Berta Sándor

Rohamléptekben modernizálja magát Kína

Peking komoly összegeket invesztál a helyi Szilícium-völgybe, saját chipgyárakat és önállóan közlekedő autókat akarnak.

A kínai fővárosban található Csungkuancun, amelyet a helyi Szilícium-völgynek is neveznek. A városrészt 8 milliárd jüanból fejleszti a kormány azért, hogy globális innovációs központtá váljon. A területen már most is számos IT-cég székhelye található, de ez még csupán a kezdet. A városrész 7 kilométer hosszú főutcája olyan vállalkozásoknak ad otthont, mint a Xiaomi, de itt található az Ericsson, a Google, az Intel és a Sony helyi központja is. Az elsődleges cél a városkép modernizálása, az épületek felújítása, hogy eltűnjenek a környékről az akciós és használt termékeket áruló kis boltok, s kialakítsanak egy 100 000 négyzetméter alapterületű startup-inkubátort.


Előrejelzések alapján 2019 és 2022 között Kína lesz a világ legnagyobb kutatási és fejlesztési bázisa, vagyis megelőzi ezen a területen az Amerikai Egyesült Államokat. Az ázsiai állam 100-150 milliárd dollárt fog költeni arra, hogy az ország saját chipfejlesztési kapacitáshoz jusson. A cél az, hogy 2030-ban már Kína készíthesse a világ legfejlettebb gyártástechnológiával készülő processzorait. A helyi üzemek 2025-re biztosíthatnák a saját kereslet 70 százalékát. Ha az elképzelést sikerül megvalósítani, akkor Kína csökkentheti a külföldi gyártóktól való függőségét is.

A több milliós lakosú kínai nagyvárosokban komoly nehézségeket jelentenek a dugók, a környezetszennyezés, a biztonság és a közlekedési problémák. Ezek a dolgok sokkal jobban kihatnak az ott élők életére, mint Európában. Ezért is támogatják, hogy mihamarabb sor kerüljön a mindennapi forgalomban is az önállóan közlekedő járművek tesztelésére.

A Volvo saját helyi projektjénél 100 autót használna - ez lesz az eddigi legátfogóbb próba, amelyet hétköznapi körülmények között hajtanak végre. A következő hónapokban megkezdődnek a tárgyalások azokkal a kínai városokkal, amelyek a vállalat szerint alkalmasak lehetnek kísérleti terepnek. A Volvo már jelenleg is tesztel például Göteborgban a forgalomban félig automatikusan közlekedő gépkocsikat, azonban először jelenne meg ilyen járművekkel Kínában. A cég egyébként azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2020-ra egyetlen hálózatba kötött autójában sem fog senki meghalni vagy súlyosan megsérülni közlekedési balesetben.


Hakan Samuelsson, a Volvo első embere kifejtette, hogy az önálló közlekedés értékes hozzájárulás lehet a közúti biztonsághoz. Minél hamarabb haladnak robotgépkocsik az utakon, annál korábban lesz biztonságosabb az életünk is. A menedzser elismeréssel beszélt azokról a lépésekről, amelyekben Kínában már eddig is történtek ezek a területen az önálló közlekedést lehetővé tévő technikák fejlesztésében és arra bátorította az országot, hogy még többet tegyen az autonóm közlekedés mielőbbi bevezetéséért.

A Volvo első embere végül leszögezte, hogy az önállóan közlekedő járműveknek sok előnyük van és pont ezért kell a kormányoknak minél előbb elfogadtatniuk olyan törvényeket, amelyek engedélyezik a robotautók közlekedését az utakon. A gyártók ezt a dolgot nem tudják egyedül megoldani, szükségük van az állam támogatására is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #19
    Megrangatja a vilagot? Mindenkepp, mert oriasi a meretuk mar most is. Megrangathatja mindket iranyban, ha elbuknak lefele, ha sikerre viszik amit csinalnak, akkor felfele.
    Es tisztelem Kinat, amiert mindezt nem imperialista, es nem eroszakos, elnyomo modon teszi, hanem nagy hangsulyt fektet a technologiara, hogy ne csak a masolasrol legyen hirhedt, illetve lassan ott is eszbekapnak a kornyezetvedelmet es fenntarthatosagot illetoen. Ahogy nyilik ki es liberalizalodik a gazdasag, ugy egyre tobbre lesznek kepesek.

    En elsosorban a hatekonysag lemaradottsaga mellett erveltem, amit a merettel es tokecentralizalassal kompenzalnak.
    Egy hosszu fejlodesi ut kozepe-fele jarnak. Ahogy kozelednek a nyugathoz fejlettsegben, ugy lesznek egyre szembetunobbek a kiegyensulyozatlansagok, es ugy tunik el a nyugati, fejlett allamok huzoereje (leegyszerusitve nem lesz kitol lopni:)).
    btw a mongolok is globalisan igencsak meghatarozo ero volt, de senki sem allitotta roluk, hogy fejlettek voltak-e:)

    Nade a lenyeg az a hatekonysagrol szolt, nem arrol hogy globalis hatalom-e vagy nem. A hatekonysag pedig nem hogy fuggetlen a befektetett penz mennyisegetol, de meg kifejezetten kontraproduktiv is tud lenni. Minel tobb penzt ontenek egy vallalatra/iparagra annal kevesbe lesz hatekony. Jellemzoen ezek addig erosek csak, amig nyitva a penzcsap, de elobb-utobb az mindig elzarodik. Utana jon egy valsag, es akkor derul ki, hogy mit kepesek megtartani a multbeli tokebol.
  • Tetsuo #18
    Kína nem egy tökéletes jelenség, nem is tudhatjuk mi folyik a háttérben, milyen nemzetközi alkuk és rendszerdöntő szándékok, opportunista érdekek egyszer csak átbillennek máshova és bumm... összedőlhet; én is így gondolom - de ezek feltételezések.
    Jelenleg az a helyzet, hogy valószínű, megrángatja Ámerikát és az egész világot már csak a nagysága és a globalitás miatt is.
    Már most azt teszi. Hol van az európai ruhaipar, fejlődő könnyű- és nehézipar a százezres létszámú gyártelepekkel, 2-3 %-os munkanélküliséggel? Kínában.
    Jelenleg ez a helyzet és ezzel számol mindenki, nem szép jövőt vetítve az öreg kontinens gazdaságára.

    Az elit korrumpálódhat (minden értelemben) ez igaz, de erre is vannak pontosabban voltak társadalmi "megoldások", de ez egy nagyon hosszú történet.

  • Sequoyah #17
    Sajnos csak addig igaz, amig az altalad emlitett elitet az orszag fejlodese erdekelte. Sajnos a tortenelemben eddig mindig eleg hamar jott egy olyan elit, akit mar csak a sajat hatalma erdekelte, es nem az orszaga fejlodese. Egy ilyen elit pedig nagyon gyorsan semmisse tudja tenni a korabbi fejlodest.
    Es egy diktatorikus rendszer nem ved az ellen, hogy egy alkalmatlan elit keruljon hatalomra.

    Kina jelenleg egy pozitiv szakaszban van, mivel az elitnek lathatoan ertelmes celjai vannak. De valami kontroll kell folejuk, hogy ez igy is maradjon. A kozponti kormanyzas hatranyai pedig nyilvanvaloan latszanak, kerdes, hogy ellensulyozzak-e az elonyok. Lassan kiderul...
  • Sequoyah #16
    Nem a fejlodes sebesseget vitattam, abban egyetertek. De aki melyrol jott, az mindig is gyors fejlodest tudott felmutatni, foleg ha a kornyezete huzta is (lasd nyugati tokebefektetesek).
    Hogy a globalis jatszmaban fontosak, azt sem vitattam. Nem az elso eset lenne, hogy sok fejlettlen terseg osszeall, es egyutt, a meretuknel fogva tenyezove tud valni.
    .
    En a gazdasag fejlettseget (nem pedig az abszolut erejet) kritizaltam, aminek az altalad emlitettek nem meroszamai.
  • gforce9 #15
    Nem nekem tetsző dolgokat fogadok el. Csak látom amit látok és megközelítőleg sem produkált egy ország sem akkora fejlődést akár a technológiát, akár a birtokolt materiális vagy immateriális javakat nézzük, mint Kína. Arról nem is beszélve, hogy a Szovjetúnió árnyékában felnövő ország mára globális kérdésekbe beleszóló nagyhatalom lett. Persze mindig lehet hozni nekünk tetsző statisztikákat csak épp ellentétes statisztikákat is lehet hozni. Amik pont az ellenkező hangsúllyal csapnak oda. Pl at hogy bruttó gdp-ben a másodikak és le fogják hagyni az USA-t is belátható időn belül. Nem nagy teljesítmény egy majd 10x népességű országtól? Hát/főre valóban nem. De a globális játszmákban kevéssé játszik a /főre vetített statisztika. Amiben még el van nagyon maradva az a hi-tech részleg, ezt tudom én is. De ennek a fejlesztésére annyi erőforrást áldoznak, amennyit még az USA sem tudtommal.
  • Tetsuo #14
    Azzal senki nem vitatkozik - szerintem -, hogy Kína, ahogy egyre "nyugatosodik" vagyis "fejlődik", egyre pazarlóbb; ezenfelül rengeteg ember nyomorog ott és egy csomó mutatóban jóval rosszabb, mint a "fejlett" nyugati társadalmak.
    Viszont a gazdasági úthenger szerepét nem lehet elvitatni, ami magával hoz egy sor változást minden téren és mélységben.
    Leírtad a lényeget: a nagysága miatt ilyen fontos. Az (egypártrendszerű) állam kohéziója által kialakult (kifelé) homogén egység (némi belső feszültségekkel) egy hatalmas, folyamatosan bővülő és lényegében új piaci területen aduász a világgazdaságban.
    Ennyi.

    A pártoskodás alapból egy megosztás, pedig az országnak egy irányba kellene mennie, egységes szándékkal, hosszútávú tervek alapján.
    Ha minden párt a nemzet érdekeit nézné, akkor egyek lennének. A kérdés az lenne, ki van a nemzettel és ki ellene.
    A 'divide et impera' elve a történelem kezdete óta átszövi a politikát, leginkább mégis a humanizmus korától erősödik fel olyannyira, hogy a hitet, kiindulást vesztett, de individualizmust, önkifejezést kereső emberek a kaotikus helyzetekben birkaként vezethetőek.
    Tehát a valamilyen szemszögből - mégha korrupt is - elit vezet egy országot, és ha ez az elit nem az ország ellen van, akkor az jobban fejlődik vagy talponmarad, mint az, amelyik a demokrácia rózsaszín ködébe burkolva meg van osztva pártok tömkelegével és hazaárulókkal.
  • Sequoyah #13
    Minden ezt igazolja, de ha mazsolazgatsz, es csak a neked tetszo dolgokat fogadod el, mint igazolas, akkor ugy nyilvan nem lehet meggyozni.

    Tudom hol tartott 30 eve, gyakorlatilag egy 3. vilagbeli orszag szintjen voltak, most mar nemzetileg feltornaztak magukat kozepszintre. A tenyek ellen nehez lesz ervelned, mert minden adat ezt tamasztja ala.
    Az egyetlen dolog ami miatt nagyok, h ... nagyok.
  • gforce9 #12
    Erre én is csak annyit tudok mondani, hogy lol. Azért nézz már utána, hogy hol tartott Kína 30 éve meg hol tart most. Semmi nem igazolja azt amit leírtál. Ja hogy statisztikában bármit ki lehet hozni? Hát ott igen.
  • Tetsuo #11
    LOL
  • Sequoyah #10
    A valutatartalekot te ugy kepzeled el, mint egy penzeszsak, amit barmire elkolthetnek? Hat a makrookonomia nem igy mukodik. A valutatartalek csupan kenyszerbol van, hogy vedjek magukat a kulso hatasok miatt, masreszt az export/import kiegyensulyozatlansagabol adodik.
    Nincs befektetve, mert akkor nem lenne valutatartalek... Ez kvazi halott penz, ami all a bankszamlajukon. Szeretnek ok ezt befektetni, de nem tehetik meg, mert kell a tartalek. Bevetelt nem termel, csak amit a kibocsajto orszag kamatot ad ra, ami nem sok. Viszont az arfolyamvaltozasok miatt eleg nagy a kockazatuk.
    .
    Ezzel szemben USA-nak nincs szuksege valutatartalekra, ezert ok ezt a penzt szepen be tudjak fektetni a gazdasagba (vagy eleve be sem szedik adokent).
    A valutatartalek egy szukseges rossz, ami a gazdasag es a kereskedelem vedelmehez szukseges.

    Kevés hatékonyabb országot lehet látni mint Kína, amely az erőforrásait úgy tudta felhasználni, hogy pár évtized alatt a világ meghatározó nagyhatalma lett.

    A GDP rangsorban perpill kb 80 hatekonyabb orszagot latok, mint Kina. Az altalad emlitett nagy ugras az annyi, hogy a beka segge alol, a gazdasag reszleges liberalizalasa kovetkezteben a brutalis kulfoldi tokebearamlas hathatos segitsegevel felzarkozott egy kozepes szintre. De mar most is szaporodnak a novekedesuk fenntarthatosaga miatti aggodalmak, pedig meg messze jarnak a celtol.
    Ha olyan hatekonyan mukodne az a gazdasaguk mint az EU vagy USA gazdasaga, akkor a meretuknel fogva 5x akkora gazdasaguk lenne mint pl USA-e.

    Ezek mind szintiszta tenyek, a velemenyes dolgokat szandekosan le sem irtam.