvédelmi beállításokat sem. A közösségi oldal emellett egy héten át a felhasználók visszajelzését is várja adatkezelési irányelveivel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #14
    Szépek az elvek, de ha a társadalom döntő többsége informatikailag éretlen, és emocionálisan totálisan befolyásolható, akkor ez lesz belőlük. Az biztos, hogy 20-30 év múlva a különböző pszichológia kurzusokon önálló, azaz fontossága miatt önállóan felvehető tananyag lesz a Facebook és társainak befolyásolási képessége, és ennek digitális járvánnyá válása. Ez egészen biztos. Amit a Facebook csinál pszichológiai értelemben egy akkora, óriási, kiemelkedő nagyágyú, mint a megboldogult Yamato vagy Muszasi csatahajó lövegei a II. vh-ban. Csak ezzel "lőnek" is, és az eredménye maximális, ha élhetek ilyen metaforával.
  • Skylake #13
    Nem a mi nézőpontunkból vett személyes kapcsolati információ a lényeg itt. Az áru ebben az esetben az aktivitás, amit a különböző oldalakra feltett FB eszközök, szkriptek, azonosító és követő technológiák rögzítenek. Ezeket az információkat kiválóan lehet profilírozásra használni, és eladni harmadik feleknek, más piaci szereplőknek, akik ez alapján (is) majd targetálják ami eléd / elénk kerül. Online vállalkozások egész serege adja-veszi ezeket az információkat, az azokból aggregált különböző adatokat.

    Ez olyan szinten megy, hogy például a hírhedt Ghostery bővítmény, ami pont elvileg az ilyen tracking kiszűrésére van az usereknek barátilag odatolva, cukimuki szellemkével reklámozva a mögötte álló cég nagyjából abból keres pénzt, hogy mely tartalmakat hogyan és milyen módon blokkolnak a felhasználók. Ghostmark. Ez az információ remekül eladható a bigdata piacon, segítésével optimalizáltabb, hiredtés- és követésblokkolók által (egy ideig) kevésbé megfogható reklámtartalmak készülhetnek. Bár host fájl, Ublock, Privacy Badger és Decentraleyes kombóval, plusz a Firefox dom.storage blokkolásával, és privacy.trackingprotection engedélyezésével nálam 0 darab hirdetés jelenik meg bárhol is legyek.
  • wraithLord #12
    Tehát akkor kb. az összes FB useréhez? Meglepődtünk? Nem.

    "...amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg."
    Szerintem ez már megtörtént egy ideje. :D
  • molnibalage83 #11
    Továbbra sem értem. Ha nem fórumozol és nincs FB-n, akkor a való életbeli ismertséget hogyan követi le a FB ami csak offline? Nekem van olyan ismerősöm, akinek nincs FB accontja, linkedin van és kurvára nem dobja fel a linked in, hogy akkor legyen ismerős. Minden més FB ismerőst és munkatársat meg kb. igen.
  • Skylake #10
    Úgy bizony. A dedikált applikációk pontos célja, hogy mindazok a tracking technológák, amelyek egy webes felületen blokkolhatók, illetve a működés logikájából adódóan nem biztosíthatók, kiválthatók és teljes mértékben biztosíthatók legyenek. Legyen a követés legteljesebb eszköze maga mobileszköz, amit az user magánál tart állandóan bekapcsolva.
  • Skylake #9
    Az, hogy az adott session mögött dinamikus IP van, tökre semmiféle problémát nem jelent nekik a követés kapcsán, mivel a netező felhasználók döntő többsége esetében ez a helyzet. Másrészt teljesen lényegtelen a követési technológiájuk nézőpontjából, hogy x vagy y user "fent van-e a Facebook-on". Az adott személy neve, és a többi adat, ami alapján te, mint ember ismersz egy másik embert csak neked, mint embernek lényeges adat. A követés és reklámkihelyezés tekintetében ezek az információk abszolúte lényegtelen tényezők. Mit látogatott meg, mennyi időt töltött ott, (totálisan részletekbe menően, tehát mintha egy ember melletted állna, és nézné mit csinálsz az adott IT eszközön) - ezek, és ennek sokezer változója a lényeges. Az is mérve van, hogy a hírfolyam nevű agymosószekciót amikor pörgeti át az user, melyik bejegyzés felett hány századmásodpercig áll meg. Ez alapján generálja Algoritmus Rezső, hogy mit kap az adott user következőnek, realtime! Ilyen ez: b*szott mesterséges, és végletekig addiktívra tolt. A legkifinomultabb gépi technológiákat használjuk arra, hogy kielégítsük a legprimkóbb emberi ösztönöket.
  • molnibalage83 #8
    Akinek nincs FB profilja és mondjuk nem is fórumozik annak legfeljebb az IP címhez tudja kötni, de személyhez nem. Ha meg din. IP címe van, akkor még az sem megy.
  • ugh #7
    Meg arra amikor valami baromnak fent van a telefonjan az app.
    Majd felhiv a nevjegyzekebol ahol benne van a szuletesi datumod, mert nehogy elfelejtse, az email-ed, esetleg lakcim, meg meg nehany megjegyzes.
    Es maris "nem regisztralt tag" vagy.
    Sanszos, hogy a nevedhez csatolt fenykep is megy a tobbi infoval egyutt.
    Te hivtad, o hivott, mennyit beszeltetek, mikor.
    Sanszos hogy az sms, mms-ek tartalma is "biztonsagi mentesre" kerul.
    Te meg hasznalj felhot pedig csak el kene kerned toluk....
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2018.04.05. 12:58:54
  • Skylake #6
    Ne a névvel rendelkező userekre gondolj, hanem minden olyan online aktivitásra, ami u a platformon történő regisztrációt nem jelent, viszont ugyanúgy követhető a like gombok, meg a többi tracking szemetük segítségével. Ahogy más cégek is, a Facebook azokat is követi, akik a büdös életben nem reggeltek a sz*rukra. Számukra nem lényeges az, hogy az akármilyen ID mögött lévő aktivitás kicsodához, milyen nevű személyhez köthető.
  • ugh #5
    "Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg"
    Ugye nem gondolja senki akinek egy teglanal tobb esze van hogy ez uj volt nekik.
    Inkabb az hogy tudatak rola, sot hasznaltak is, de ha kiderul jo politikai toket lehet belole kovacsolni az ellene valo hoborgessel.

    Inkabb az furcsa hogy meg mindig semmi kovetkezmenye nincs a facebookra nezve.
    Azaz ebbol egyertelmuen latszik a kormanyzati hatszel.