Berta Sándor

Robottaxikat tesztelnek Szingapúrban

Az ázsiai városállamban először érhető el ilyen jellegű szolgáltatás.

A programban résztvevők ingyen hívhatják okostelefonról a robottaxikat és közlekedhetnek azokkal. Ez a világon az első alkalom, amikor éles körülmények között használnak önállóan közlekedő taxikat. Az ajánlat ugyanakkor bizonyos korlátozásokkal működik. Az autók csak Szingapúr 6,5 négyzetkilométer területű One-North nevű negyedében közlekednek, ahol alapvetően irodaépületek találhatók. A megállóhelyeket előzetesen meghatározták és minden autóban ül egy emberi vezető is, aki felügyeli az automatikát és vészhelyzetben be tud avatkozni. Egy további ülőhelyet egy kutatási munkatárs foglal el, aki dokumentálja a jármű működését és aki bármikor hozzáférhet a fedélzeti számítógéphez.


A szolgáltatást és a gépkocsikat a nuTonomy nevű szoftverfejlesztő startup üzemelteti. A vállalkozásnak Szingapúr mellett az Amerikai Egyesült Államokban, Massachusetts államban van kirendeltsége. Az átalakított Renault Zoe és Mitsubishi i-MiEV autókat április óta tesztelte a nuTonomy, a végleges szolgáltatás 2018-tól lesz elérhető.

A nuTonomy májusban sikeresen szert tett 16 millió dollár támogatásra olyan befektetőknek köszönhetően, mint a Highland Capital Partners, a Fontinalis Partners, a Signal Ventures, a Samsung Ventures és a Szingapúri Gazdaságfejlesztési Tanács vállalatbefektetési részlege (EDBI).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!