Berta Sándor

Itt az újabb Facebook-botrány

A közösségi oldal hatvan hardvergyártónak biztosított éveken át átfogó hozzáférést a felhasználói adataihoz.

A The New York Times cikke alapján a botrányban érintett többek között az Apple, az Amazon, a BlackBerry, a HTC, a Microsoft és a Samsung is. A Facebook a hardverek és szoftverek alkalmazásprogramozási felületeinek (API) elkészítéséhez nyújtott ilyen módon segítséget a nagyvállalatoknak. A társaság azzal érvelt, hogy az API-k az alkalmazások elterjedése előtti korszakban voltak nagyon fontosak a Facebook-használathoz, de az adatokhoz való hozzáféréseket erősen korlátozták és egyetlen olyan eset sem vált ismertté, amelyben bárki is visszaélt volna a felhasznált információkkal.

A The New York Times egyik riportere tett egy próbát és kiderült, hogy a BlackBerry, amelynek a készülékével a közösségi oldalon bejelentkezett, közel 300 000 felhasználó adataihoz férhetett hozzá. Az információk között voltak a kapcsolati, a vallási, a képzési, valamint a politikai meggyőződéssel és a meglátogatott rendezvényekkel kapcsolatos adatok. Ez az adatszerzés még azok esetében is működött, akik kifejezetten megtiltották a személyes információik kiadását harmadik fél számára.

A Facebook azzal érvelt, hogy ezekben az esetekben az okostelefon-gyártókat szolgáltató-partnereknek tekintette, s azokra a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság 2011-es előírásai nem vonatkoznak. Azok ugyanis kimondják, hogy a vállalat az érintettek adatait azok kifejezett beleegyezése nélkül nem adhatja tovább harmadik félnek.

A márciusban kirobbant Cambridge Analytica-ügy következtében a Facebook elkezdte megszüntetni a hardvergyártókkal kialakított partneri kapcsolatokat. Az Apple azt nyilatkozta, hogy tavaly ősz óta semmilyen információt sem kapott a közösségi portáltól. A BlackBerry pedig azt hangsúlyozta, hogy ezeket az adatokat nem gyűjti és statisztikailag sem elemzi - ennek ellenére a fájlokat részben az óriáscég szerverein tárolták. A Facebook és a hardvergyártók közötti titkos szerződések kizárólag azt engedélyezték a cégeknek, hogy az információkat felhasználva Facebook-kompatibilissé tegyék az eszközeiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #7
    Nem a személyes adataid a lényeg, hanem hogy mit csinálsz a neten vagy az életben. Utóbbit jól lehet követni, amióta kitalálták az okostelót. Vagy a Messenger/Facebook app direktben, vagy megveszik a Google-től az Android által összeszedett adatokat... :D

    Rég nem arról szól az egész, hogy milyen adatot adsz meg, annyi mindent tudnak rólad hála a modern technikának, hogy az már nem egy nagy kihívás, hogy (ha) nem tudják konkrétan ki vagy. Vagy egyszerűen nem érdekli őket, a tömeg viselkedése, szokásai stb. a lényeg.
  • morguldae #6
    Mi ezen a meglepő. Mégis miből lehetne fenntartani egy ekkora céget, ha nem az adatok eladásából, amikhez hozzájut. Csak nem gondolta bárki is, hogy a facebook jótékonysági intézmény, és az emberekért működik? Nyilván abból él meg, hogy reklámoz meg eladja az ilyen olyan adatokat. A sok idióta meg, aki használja most csodálkozik.... Röhej! Mégis mit hittél? Okoska ne adjál meg valós adatot magadról sehol!!!!!
  • Tetsuo #5
    Már eleve egy adathalász és megfigyelő rendszer elemeként funkcionál. A botrány azért robbant ki, mert nem csak ámerikai cégeknek adott ki adatot, hanem európai és ázsiai (pl. kínai) vállalatoknak is.
  • cateran #4
    " Ő jó lesz példamutatásra. A többiek már fele ilyen nagyon nem lesznek. Ha akarnának sem, mert tanultak a cukor hibájából."

    Ja..az emberek es az emberiseg errol hiresult el...hogy tanulnak a hibakbol...
  • Macropus Rufus #3
    ez igaz. De az elődjének a példájából tanulva, lehet már ennyire f@szkalap nem lesz. De valamit kezdeni kell ezzel az egész jelneséggel. Mármint azzal, hogy az adataimmal kereskednek úgy, hogy ebből semmit nem kapok én cserébe. (ja: ingyen van a program, de tele van reklámokkal... akkor most mi is van? fizetek az adataimmal + reklámot is kapok, ami sok esetben használhatatlanná teszi a programot. Egy jó kis vr játékban megjelenő hírdetésnél nincs is jobb :) a szemem sokkot kap ilyenkor)
    Sőt, olyan emberek adataival is kereskednek akiknek semmiféle közük nincs pl. a facebook-hoz. Elég csak olyan oldalt látogatni amin van like gomb és véged. Szóval valamit kezdeni kell a jelenséggel. És ilyenkor szokott életbe lépni a példa mutatás. Mark eléggé nagyra nőt. A platformja képes választásokat is befolyásolni, gyak. a napi politikát is tudná alakítani ha akarná. Ő jó lesz példamutatásra. A többiek már fele ilyen nagyon nem lesznek. Ha akarnának sem, mert tanultak a cukor hibájából.
  • Macropus Rufus #1
    elöbb vagy utóbb de cukorhegy komoly bajba fog kerülni. Értem ez alatt akár a letőltendőt it. Egyből lelohadna az a kurva nagy vigyor a fejéről. (lásd: szenátusi meghallgatását. Kb. olyan fejet vágot mint aki konkrétan besz@rt)