Berta Sándor

Online televíziós szolgáltatást indít az Intel

Az amerikai cég is szenved a minden PC-gyártót sújtó jelenségtől: mivel nagyon visszaestek az eladások, kénytelen csökkenő bevételeit máshonnan pótolni, ezért új területeken akarja megvetni a lábát.

Az All Things Digital által szervezett Dive Into Media nevű konferencián Erik Huggers, az Intel Media alelnöke kijelentette: a társaság még az idén elindítja az online televíziós szolgáltatását és ezzel a médiapiac szereplőjévé válik. Az új szolgáltatás keretében televíziós programokat és tartalmakat hívhatnak majd le a felhasználók. A menedzser közlése szerint egy éve dolgoznak az Intel Media nevű részleg felépítésén. Ez új részleg, amelynél frissen felvett alkalmazottak dolgoznak, köztük olyanok is, akik korábban az Apple, a Netflix vagy a Google munkatársai voltak.

Az Intel Media egy internetes televíziós platform fejlesztésével foglalkozik majd és a célja nem kisebb, mint minden idők legjobb internetes TV-szolgáltatásának létrehozása. A kutatás iránya a Live-TV és a Video-on-Demand, valamint a videorekorder funkciók alkalmazásokkal való egyesítése. A hardver is saját fejlesztés lesz, a beltéri egység állítólag fantasztikus dizájnnal fog rendelkezni. A munka azonban még egy darabig eltarthat.

Huggers elmondta, hogy jelenleg is tárgyalásokat folytatnak számos tartalomszolgáltatóval. A szolgáltatás a beltéri egységen alapul majd és olyan csomagokból fog állni, amiket kifejezetten az ügyfelek igényei alapján állítanak majd össze. A beltéri egység egy beépített kamera segítségével lehetővé fogja tenni videotelefon-hívások bonyolítását, ugyanakkor a kamera elemzi majd a néző televíziós szokásait és ezek alapján fel fogja ismerni az adott személy kedvenc televíziós tartalmait. Ezáltal létrehozhatók lesznek a személyes programajánlatok.

A bejelentéssel az Apple és a Google kihívójává lépett elő a vállalat. Az Intel idén összesen 13 milliárd dollárt akar ilyen célokra fordítani és a termékeibe integrálná a jövőbeli technológiákat is. Emellett tovább keresik azokat a megoldásokat, amelyeknek köszönhetően függetleníthetik magukat a PC-piactól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    Ugyanez a folyamat jatszodik le minden orszagban. Attol fuggetlenul, hogy ott tenyleg jo es mukodo webshopok voltak. Az Amazon es Ebay kinyir mindent.
    A kinai kinyir minden hazait, pl. Ángliaban sorban zarnak be a kereskedok.
  • asgh #5
    Ha valamit nem sajnálok, az a magyar webshopok helyzete. A többségük egy weboldalból áll, ami a nagykerek árukészletét copy-pasteli a saját oldalukra, aztán futárral kiszállíttatják. Nem ellenőrzik a minőséget, nem adnak korrekt tájékoztatást a termékről, mert nem is ismerik a termékeiket, hiszen sosem látták. A webshopok nagy része abban különbözik csak egymástól, hogy mennyi felárat raknak egy adott cuccra és mennyibe kerül náluk a futár.
    A másik kategória a rendes kereskedelmi tevékenységet végző cégek webes megjelenése. Na az az esetek többségében egy vicc. Van olyan elektronikai alkatrész kereskedés, ahol .xls formátumban kell letölteni az árlistájukat, onnan kikeresni a termék kódját és azt emailben elküldeni nekik. 2013-ban!
    A másik meg tök jól kirakja a cuccait, fotók, részletes, letölthető leírások, stb. csak éppen árat nem közöl, mert azt külön kell igényelni emailben.
    Szal az egyik oldalon ott vannak az "egy titkárnős" kamu cégek, a másikon meg az őskövületek. Ha ebbe belerondít egy külső szereplő, ami megmutatja hogy is kell ezt csinálni, akkor tegye, nem kár értük.
  • fergusonpapa #4
    Nevetséges hogy drukolsz a webshopok itthoni kihalásának.. amazon nem magyar cég.. és nálunk sokan foglakoznak webshopokkal igen magas tapasztalattal és a minőség is rendben van. Kinek lesz jobb hogy jön az amazon? nem nekünk de tény hogy javít a piaci versenyen de ez nem a kicsikről fog szólni, ők lehuzhatják a rolót.. mert nem amerika vagyunk, kevesen vagyunk és az a kevés ember is aki neten vásárol náluk köt ki. :) Nagyszerű
  • próbakocka #3
    a samsung okostv megoldásai hihetetlenül elmaradottak ... lassúak, nehézkesek, és a beszédfelismerés is nagyongáz. egyszerűen vagy nem működik, vagy minden rohadt lassú.

    aki ezért vesz új tv-t az meg is érdemli.

    a googletv lehetne sebességben, és kifinomultságban az a megoldás, ami ezt a helyzetet kezeli, de ott meg vacakolnak korrekt termékek megjelentetésével, így a kínai garázscégekre marad minden érdemi fejlesztés ...

    azt meg külön tegyük már hozzá, hogy a reklámokban látható szolgáltatások töredéke érhető csak el nálunk. az életben nem lesz magyar nyelvű hulu, meg netflix ... mert a t-nek, meg a upc-nek ez kurvára nem érdeke.

    persze majd úgy járnak mind ahogy az amazon.hu megjelenését követően a fos kis magyar csicska webshopok. mennek szopóágra, aztán majd kihalnak, mert képtelenek voltak egy lokális piacon rugalmasan viselkedni, csak a saját buta megoldásaikat eröltették. (ekhm ... iwiw-re még emlékszik valaki ...)
  • gerocspeter #2
    Úgy tűnik ezt az utat látják követendőnek a gyártók.
    Többek között a Samsung is előállt az okos Tv-jével. Amiket eddig láttam ezekről (mozgásvezérlés, hangvezérlés...Angry Birds!!! :D és a többi fincsi alkalmazás) már azok is elég meggyőzőek.
    Ha még az Intel is beszáll a buliba...lesz itt szórakoztatás :)
  • joebacsi #1
    Rögtön ez ugrott be :)