Alex

Ultra HD és 8K felbontású Sharp tévék

Energiatakarékos kijelző technológiát, Ultra HD felbontású paneleket és az AQUOS család nagy képátlójú LED televízióit vitte el a Sharp a CES-re. Bemutatták az első működő 8K televíziót is.

A Sharp közel húsz 60 colosnál nagyobb modellt jelentett be, továbbá kiállították a világ egyik legnagyobb képátlójú, 90 colos LED TV-jét. Több, Quattron technológiával készült modellt, valamint a 60", 70" és 80" méretkategóriában is nagyobb választékot, új, vékony formatervezésű készülékeket is kipróbálhattak a kiállítás látogatói. A 2013-as AQUOS LED TV kínálatban új, vékony formatervezésű készülékeket mutattak be, melyeknél a káva kivételesen vékony és oldalai mintha eltűnnének. Szálcsiszolt alumínium káva díszíti a 7- és 8-sorozat készülékeit, az utóbbi sorozat modelljei gyémánt-vágású élekkel és ezüstös borítással rendelkeznek. A 8-as sorozat dizájnját ezen felül lekerekített élű, valamint ezüstözött O-alakú állvány jellemzi.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Minden nagyképernyős AQUOS LED TV kétmagos processzorral szerelt okos TV is egyben webböngészővel és beépített Wi-Fi funkcióval. Az új háttérkép módban az előre telepített műalkotások vagy egy csatlakoztatott USB meghajtón található családi képek csökkentett fényerővel jelennek meg, múzeumi körülményekhez hasonlóan. A kiemelt szériának számító 8-as sorozat különlegessége a Super Bright funkció, amely egy intelligens kontrasztvezérlőt és egy fényerősebb kijelzőt kombinál. Előbbi folyamatosan elemzi a képjelet, és szabályozza a világos tárgyak fényerejét a képernyőn, miközben a képernyő többi részén megőrzi a sötét tónusokat.

A Sharp elsősorban a nagyobb képátmérőjű televíziók piacán vár növekedést. "Egyszerű a dolog - a fogyasztók nagy képernyőre vágynak kiváló képminőséggel" - mondta John Herrington, a vállalat amerikai marketingvezetője. A kínálat legnagyobbja továbbra is a 2012 júniusában bemutatott 1,2 méter magas és 1,8 méter széles, 90 colos képátlójú példány 1080 pixeles HD felbontással. A LED TV továbbra is megtalálható a 2013-as AQUOS termékkínálatban. Súlya csak 63 kilogramm, és kevesebb, mint 13 centiméter vastag, így a készülék a falra is felszerelhető. A LED technológiának köszönhetően olyan energiatakarékos, hogy működtetése csak 28 dollárba kerül évente.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Sharp a CES 2013 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztését, az IGZO (indium-gallium-cink-oxid) félvezetőt, és első olyan termékeit, amelyeknél már az erre épülő kijelzőket alkalmazzák. Az IGZO váltja az iparágban általánosan használt amorf szilíciumot, a vékony film tranzisztorokban (TFT) aktív rétegként alkalmazott anyagot. Tranzisztorai számottevően kisebbek a hagyományos LCD-knél és nagyobb elektron-mobilitással rendelkeznek, ezáltal több adat jeleníthető meg egy ilyen kijelzőn, ami részletesebb képet eredményez. Mivel az IGZO képes megőrizni a képernyőn megjelenített adatokat egy bizonyos ideig anélkül, hogy frissítené azokat (még akkor is, ha a tranzisztor nincs feszültség alatt), így kisebb a fogyasztása. Erre épül például a kiállított PN-K321 modell, egy érintőképernyős monitor ultranagy, 4K × 2K felbontással (3840 × 2160 pixel). Ez négyszer nagyobb, mint a Full HD, és csak 35 mm vastag. Várhatóan februárban kerül forgalomba, először az USA-ban.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Sharp a Quattron technológia következő generációját is bemutatta a 2013-as CES-en. A technológia egy sárga pixellel egészíti ki a hagyományos piros-zöld-kék alpixel-struktúrát, és a következő generációban lehetséges lesz ezeknek a színeknek az önálló vezérlése és használata, így egyetlen pixelben dupla felbontás érhető el. Ez egy 1080p felbontású panel tényleges felbontását Ultra HD-szerű szintre emelheti videók, állóképek, valamint webalapú szövegek esetében. Speciális jelfeldolgozást is alkalmaz, amivel a 1080p felbontású kép 4K-ra skálázható fel. A társaság várhatóan 2014-ben mutatja be következő generációs Quattron technológiával rendelkező termékeit.

A 3D-t sem hanyagolják, tizenegy típus rendelkezik Full HD 1080 pixeles felbontással, aktív 3D technológiával, a passzív 3D felbontás kétszeresét nyújtva ezáltal. Újdonság 2013-ban a Bluetooth 3D szemüvegek alkalmazása, amelyek interferencia mentesek. Ugyan ebben az árkategóriában a külön házimozirendszer már valószínűleg alapvető, de azért a 7-es és 8-as sorozat modelljei megkapták a Yamaha DSP technológiát és egy 15 Wattos mélysugárzót, amivel összesen 35 Wattos teljesítményt nyújtanak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Ultra HD felbontású termékek az otthoni felhasználású, nagyfelbontású 4K kijelző technológia következő generációját jelentik. Ezeknek egyből két termékvonalát prezentálták, melyek már idén megtalálhatók lesznek a boltokban. A cég bepillantást engedett a nagyfelbontás jövőjébe, amikor működés közben mutatta be a 8K felbontást egy 85”-es képátlójú TV-képernyőn. A 8K elnevezés a 7680 x 4320 felbontást takarja, ami egy HD TV felbontásának 16-szorosát jelenti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #106
    Hát attól függ mit néz az ember. Én is és feleségem is versenyszerűen sportoltunk fiatalon. Ezért nálunk az esszenciális, hogy minél több sportcsatornát fogjunk :)
    A másik egyébként, hogy legyen sok tudományos, ismeretterjesztő csatorna. Tehát az engem sem dob fel, hogy hány ezer filmcsatorna van mert úgysem nézem, viszont az ismeretterjesztő csatikat elég sokat, meg elég sok mindent fel is szoktam venni, jó kis gyűjteményem van már :D
    Persze aki csak sorozatot vagy filmet néz annak ez mindegy - mi viszont van, hogy hetekig nem nézünk meg egy filmet sem :P
  • M2 #105
    Nem is tudom, az hogy leülök a tévé elé és váltok valamelyik csatornára, az ma már a távoli múlt ködébe vesző dolog. Nekem olyan múlt századi... :-)
  • Papichulo #104
    Igen, hallottam mar en is rola, biztos nagyon jo es regen megorultem volna valami ilyesmiert, de manapsag mar tulzottan nem motival a csatornaszam hajkuraszas, meg a bskyb Astra2 UK beam-je is elegge bezavar... bar egyszer azert meg fogom nezni, hogy a gyakorlatban hogyan mukodik :)

    Meg sajnos idom sincs nagyon tv-t nezni, amikor van, akkor meg leulok valami letoltott sorozatot nezni es maris kesz az AVOD szolgaltatas :)
  • narumon #103
    Hát most a törés helyett van a cardsharing. Persze az nem ingyen van de általában kellően alacsony összegért.
  • Papichulo #102
    Ha mar a szolgaltatoknal tartunk, nekem eddig a DirecTV jott be leginkabb... szerettem.

    Meg meg regen, amikor meg volt torve az Irdettotol kezdve a Secan at a Conaxig minden... szinte az osszes europai pay-tv-t tudtam nezni ingyen, meg a PPV csatornakat is :)
  • csimmasz #101
    Eddig nálam is falon volt, forgatás nuku viszont időm volt sok tv-zni.
    Ahol most lakom esély se nagyon van, meg időhiány miatt nem is érdekel.
    Amúgy is az asszonyal ment a vita mit nézzünk! :)

    Pedig jó lenne angol nyelvü műsorokat nézni, hogy ragadjon rám egy kis English.
  • narumon #100
    Most én is lakásban lakom. Ki van rakva az erkélyről kilógva oszt csókolom.
  • csimmasz #99
    "-munkahoz is jo lenne, ha nem 2 1200p-s monitor lenne egymas mellett, hanem 1 ketszer nagyobb 100 centi x 62 centis, 2400p-vel (otthonra a filmek miatt eleve csak 1 monitor/tv johet szoba)"

    Szivemből szóltál!
  • csimmasz #98
    Nem fogsz örülni a válaszomnak.

    Link
  • csimmasz #97
    Igen az tuti csúcs, csak ott ahol most lakom nem tudok a tetőhöz hozzáférni. :(

    Ráadásul időm sincs tv-znem ugyhogy inkább felszini sugárzás ingyé! :)