Berta Sándor

Komoly játékos lesz Kína az elektromos önvezető autók piacán

A hatalmas ország cégei egyébként is helyet követelnek maguknak az autópiacon, de a technológiaváltás nagyon felgyorsítja ezt a folyamatot.

Carsten Breitfeld 2016-ban 20 év után feladta stabil vezetői pozícióját a BMW-nél és egy kínai startuphoz szerződött. A Future Mobility Corporation vezetőjeként a Byton márkával és egy sportos terepjáróval tért vissza az autópiacra. A menedzser úgy emlékezett vissza a két évvel ezelőtt történtekre, hogy a döntése után sokan megkérdőjelezték az épelméjűségét, köztük a saját felesége is. Elismeri, hogy a lépése meglehetősen kockázatos volt, a kínai cég azonban rendkívül ambíciózus és olyan területekre összpontosít, mint az elektromobilitás és az autonóm közlekedés.

A Future Mobility Corporation első embere a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show (CES) keretében bemutatta a Byton elektromos terepjárójának prototípusát, amely teljes mértékben működőképes és szinte teljesen megegyezik a sorozatgyártásba kerülő változattal. Az új modell hatótávolsága 400 kilométer és 2019 végén kerülhet a kínai, majd 2020-ban az európai és az észak-amerikai piacra. Később érkezni fog még egy limuzin, az üzleti tervek alapján a vállalat 2021-re lehet nyereséges.


Lehetséges vetélytársaik között nem csupán a klasszikus gyártók vannak, hanem például a Tesla is. A kínai cég Európában és a Szilícium-völgyben is létrehozott kirendeltségeket, így Breitfeld Kína, Németország és az Amerikai Egyesült Államok között ingázik. Úgy véli, az autók gyakorlatilag guruló okostelefonok lesznek és a hálózatba kötöttség nagy szerepet játszik a területen, még nagyobbat is, mint a lóerők. A CES-en pont azt emelte ki, hogy a lóerőket inkább digitális erővel kell helyettesíteni, a lényeges pedig a felhasználói élmény.

Ehhez tartozik, hogy a gépkocsit arcfelismerő funkcióval látták el és csak a sikeres azonosítás után engedi be a sofőrt a járműbe. A belső tér gyakorlatilag egy digitális nappali: a hagyományos műszerfalat egy hatalmas kijelző helyettesíti, míg a kormányt egy táblagépbe integrálták. A kijelző egyaránt vezérelhető érintés, hang vagy gesztusok által. A jármű tervezésekor az önálló közlekedés szempontjait vették figyelembe, így az első ülések elforgathatók és az utasok egymással szemben ülve beszélgethetnek. Az új modell lehetővé teszi majd a magas fokú automatizált közlekedést, de a vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy rövid időn belül átvegye az irányítást. 2020-tól az autó már képes lesz bizonyos helyzeteket teljes mértékben önmaga is megoldani.


Breitfeld szerint egy nagy multi keretein belül nem lehet olyan gyorsan megvalósítani a különböző mobilitáskoncepciókat és az azokra adott válaszokat, mint amennyire azt ő szükségesnek ítélte. A kínai startup mellett szólt a lendület és az, hogy olyan ázsiai óriások karolták fel, mint a Tencent, az autókereskedelemmel foglalkozó Harmony és a Foxconn. A távol-keleti állam emellett ideális környezet, mert az egyes projektek gyorsan megvalósíthatók és a támogató hozzáállás segíti a vállalkozásokat. Közlése szerint a jó ötletekre Kínában még hamarabb befektetőket lehet szerezni, mint a Szilícium-völgyben.

A Future Mobility Corporation központja Nankingban van és ott épült ki az első gyártóüzem is, míg a tervezőstúdió Münchenben, a szoftverfejlesztést és a különböző tevékenységeket pedig a Szilícium-völgyben végzik. A 400 munkatárs 35 százaléka amerikai, 25 százaléka német, a többiek kínaiak. A menedzsmentben egyaránt megtalálhatók a BMW, a Tesla, a Google és az Apple korábbi munkatársai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
  • csicso82 #5
    Ne tedd, de az akkuk robbanása már érdekes felvetés. Ugyanis egy ilyen kocsiban BAZI NAGY akkuk vannak.
  • zola2000 #4
    na akkor xiaomi router, headset, telefon, okoslámpa stb után legközelebb xiaomi car-t rendelek az aliexpressről XD
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2018.01.30. 19:34:32
  • Szikorarobi #3
    Én leginkább az áram ütese miatt ódzkodok az elektromos autóktól.
  • Tetsuo #2
    Én leginkább a tűzveszélyessége miatt ódzkodok az elektromos autóktól.
  • MsUser #1
    Összeszedték a csapatot, talán törekednek majd elérhető kategóriára is.
    Európában indulnak-épülnek hatalmas E-Car akkumulátorgyárak, talán megérjük hogy használjuk is majd.