SG.hu

Elkezdi árulni OLED tévéjét az LG

Az LG Electronics bejelentette, hogy forgalomba hozza 138 cm-es (55") WRGB OLED TV-jét. Az 55EM9700 januártól előrendelhető Dél-Koreában és várhatóan a következő hónaptól kezdik el a szállítását. A nyugat-európai bevezetést követően Magyarországon valószínűleg az év második felében válik elérhetővé a készülék.

Az LG az első és eddig egyetlen vállalat, amely az újgenerációs technológiával készülő tévéjét forgalomba hozza azzal a céllal, hogy rövid időn belül megszerezze a vezető szerepet az OLED televíziók szegmensében. (A DisplaySearch előrejelzése szerint 2016-ig a világon 7,2 millió OLED TV-t fognak értékesíteni.) Dél-Koreában január 3-án több mint 1400 márkaboltban kezdték meg a rendelések felvételét, készülékenként mintegy 11 millió KRW összegért (körülbelül 10 000 dollár), a szállítás pedig február első hetében kezdődik.


A készülék 4 milliméter vékony és 10 kg-nál is könnyebb, a technológiának köszönhetően élénk és élethű képet biztosít. Az LG 4-színű pixelre épülő megoldása egy fehér alpixelt is használ, amely a hagyományos piros, kék és zöld pixelekkel együtt hozza létre a színeket. Az OLED TV sajátossága, hogy háttérmegvilágítás nélkül állítja elő a képet, így gyakorlatilag reakcióidő nélkül tudja megjeleníteni a mozgóképeket. A cég közleménye szerint a színfinomító (Color Refiner) funkció tökéletesebb tónusokat, ezáltal minden eddiginél ragyogóbb és természetesebb képmegjelenítést eredményez. A termék a környezet fényerejétől és a látószögtől függetlenül gondoskodik az optimális kontrasztról.


4 mm vastag

A tavalyi CES-en "Best of Show” címe mellett az Amerikai Ipari Tervezők Szövetsége (IDEA) díját is elnyerte, illetve az EISA díjátadóján „European Display Achievement 2012–2013” elismerést vehetett át. A sikersorozat megkoronázásaként az LG OLED TV októberben a koreai Good Design President Award díjat is megkapta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • joszer #4
    Ez a 4mm nekem túl vékony lenne ,bár eltudom kepzelni a falon ,elég szép lehet ,viszont a csatlakozók megoldása nagyon érdekelne.
    A 2 márka meg tényleg összehasonlíthatatlan ,én pl egyetlen Tv-t sem vennék meg a jelenlegi samsung kínálatból ,de kinek a pap ,kinek a paplan.
  • titi82 #3
    Ááá a 4mm-t nem is értem...meg se lehet fogni. ha meg már vékony nappaliba beolvadó design tévét akarok, inkább megveszem a 13 mm-es Samsung Smart Tv-t. Mellesleg össze sem lehet hasonlítani a 2 márkát, fényévekre vannak egymástól.
  • gothmog #2
    Ezen filóztam én is. Bár valószínűleg több rétegű mindenféle kompozit anyagból van, azért én tartanék tőle, hogy már attól képes lehet szarrátörni, ha rosszul emelik meg.
    monnyuk engem egyelőre ez a veszély nem fenyeget, hogy ilyeneket emelgessek.
  • Laza #1
    4mm vékony ... anyám, nem fosnak hogy kettétörik? :)